Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-03-01 / 3. szám
184 Veszélyes-e az állcsontok heveny gyulladásos betegségeiben a foghúzás? Irta: Fodor György István dr. m ütőorvos. Az állcsontok anatómiájának és pathologiájának fejlődésével mindinkább világosabbá válik előttünk, hogy a fogak körül lejátszódó gyulladásos folyamatok nem szorítkoznak az állcsontok egyes szövetelemeire, hanem abban a csontok egész anatómiai rendszere résztvesz. Az állcsontok anatómiai alkotóelemeinek közelsége miatt e szövetrészek isolait megbetegedéséről alig lehet szó. Weski és Siegmund pathohistologiai vizsgálatai óta tudjuk, hogy a fog, a gyökérhártya s a környező csontrendszer egységesen functionáló szövetrendszert képez, amelynek megbetegedése is egységesen történik. Az állcsontok odontogen eredetű gyulladásos betegségeiben a pulpacsatornából a periapicalis területbe jutott fertőző mikroorganismusok elsősorban a periodontium lobosodását okozzák. A periodontium azonban az alveolus periosteumával egyazon kötőszöveti réteget alkot s így érthető, hogy a periodontium infectiója a periosteumra is átterjed. Az interfascicularis lymphaüregek úgy a széli részeken, mint a fundus alveolarisban tág nyílásaikkal közvetlen összeköttetésben állnak a csontvelőüregeivel. Tehát a fogak apicalis területén keletkezett gyulladások mintegy automatikusan terjedhetnek át a csontvelőre is. Amíg a csöves csontoknál a csontvelő az egyetlen medulláris üregben foglal helyet, addig az állcsontokon a spongiosa apró hézagaiban elaprózva lelhető fel a csontvelő. A csontvelőnek ez a disseminatiója a fertőzés tovaterjedésében nagyon fontos körülmény. Therapiánkat az állcsontok gyulladásos betegségeiben, az állcsontoknak — e nagyvonásokban ismertetett — sajátos szöveti szerkezete szerint kell megállapítanunk. Mivel az állcsontok anatómiai szerkezete megkönnyíti a fertőzés tovaterjedését, s újabb infectiók lehetősége nagymértékben fennáll, az acut gyulladásos betegségekben beavatkozásainkat mindig csak az a cél irányíthatja, hogy a fertőzés
