Fogorvosi szemle, 1936 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-01 / 1. szám

3

gét. Miklóst tudvalevőleg álnok, irigy György bátyja odahaza tartotta mezei munkán. A sereg láttára felbuzog benne a nemes szittyavér és elsóhajtja magát:

Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék Szép magyar vitézek, aranyos leventék!

Amely forró sóhajra az a hetyke felelet Laczfi részéről:

Hej! paraszt! Melyik út megyen itt Budára?

Toldi erre a hallatlan sértésre gőgösen felhördül:

Én paraszt f én? ....

De:

Elvonult a tábor, csillapul morajjá,

Ezt a szél elhordta, azt a por takarja.

És ekkor a költő így festi Toldinak ízig-vérig sértett, feldúlt lelkiállapotját:

Toldi meg nagy búsan hazafelé ballag,

Vaskos lábnyomától messze reng a parlag,

Mint komor bikáé olyan a járása,

Mint a barna éjfél szeme pillantása.

Ezek a sorok, mintha csak a mai alkalomra íródtak volna! Együtt van mindkét lélektükör: a járás és a szempillantás. Melyik hívebb és jellegzetesebb ? Kétségtelenül az első. Én még nagyon jól emlékszem — pedig igen régen volt —, amikor nekünk ötödistáknak Riedl Frigyes ezt a versszakot magyarázta, azt mondta: ennél hívebben, plasztikusakban nem lehetett volna kifejezni azt az indulatot, amely Toldi lelkében dúlt, mint éppen ezzel a képpel:

Mint komor bikáé olyan a járása.

Ebben a bikajárásában benne van és élesen kifejeződik Toldinak nemcsak akkori, jelenvaló lelkiállapotja, hanem kivetődik szinte e tükörből minden azután eljövendő lélektragédiája. Jaj lesz annak a cseh pimasznak, aki Szent Margit szigetén majdan összekerül ezzel a bikajárású emberrel! Tehát a járás is lélektükör!

És most, akármilyen furcsán hangzik is első hallomásra: a kéz is lehet a lélek tükre. A kéz nagysága, alakja, gondozottságának módja, erezettsége, bőrének finomsága vagy durvasága és különösen mozdulata: összekulcsoltsága, avagy ökölbeszorulása — ez mind lehet