Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-01 / 1. szám

26 tincturáknál. A természet oly hálás, ha szolgálatában híven és ész­szerűen járunk el! „A kuruzslás, mely alatt az illetéktelen beavatkozást és az öngyógyítást értem, nem érdemli meg, hogy körülményesen és példák­kal ilustrálva szóljak felőle, legyen elég egyszerűen a kezem, alatt megfordult számtalan esetekre hivatkoznom, melyeknek kisebb na­gyobb súlyosbulásai tisztán a tudatlanság vagy haszonlesés rovására számítandók be. „De nem állhatom meg, hogy a gyógykodásnak legalább egy pél­dáját fel ne hozzam. Egyik hírneves nagyvárosi ügyfelünk, (parcere personis, dicere de vitiis!) hetek óta kezelt egy úri hölgyet kinek duzzadt és könnyen vérző ínyhúsa egyedül az íny alatt rejlő fogkő­nek erőszeti izgatásából származott; a nagy fontoskodással intézett kúra abban állott, hogy meghatározott időközökben az összeköttetésé­ből megvált ínyhús árkába pokolkő pora hintetett be; három héti kúra után, mely által a baj csak exasperáltatott, a betegnek Pestre kellett jönnie; itt első gondja volt; hogy a pokoli kúrát tovább folytassa, mire nézve választása személyemre esett; a nő követelésében tágítani semmi módon nem akart, én meg jobb meggyőződésem ellenére semmi áron se vállalkozhattam. A férj, egy kitűnő műveltségű és magas értelmiségü férfi, hajthatatlanságom, de egyszersmind határozott biztositásim folytán annyira részemre állott, hogy elvégre nagy-nehe­zen és könnyezve a nőnek akarnia kelletett. Egész gyógykezelésem a fogkőnek gondos és gyengéd kiszedéséből állott az ínyhús alól, a to­vábbi öngondozást gyógyoneznőmre bízván, mely a száj-öbölnek hüsen való tartásában gyakori öblögetés által és az ínynek naponta kétszeri szelíd dörzsölésében állott, mi lefekvés előtt és felkeléskor tiszta frís vízbe mártott középkeménységü fogkefével volt eszközlendő; négy-öt nap alig telt el s a szerencsésen leküzdött bajnak még csak nyoma sem volt többé felismerhető.“ Bőven tárgyalja a fogak kosmetikáját: a szájápoló szereket. „Minél fehéritőbbek e szerek, annál ártalmasabbak.“ Vegyi elkallás­­nak (chemical abrasion, chemische Abnützung), kopásnak (Schwund, denuding) nevezi a folyamatot. „Hogy e kérdés nem kerülte ki az orvosok figyelmét, mutatja a megfejtési kisérlet, mely a tan jelen színvonalán már legalább any­­nyira hatolt, hogy elvégre különbség tétetik az ártalmas és ártal­matlan fogtisztító szerek között. És ha csak ennyiben maradnánk is, mint kisebb roszból már kevesebb kár háramlanék belőle az emberi­ségre; de mennyi gyári és privát-készitményekkel árasztatik el sza­badon a világ s mily díszesen behízelgő ezen kártékony lomnak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom