Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-03-01 / 3. szám
190 felszabadítsa, ami szerencsére az esetek túlnyomó többségében sikerül is. De ha még fel is tesszük, hogy az extractiónak van valamilyen kockázata, úgy ez a betegre sokkal kisebb veszélyt jelent, mint az a valószínűleg bekövetkező complicatio, mely a fertőzött fognak, tehát az infectio forrásának kímélésével érheti. Ha az extractio valóban jelent is valamilyen traumát az állcsontokra, ez semmi esetre sem hasonlítható ahhoz a hatalmas feszítő erőhöz, amelyet a fertőzött fog alatt elterülő és folyton szaporodó genytömeg expansiv növekedése jelent a csontokra. Hogy egy ilyen zárt csontosfalú üregben acut gyulladás és genyedés esetén milyen hatalmas nyomás keletkezik, arra nézve Fischer professzor is hoz fel példát. A nagy feszülés alatt álló genytömeg természetesen arra fogja venni romboló útját, hol a legkisebb ellenállással találkozik. Ha az alveolus fala nem elég porosus, ha a csontok belsejébe, a rostos csontszövetbe vezető kis csatornácskák lumene szűk, úgy a geny nem az alveolus falait fogja áttörni, hanem az állcsont testében fog tovább kúszni, természetesen mindenütt pusztítva maga körül a szöveteket, melynek biztos következménye az osteomyelitis, vagy állcsontnekrosis lesz. Ha a geny esetleg már perforált is valamelyik alveolus faion keresztül, ez még nem jelenti azt, hogy az állcsont okvetlenül felszabadult a geny destruáló hatása alól, mert az alveolusfal kisebb nyílásait a sűrű geny eltömeszelheti s így bár a folyamat már extraossealissá vált, amely ott progrediáló alakot is ölthet, de egyben intraossealis folyamatnak is megmaradt. Ezekben az esetekben tehát az egyetlen célravezető eljárás csak az lehet, ha a lágyrészek incisiója mellett a fogat is eltávolítjuk, mert csak így szabadíthatjuk meg az állcsontot a feszítő genytömeg pusztító hatásától. A lágyrészek incisiója mellett az extractio a kiadós contraincisio szerepét fogja betölteni. Hogy egy ki nem takarított genygóc milyen súlyos terhet jelent a sikeres therapia szempontjából, meggyőző példáját mutatja a sepsis kezelése. A sepsisnek nincs olyan kezelési módja, amely eredménnyel biztatna bennünket addig, amíg a sepsisgóc a szervezetben van. Amíg a primär gócot ki nem irtottuk, metastasisok keletkezését, a lobellenes kezelések eredménytelenségét láthatjuk. Amíg az elsődleges fertőzött góc kitisztítása meg nem történt, csak tüneti sikerek érhetők el. Nem fogadhatjuk el érv gyanánt az extractio ellen, hogy a foghúzás nem biztosítja mindig a geny ürülését. Ha a genyürülés nem elegendő, kiegészítő intézkedésekhez kell nyúlnunk. Külső incisiókat ejtünk, vagy esetleg magát az alveolust is felvéssük. Sebileau fran-
