Fogorvosi szemle, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
57 Rövid történelmi bevezetés után az indicatiókra tér át. A szerző régebben ezekről egy önálló könyvet írt, melyben megalapozta a lemezes fogpótlások indicatióját physákai szempontok és számítások segítségével. Sok támadásban volt része érte, a referens sem tudja teljesen osztani felfogását — de ez igazán nem. fontos! Fontos az, hogy mégis sikerült neki igen termékeny — addig elhanyagolt — gondolatokat a fogpótlástanba belevinni. Csak vajúdjanak tovább, a hegy nem szült egeret. A fejezetben még más controversiák is találtak helyet: a lemezek rögzítését, teherbírását, stb. illetőleg, amiket a szerző a Kantorowitz- és Schröder-iskolákkal vezetett: mindvégig érdekfeszítő kísérletek, felfogások, eredmények — akkor is, ha nem fogadjuk el mindig a szerző álláspontját. Az első és második kiadással szemben a jelenlegi harmadikban a szerző 23 oldallal egy új szakaszt iktatott be, a minták begipszeléséről az artikulatorba. Nagyon helyesen tette: ebben a tekintetben igen sokat vétenek a fogtechnikusok és kevés fogorvosnak van meg az a tudása, hogy ebben a tekintetben vezetni és tanítani tudná a technikust. Itt megtanulhatja és hasznát fogja látni a gyakorlatban. A harcot, melyet szerző a „gestützte Prothese“ műszó ellen folytat (381. oldalon), azt szélmalomharcnak tartom: nem a szó fontos, hanem maga a dolog. Nem nagyon osztom a szerző azon véleményét (431. oldalon), hogy leginkább csak a teljes prothesisekct kell éjjel kivenni a szájból, a jól rögzített részleges lemezeket bennt lehet hagyni. Csakhogy ez a jó rögzítettség nagyon relatív fogalom és hamar enged is: sokkal több részleges prothesist nyeltek le már éjjel, mint teljeseket! Referens véleménye szerint a szerző valamivel több teret szentelhetett volna a részleges prothesisek modem tanának, az erőtörők (stress breaker) és kapcsok tanának, egyébként ezt a fejezetet kitünően írta meg: sok tudás van benne felhalmozva, a kezdő mindent, a tapasztalt fogorvos és fogtechnikus nagyon sokat tanulhat belőle. A harmadik szerző-kiválóság Alfred Gysi. Természetesen az articulatióról ír (132 oldal, 180 ábrával). Gysi ezen a terrénumon a fogászat klasszikusaihoz tartozik. Csak tartok tőle, nem úgy jár-e ebben a tekintetben, mint Klopstmck a Messiade-vel : mindenki klasszikusnak mondja, de a legkevesebben olvassák ! Pedig Gysi-1 olvasni kell : a fogpótlástan alphája és ómegája az articulatiós probléma. Mindjárt értekezésének első oldalán megüti a kellő húrt: a prothesist az adott Ízületnek megfelelően kell konstruálni. Ez az articulatiós probléma magva: adva van egy ízület és a müfogakat úgy kell felállítani, mint ahogy a természet állítaná fel őket ennek az Ízületnek megfelelően. Rendkívül szellemes és nagyon tanulságos az a mód, ahogyan az emberi állkapocsízületet levezeti a húsevők, kérődzők és rágcsálók ízületéből : azt hiszem, aki ezt elolvassa, annak egyszeriben megvilágosodik az emberi ízület bonyodalmas működése. Azután következnek Gysi mérései a mozgási pályákra vonatkozólag, ezeknek végrehajtása a gyakorlatban, átvitelük a mesterségesen szerkesztett Ízületre : az articulatorra, majd mindennek végső gyakorlati eredménye: a müfogak felállítása; ezt nemcsak olvasni kell, hanem ebbe szeretettel el kell mélyedni. Az egész Gysi-féle tan : praecisiós tudomány. Loewe boroszlói fogorvos két. cikkel szerepel a műben (61 oldalon, 92 ábrával). Az első a lenyomatvétellel és a minta készítésével foglalkozik (27 oldal, 12 ábrával). Jól és pontosan van megírva. Egy kitűnő gyakorló fogorvosnak lelkiismeretes munkája. A második a müfogakkal foglalkozik: történetük, gyártásuk, feldolgozási módjuk (29 oldal, 80 ábrával). Tanulságos és érdekes olvasmány. Csupán a történelmi részben van néhány hiba (137. oldal) : Guérard,
