Fogorvosi szemle, 1936 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1936-01-01 / 1. szám

4 lélektükör, azaz a pillanatnyi lelkiindulat hű kifejezője. Évekkel ezelőtt a budapesti műcsarnokban ki volt állítva egy belga festőnek szenzációs képe: a vásznon csak kezek voltak láthatók; égfelé nyúló kezek: kérő, esdő, imádkozó, könyörgő, rimánkodó, követelő, fenye­gető, áldó, átkozó kezek és éppen csak ezekből a kezekből kellett és lehetett is leolvasni a meg sem festett, tehát láthatatlan kéztulajdo­nosok lelkiállapotát. Minden kéz egy kifejező lélektükör. Volt idő, amikor nem értettem át a fascismus igazi mivoltát, noha hallottam beszélni róla és olvastam is róla miegymást. De amikor először láttam a faseista köszönést: ezt az erőteljesen fellendülő kart: ebből a kar-1. ábra. • 2. ábra. mozdulatból rögtön megértettem: a fascismus a fiatalság kemény akarata. Ezek után most már talán nem hangzik olyan nagyon furcsán, ha azt mondom: a száj is lehet a lélek tükre! Sőt már merem hozzá­tenni, hogy a szem mellett a száj igen gazdagon reflektáló lélek­tükör és ezt az állítást némi vakmerőséggel már meg is toldom azzal, hogy talán a leggazdagabb. Az ajkak nagysága, formája, íveltsége, vastagsága vagy vékonysága, pírja, egymásraborulásának módja, kor­látlan alakváltoztatási képessége lehetővé teszi, hogy a szájon vissza­tükröződjék a léleknek minden indulatja: jóság, gonoszság, jámbor­ság, féktelenség, szelídség, harag, ájtatosság, káromlás, vágy, fásult­ság, nevetés, sírás, kíváncsiság, közömbösség, vonzódás, utálat, szere­tet vagy gyűlölet. És most gondoljunk a száj, illetőleg az ajkak leg­gazdagabb érzelemskálájú megnyilvánulására: a csókra, amely az áruló Judás-csóktól a legégőbb Romeo-esókig a legrejtettebb, a leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom