Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1935-10-01 / 10. szám
b) A hátsó „lezárás“. A lemez szájpadi részének a hátsó „lezárása“ a fimetionalis lenyomat- bevezetése előtt is szerepelt a protézis elkészítésénél. Régebben a mintából a prothesis tervezett hátsó szélének megfelelően a fogműves sekély árkot „radírozott“ ki és így igyekezett a hátsó lezárást tökéletesíteni. Ez a módszer azonban nem volt pontos és ezért természetesen sok nyálkahártyasérülésre és sikertelenségre adott alkalmat. A functionalis lenyomattal együtt az úgynevezett „á“ vonal fogalmát ismertük meg, amely tulajdonképpen a mozgó és nem mozgó szájpadrész határát jelzi. Nevét onnan nyerte, hogy nyitott szájnál az ,,á“ hangzó hangoztatása esetén a mozgó nyálkahártyarész mélyebbre süllyed, elemelődik, sőt sokszor éles vonallal válik el a nem mozgó szájpadrésztől. Szándékosan mondottam, hogy sok esetben és nem minden esetben, mert gyakran előfordul, hogy az „á“ vonal fentebb leírt meghatározásával készített lemez hátsó széle felfekvéses sérülést okoz, vagy pedig nem terjed kellőképpen a szájpadlás mozgó és nem mozgó részének határáig. Precht feiltebb leírt módszere pontosabb. A mozgó és nem mozgó rész határa a lenyomatra különböző módon vihető át. Legegyszerűbb módja az, hogy tintaceruzával megjelöljük a fenti módszerek egyikével kikeresett határt, ami a lenyomaton nyomot hagy. Sokan az így meghatározott „á“ vonal mentén a lenyomatra vékony, puha viaszcsíkot tesznek és ezzel igyekeznek a hátsó lezárást tökéletesíteni. 2. Az alapterhelés meghatározása. A prothesis alaplemezének, illetve a száj padi résznek elkészítésénél az utóbbi években két egymással ellentétes felfogás alakult ki. Az egyik csoport a compressiós lenyomatok csoportja, a másik a tehermentesítő lenyomat. A kettő között olyan lényeges eltérés van, hogy ezzel a kérdéssel bővebben kell foglalkoznunk. Mint fentebb említettem, a szájpadlás nyálkahártyájának egyes részletei különböző mértékben nyomhatok össze. Ebből következik, hogy a prothesis — viselés közben — nem marad állandóan egy helyen, hanem nyomás alatt (például rágás alatt) közelebb jut a csonthoz, nyugalmi állapotban pedig távolabb helyezkedik el. Ha a lenyomat ot- nyomás kifejtése közben keményebb anyaggal (guttapercha, compositiós anyag) vesszük, akkor a nagyobb mértékben resiliens nyálkahártyarészek erősebben nyomódnak össze. Végeredményben a kész prothesis rágás közben azt a helyzetet foglalja el, melyet a legkevésbbé összenyomható nyálkahártyarészletek megengednek. Ezáltal 628 ,
