Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1937-11-01 / 11. szám
505 tett, tanított bennünket. Kifogyhatatlan munkakedve, energiája gyűjtötte maga köré tanítványait és munkatársait, mert tanításában az alaphang mindig a jó szív, amely minden becsületes iparkodásra hangosabban dobog. Mindnyájan akik közelebbről megismerni szerencsések voltunk, tanuk vagyunk arra, hogy még egy isteni parancsot is meg tudott javítani, mert e parancsot „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“ úgy követte, mintha a parancs azt mondaná „Jobban szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.“ Ezért nem gyűjtött földi javakat, de szinte feláldozta magát a legfőbb emberi értékeknek : a tudománynak, a hazának és az ifjúságnak. És ime most itt állunk, hogy örökre elbúcsúzzunk! Tisztelt Gyászoló Közönség! Midőn kegyeletünk koszorúját elhoztuk nagy halottunk sírjához, könnyekkel szememben imádkozom: Itt pihen egy jó ember, egy tudós ember, aki a szegény beteget vigasztaló szóval és jótékony tettekkel mindig istápolta, egy becsületes ember, akinek a lapja ragyogóan tiszta, akit bosszúvágya sohasem sárgított, aki mindig megbocsátott, akinek a szava arany volt, szíve pedig éppen a meleg nap!... Hatalmas Isten! Százak vágj’un к itten és fohászkodunk Hozzád: Áldd meg a porát is ennek az embernek, lelkét vedd Magadhoz a Te országodba, jutalmazd a múltért és világíts fölötte fényesen örökre! Jó Urunk, áldott Barátunk! Legyen neked könnyű a föld nyugalmas sírodban és ha már kedves testedet elszakította is tőlünk a halál, maradj legalább lélekben közöttünk. Támogasd az árvát, biztasd a gyöngét és nehéz útján a mi életünknek, a Te szellemed vezessen tovább is bennünket. Kedves jó Mesterünk Szabó József, viszed a szívünket Magaddal! Isten Veled! Prof. REJTŐ SÁNDOR a Szent István Ákadémia nevében: Mikor bimbót látunk feküdni a porban, csak azt a jövendőt siratjuk, amit ez el nem érhetett; ha aggastyánt kísérünk utolsó útjára, a befejezett élet harmóniája enyhíti a búcsúzás fájdalmait, de amikor az életerős virágzó tölgyet látjuk földrezuhanni: megdöbbenünk. Megdöbbentünk mi is mindannyian, amikor Szabó József barátunk hirtelen halála hírét vettük, kit erejének és munkaképességének teljében ragadott el tőlünk a halál. A megdöbbenés megköti a nyelvet, némává teszi a lelket. Ebben a lelkiállapotban jöttem koporsódhoz, Szabó József barátunk, hogy reá helyezzem a Szent István Akadémia koszorúját és a vezetőség nevében elbúcsúzom tőled. Nem tudok én most a te
