Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-03-01 / 3. szám
201 szerelés; az újabb, amely azonban alig tudott népszerűségre szert tenni, éppen komplikált voltánál és hatásmódjánál fogva nem biologikus. A régi Angle-apparátus racionális volt, mert míg azelőtt minden esetben külön kellett az eszközt elkészíteni, addig ezzel bármily occlusiós anomália percek alatt felszerelhető. Hatásmódja ellenben nem racionális. A két horgonymolaris és a frontfogakra való hatása még annak nevezhető, de ha más fogakat akarunk hatáskörébe vonni, akkor már ligaturák alkalmazására van szükségünk. Ezek használata nemcsak, hogy nem racionális és nem biologikus, de néha egyenesen veszélyes (selyem-, gummi-, drótligaturák). Ezen körülményhez járul, hogy az újabb időben a különböző gyárak más és más méretekben állították elő az Angleféle kezelési eszközöket, melyeket emiatt nem lehetett egymással kombinálni. De még egy és ugyanazon gyárnak is 30 különféle regulatiós íve van, illetőleg 00, mert mindegyik kapható nemes és nem nemes fémből előállítva. Mivel tehát a gyárosok részéről észszerűtlenség (irraeionalizálás) nyilvánult meg, az ő segítségüket ezen a téren nem várhatván, magunknak kell segíteni és pedig úgy, hogy fogszabályozási eszközeinket ismét magunknak kell úgynevezett félgyártmányokból előállítani. Ezen munkánknál három kérdést kell szem előtt tartani : 1. Hogyan kerülhetjük el a nem racionális ligaturákat? 2. Külső vagy belső ívet használjunk-e? 3. Minő anyagot válasszunk eszközeink elkészítéséhez? A ligaturák kiküszöbölésére irányuló törekvést már Angle-nál is láttuk: meghosszabbított csavarnyél a horgonygyűrün. Ezt a célt szolgálta a Simon-féle régi „Balkenapparat“ és Oppler-methodusa is. Aztán megjelent a lingual ív, amely a ligatura-gondoknak véget vetett. Ekkor azonban az orthodkmtisták a másik végletbe estek. A lingualív „divatos“ lett, mindent ezzel akartak kezelni. Vagy esetleg a magas labiálívvel, ami szintén divatossá vált. Vagy pedig egyszerre alkalmaztak külső és belső ívet. Az első lingualivláz lecsillapodott és most már nyugodtan lehet azt a kérdést is felvetni, ami az említett 3 kérdés közül a második. Itt már felvetődik azonban a harmadik kérdés is, hogy milyen anyagot használjunk. Az Angle-féle újezüstanyag gyorsan oxidálódik. A fogakat megfogja, elszínesíti. Hogy ezen igen nagy hátrány kiküszöböltessék, megjelentek a platinarany ötvözetek, amelyeknek még az a nagy előnye is volt, hogy kemény forrasztást is lehetett rajtuk, végrehajtani. Visszafejlődésnek nevezhető, hogy legújabban ezen jólbevált nemesfém helyett külső- és belsőívek anyagául az acélt propagálják. Hisz az acél nem forrasztható keményforrasztással és csak tinollal lehet az ívre a segédrúgókat forrasztani olymódon, hogy vagy már egy fémlapocskára van forrasztva a segédrúgó egyik vége és ezt a fémlapocskát az ívre ráhajlítva tinollal megforrasztjuk, vagy úgy, hogy a rúgódrótot pár mm.-nyi távolságon keresztül a legvékonyabb rézdróttal a főívhez csavargatjuk és azután szintén tinolcseppel odaforrasztjuk. Ezen forrasztási eljárás nem teljesen megfelelő. A tinollal való forrasztás helye ismét elszínesítheti a fogakat és a segédrúgó forrasztott vége gyakran csúszkálni kezd a főíven. Hogy ezen hátránylehetőségek elkerülhetők legyenek, Simon csak egyetlen külsőívet ír elő, amely lehetőleg az összes kívánt elmozdításokat 4
