Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-02-01 / 2. szám
107 megtalálni. BiUaskó egy körzővel határozza meg a gyökércsúcs helyét. Táj anatómiai ismerettel és röntgenkép segítségével, ha a gyökércsúcs pontos helyét nem is ,de a gyökér felső harmadát mindig megtaláljuk. A vésést sohasem a gyökércsúcson túl, hanem a foggyökércsúcs fölött, illetve a gyökér felső vagy alsó harmada fölött kezdjük meg (lásd 4. ábra, aj kép), úgyhogy a csontlyukat óvatos véséssel nagyobbítjuk addig, míg a kívánt gyökérsegmentumot fel nem szabadítottuk. Sokszor nem is szükséges a kalapáccsal való vésés, hanem elegendő a vésőnek kézzel való vezetése is. A műtéti terület áttekinthetősége céljából a levésett csontszilánkokat rögtön eltávolítjuk. A gyökércsúcs reszekálása. Resectiókor a gyökérnek annyi részét távolítjuk el, amennyit klinikailag betegnek látunk. A reszekálás mértékét, helyét és irányát a gyökérnek, illetőleg a gyökérhártyának a) l) c) d) 4. ábra. betegsége irányítja. Minél nagyobb területen beteg a gyökérhártya, annál nagyobb részét reszekáljuk a gyökérnek és megfordítva. Miután pedig a gyökérhártya betegségei rendszerint valamely apikális góc kíséretében és a gyökér különböző részeire lokalizálódik, eszerint a reszekálás helye és iránya is különböző lesz (lásd 4. ábra, b), c), d) képeit). Célunk tehát az, hogy a beteg foggyökérrészt eltávolítsuk és az ép gyökérrészeket fölöslegesen fel ne áldozzuk. Sok külföldi klinikán, de hazánkban is sokan a resectiót fúróval végzik, míg mi a klinikán csaknem mindig vésőt használunk. A fúró vagy véső használatáról igen sokat lehet vitatkozni, ezért álláspontunkat a következőkkel indokoljuk: A fúróval való reszekálás, bármily kívánatos volna éppen fogorvos számára, egy nagy hátrányát mindezideig alig sikerült leküzdenünk, ez pedig a fúrónak nehéz csírtalanítása. Egyesek a kérdést már megoldottnak veszik, magunk részéről azonban gyakorlatilag még mindig érezzük a módszer hátrányát. A klinikán csak kivételesen használunk fúrót, még pedig oly esetben, amikor a vésés irányában 3»
