Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-08-01 / 8. szám
353 az ifjúság oktatását elvégezni, a gyermekek éles szeme rögtön felfedezi a foghíjasságot. Tehát a beteg hivatásától függően már 1—2 frontfog hiánya is okvetlenül szükségessé teheti a fogpótlás behelyezését. A müködéses gondolat, a biológiai szemlélet a prothetikai műveletek során is mindinkább érvényesül. Így például teljes protézis készítésekor igen fontos, hogy lehetőleg tekintetbe vegyük a beteg eredeti harapási módját, mikor még természetes fogai voltak. Ez nem csupán alaktani szempontból fontos, sőt sokszor ez nem is volna szükséges; hanem azért, mert az Ízület és az izmok, szalagok működése egy bizonyos harapási magasság és fogsorzáródás és illeszkedés mellett lehet csupán optimális. Fogpótlásiam szempontból, különös tekintettel a teljes protézisre, főleg háromféle harapási módot vehetünk teljes értékűnek: a normális kismérvű túlharapást (ollóharapást), az élharapást vagy egyenes harapást és a keresztharapást. Keresztharapáskor a frontfogak állhatnak progeniában, vagy él harapásban is. Ha a betegnek csak 1—2 foga van az egyik állcsontban és ezeket ki kell húzni, extrakció előtt lenyomat után készült viaszsablonnal okvetlenül határozzuk meg a harapását és a foghúzások után a műfogak felállításához a régi harapást vegyük tekintetbe, bár nem szükséges azt tökéletesen utánoznunk. Éppen az említettek alapján, ha például valaki fogait 60 éves korában elvesztette és 15 éven át, 75 éves koráig pótlást nem kapott, úgy már nem is nagyon ajánlatos fogpótlást készíteni, mert az Ízületben, az izmokban és szalagokban olyan elváltozások támadtak, hogy az új, megnövekedett állcsonttávolság (harapási magasság) megszokása és így a protézis viselése igen nagy nehézségekkel járhat. Legkönnyebben akkor szokja meg a beteg a fogpótlást, ha foghúzások után nem hagyjuk pótlás nélkül, hanem azonnal, vagy csak igen rövid időköz múltán már protézissel látjuk el. Ebből a szempontból igen fontos, hogy ismerjük azon néha elkerülhetetlen csontképző- és lágyrészműtéteket, melyekkel az állcsontok hordfelületeit hosszabb várakozás nélkül hamarosan müfogsor viselésére alkalmassá tudjuk tenni. Vannak esetek, amikor az állcsontok és a gerincek szélesek, egyenletesen sorvadtak, a gerinc alacsony, de vastag; kiálló csontkiemelkedések, csontlécek, alámenő részek nincsenek. Ilyenkor képző műtétre nincs szükség, legfeljebb a foghúzások helyén, közvetlenül extrakció után, a csontsövényt lecsípjük, a kiálló csontszéleket fogókkal vagy marókkal legömbölyítjük, lesimítjuk és fölötte a lágyrészeket varrattal egyesítjük, a gerincet a lemezes pótlás hordozására, alkalmassá tesszük. A széles, lapos gerinc kozmetikai 2*
