Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1935-05-01 / 5. szám
303 egymással sokszorosan összefonódó prizmák adják át egymásnak a feszültséget. A göcsös zománc szerepe azonban az erő jobb szétosztásával még nincs kimerítve. A dentin rendkívül rugalmas szövet, a zománc pedig igen merev. Előnyére kell, hogy szolgáljon mind a kettő közti összeköttetés szilárdságának, mind pedig az erő vezetésének egyikből a másikba, ha deformálódóképességük közt nem oly ugrásszerű az átmenet. A rugalmas deformálhatóság arányos a rugalmassági faktorral, mint jellemző anyagi állandóval, mely természetesen változhatatlan tényező, de ezenkívül a rugalmas test hosszával is. Ha l hossz nő, változatlan / faktor mellett is nő D deformálhatóság. deformálhatóság. A sokszor csavarodó prizmák tehát szükségképpen a zománc deformálhatóságát növelik, az ilyen réteg mintegy alápárnázása a zománcnak a dentin felé. A feszültség széjjelvezetésének eddig megismert faktorai tehát a prizmák közti köhéziő, a Hunter-csikolat s a göcsös zománcképződés. Még egy negyedik tényezőnek tulajdoníthatunk hasonló szerepet, ez a Retzius-csikolat. E csikók többé, illetve kevésbbé elmeszesedett zománcrétegek. Lefutásuk a hasábokra merőleges, tehát a felülettel nagyjából párhuzamos, — hagymalevél szerű. Az erőt a csíkolat minden irányban továbbvezeti lefutása mentén. Ilyen módon a 3. ábra A pontján ható erő közvetlen erővonalakra talál a hasábokban В pont felé, de kisebb mértékben a Retzius-csikok révén D és E pontok felé is. A Retzius-csikolatnak lehet azonban ezenkívül még egy, talán fontosabb szerepe. Említettük, hogy e csikolat a felülettel párhuzamos. Szerepe tehát a megközelítően tangenciális irányú megterhelés, az emberi rágásban fontos szerepet játszó dörzsölő behatások feszültségének felvétele. Erőműtani szempontból legalább is hasonló kell, D = fi. 3. ábra. 4. ábra.
