Fogorvosi szemle, 1929 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-01 / 1. szám
50 Véleménye szerint az ilyen esetekben a gyógyulást siettetni nem lellet. A panaszok csak az idegvégek összenövésével, vagy a collateralis pálya kifejlődésével szűnhetnek meg. Azt ajánlja, hogy olyan esetekben, mikor a fog- luxálás, vagy szabaddátétel közben az alveolusba — mintha gummi tartaná — visszacsúszik, a fogat inkább egyes darabokban távolítsuk el. Ér-, idegszakitás, vagy sérüléssel minden esetben számolnunk kell. A gingiva kékes-vörös elszíneződését valószínűleg a nervus alveolaris inferior vasomotorikus szálainak szakítása okozhatta. A beteg későbbi állapotáról szerző egy újabb cikkben fog beszámolni. Szerző második esetében egy dentifugalis neurosisról számol be, melyet nagy fájdalmak kíséretében egy 64 éves betegénél észlelt. A jobb felső állcsontban a 3-as, 4-es és 7-es hidat hordott, melyet évekkel azelőtt ő maga készített. A pulpakamrában levő elváltozásra: denticulusra gyanakodott, de ezen feltevését a röntgenfelvétel nem támasztotta alá. A pulpakamrák a jelzett íog’akban aránylag nagyok és tisztán láthatók voltak. A jobb felső 7-es látszólag gyökértömött volt, bár szerző jegyzetei szerint a fog koronára való előkészítése alkalmával fájdalmas, élőpulpájú volt. A fog felfúrása (érzéstelenítés) alkalmával a gyökéresatomába mélyen benyúló, gyökértömést utánzó, csaknem 1 cm. hosszú denticulust talált. A denticulus eltávolítása után a fájdalmak megszűntek. Szerző ezen második esetéből is láthatjuk, hogy a röntgenfelvételek, bár nagy,jelentőségűek a fogorvosi gyakorlatban, azonban nem szabad elfelejteni, hogy minden irányban néni nyujhatnak felvilágosítást Gámán Ferenc dr. Robert Trautmann: A röntgencsőben végbemenő physikai folyamatokról. (Über die physikalischen Vorgänge in der Röntgenröhre.) Zahnärztliche Rundschau, 1928, 45. A röntgenkészülék legfontosabb részében : a esőben alakul át az elektromos energia röntgensugárrá. A ma használatos léghíj as — izzó-kathodú, úgynevezett Goolidge-féle — csövek teljesen kiszorították a régibb typusú levegőmaradékos lámpákat. A fogorvosi igények szem előtt tartásával készült csövek lényegében mind megegyeznek a „Kadiologie-Aktiengesellschaft, Berlin“ által forgalomba hozott „Dental“ ‘ -csövekkel. Mi is voltaképpen az elektrotechnikában a röntgencső1? Egy többé-kevésbé jól evacuált, léghíjassá tett olyan edény, melyben elektromos folyamatok mennek végbe. Az izzó-kathodú csöveket légtelenítik a legtökéletesebben. Ezek egyik végében találjuk az úgynevezett antikathodot : a csőbe mélyen behelyezett fémrudat. Ezzel szemben látjuk a másik elektródot: a Wolframból készült, izzófonállal ellátott kathodot. Ezen izzófonalat egy külön áramforrás (8 Volt, 4.5 Ampère) hoz izzásba. Ugyanezen elektródon keresztül jut a csőbe a magasfeszültségű elektromos áram (Dental-készülékeknél 40—50 ezer Volt). A fémek izzásakor az izzó testet felhőszerűen körülvevő elektronok szabadulnak ki, melyek a magas feszültség bekapcsolása esetén hihetetlen nagy sebességgel ütődnek az antikathod tükréhez. Az izzó fonálból újabb és újabb elektronok kerülnek ki, úgyhogy af elektródok között egy. valóságos elektron-áramlás: kathod-sugárzás, indul meg. A katho'd-sugarak sebessége az ütközés következtében megfékeződik. A mozgási energia javarészben hővé alakul át. Elérhet a hő olyan magas fokot is, hogy az antikathod tükrét: a Wolfram-lapot leolvasztaná, ha ennek hűtéséről különböző hűtőkészülékekkel már eleve nem gondoskodtak volna.
