Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1932-02-01 / 2. szám

_

számol be (Deutsche Monatschrift für Zahnheilkunde, 1930) azt az álláspontot foglalja el, hogy az ily esetekben kívülről incisio végzendő és a lobos tünetek visszafejlődése után távolítandó el a hibás fog.

Gustav Hesse „Fehlgriffe in der Zahnheilkunde“ című cikkében (Fortschritte der Zahnheilkunde, 1930) azt írja, hogy oly granulomáknál, melyek phlegmonekhoz vezettek, sem szükséges mindig a fogat feláldozni. A phlegmonet a megfelelő incisiókkal gyógykezeljük és visszafejlődése után kerül a sor a fogra.

Siguard Frey „Klinische Beiträge zur eitrigen Entzündungen des Kieferknochen“ című, a königsbergi sebészeti klinikáról megjelent dolgozatában (Bruns Beiträge. Band 53. 1931) a therapiára vonatkozólag azt hangsúlyozza, hogy ez az acut stádiumban a perimandibularis tályog feltárása végzendő a csont trepanatiója nélkül. A fogak megtartandók, még ha lazák is. Az acut stádium lezajlása után következik a sequestrotomia és az esetleg szükséges fogeltávolítás.

Az a kérdés már most, hogy milyen okok és meggondolások vezetik azokat, akik a perimandibularis tályogok vagy phlegmonek gyógykezelésénél a kívülről történt feltárás után a beteg fogat nem extrahálják rögtön, noha annak, mint a betegség forrásának eltávolítása észszerűnek látszik. E tekintetben két ok és meggondolás jön számba. Az első ok és meggondolás az, hogy ha már a periostealis tályog kifejlődött, a beteg fog eltávolítása a folyamatot már nem befolyásolja és így céltalan. Még fokozottabb mértékben áll ez akkor, ha az infectiosus folyamat már a periosteumon is túlhaladt. A fog eltávolításának ilyenkor csak az az értelme lehetne, hogy a genygyülem drainezését, levezetését előmozdítsa. Azt azonban igazán nem várhatjuk, hogy a csont buccalis vagy lingualis felületén a periost alatt levő, vagy az ezen már áttört tályog az üres alveoluson keresztül drainezhető legyen. Ennek oka a következőkben van: Az alveolusfal lyukacsain keresztül nagyobb tömegű, vagy éppen sűrűbb geny átjutása alig lehetséges. A szóban lévő tályogok — mint már többször kiemeltük — főleg az alsó állkapcson foglalnak helyet. Itt hatékony drainagera az alveoluson át már csak azért sem számíthatunk, mert bármely megszokott pozíciót foglal is el a beteg, az alveolus ürege magasabban fekszik, mint a tályog és így a belejutott genynek az alveolusban pangni kellene. Ezen csak akkor változtathatnánk, ha a beteget lejtősen fejjel lefelé fektetnénk. Ide járul, hogy a lobos környezetben a periodontium, a gingiva megduzzadása a drainaget szintén akadályozza. Ez utóbbi körülményt emeli ki Ervin Goldmann „Über einige strittige mundchirurgische Fragen“ című cikkében (Deutsche zahnärztliche Wochenschrift, 1928, 714. szám), melyben

122