Fogorvosi szemle, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
24 gümokórban az elmeszesedés, melyet mi a fognál épúgy hegesedésnek nevezhetünk, miután a zománc ektodermalis eredetű lévén, nem pótoltatik, de a pulpa által termelt dentin pótolja ezt az elvesztett zománcot. Ez a termelés védekezés a fogszú baktériumai ellen. Megjegyzendő tehát, hogy a pulpa egy igen fontos védőszerv bakteriumbehatásokkal szemben, amit különben még az is bizonyít, hogy állalátti mirigygyulladások csak akkor jönnek létre, há a pulpa elpusztult. Épígy, ha a fogorvosok, amikor az alveolaris pyorrhoea különböző okát keresték, klinikus szemmel észrevehétték volna, hogy mi történik ilyenkor a fogmedernyulvány és a foggyökérhártyával ; megtalálták; volna az okot elégtelen rágási functiö és nedvkeringési zavarban. Megállapíthatták volna, hogy a gyökérhártya és fogmeder élettani egységet képez, életük a fogtól függ és ha a fog elvész, elvesznek azok is; a biológia alaptörvénye, hogy a szervezet szabadul azon. résztől, melyre többé szüksége nincs, így a kis- és nagyőrlők, melyek ántagonistáit elvesztették, megnyúlnak és kiesnek; nem látni pyorrhoeát ott, ahol a rágás tökéletes. A fogszabályozásról szólva, tudjuk már, hogy ennek is az eredete összeesik az orvostudomány eredetével. Ekkor még egyetlen egy célja yolt s ez az aesthetika. A tudósok észrevették, szájbeavatkozások alkalmával, hogy a helyes occlusio és az arc szépsége között bizonyos összefüggés áll fenn. Cryer híres stomatologus és szájsebész azt állítja, hogy ahol a száj és fogívek bilaterálisán symmetrikusak, normális occlusióval, az arc is kifogástalan; a helytelen occlusio a szájat deformálja és ez fontos befolyással van az arcra. Bogue megállapítja, hogy a nasalis septum deviatiói mindenkor fogszabálytalansággal járnak. Én magam pedig sok gyermek megvizsgálása után megállapíthattam, hogy egyenlő conditiók mellett (magasság, súly stb.) fog- és arcdeformitású gyermekeknél a vitalis respiratiós képesség jóval kisebb, mint a normálisoknál. A fogszabályozás aránylag elég gyorsan ez empirikusoktól a sebészet körébe került, különösen Angle érdeme ez. Ma már a legjobb alapokon áll; nagy szükség is van erre, hiszen ma a helytelen occlusio inkább szabály, mint kivétel. A gyakori helytelen occlusiónak az okát még kutatjuk; ilyen deformitásoknál igen gyakran látjuk, hogy beavatkozásunk eredménytelen, avagy a már elért eredmény nem állandó. Ilyen eredménytelenség oka igen gyakran a patiens constitutio jában rejlik; ezeknek csontszövetük nem reagál szükségképpen.
