Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-11-01 / 11. szám
914 professor mondotta a klinika tantermében. (Az emlékbeszédet a Fogorvosi Szemle decemberi száma szószerint közli.) Árkövy kortársai véleménye szerint is, a bronzból készült mellszobor, melyet fotográfiák után készített el Vastagh László szobrászművész, kitünően sikerült képmása nagy „Mesterünknek“. A stomatologiai klinika Szabó-serleg vacsorája. Folyó évi október 19-én tartotta meg a stomatologiai klinika orvosi kara szokásos évi Szabó-serleg vacsoráját a Gellért-szállóban. A minden esztendőben megtartani szokott ünnepi vacsorának az ad jelentőséget, hogy ilyenkor tartja meg emlékbeszédét a klinika egy vezetőtagja, kezében a Szabó-serleggel, melyet a klinika orvosi kara 1921-ben ajánlott fel Szabó professornak nyilvános tanárrá történt kinevezésekor, s ilyenkor tesznek fogadalmat a stomatológiai klinikára kiképzésre felvett új fogorvosjelöltek. Ez évben az emlékbeszédet Salamon tanár tartotta volna, ő azonban a legutolsó napon lemondani kényszerült a családjában váratlanul beállott tragikus elhalálozás folytán, s a már elkészített beszédét Takács dr., a klinika első tanársegédje, olvasta fel. Salamon tanár gyönyörű emlékbeszédét az alábbiakban adjuk: Mélyen tisztelt Barátom: Hatodszor tartom kezemben ezt a serleget — a Szabó József-serleget — és az ilyen alkalommal már többször használtam hasonlattal mondhatom: ismét egy évgyűrűvel szaporodott a magyar stomatológia fája. Magyar stomatológia! Ez Ige hallatán ugyan hol állapodhatna ma meg egy magyar stomatológusnak emlékezésre hajló fantáziája, akár a múltba akar révedezni lelkesedésért, akár a jövőbe akar nézni a múltnak megért gyümölcseit legalább képzeletben élvezendő: hol állapodhatna meg ma, ha nem annak a férfiúnak emlékezeténél, akinek ércbeöntött szobrát éppen ma avatta fel kiváló utóda, e serleg apja? És szoboravatásról esvén szó, mely ugyan csupán a magyar stomatológusoknak — tehát a magyar nemzet egy csekélyke töredékének volt ünnepe — mégis mi könnyen kínálkozik eszmetársulás ama másik, néhány nap előtti szoboravatáshoz, a Kossuth-ёhez, mely nem egy nemzettöredéknek, hanem az egész osztatlan magyarságnak volt ünnepe. És kedves Barátaim, ezt a Kossuth-Árkövy eszmekapcsolást nemcsak a szoborleleplezések időbeli egybeesése indokolja: van ennek mélyebb lélektani gyökere is, ha szabad a kisebb életsorsokat párhuzamba helyezni a világsorsokkal — és szerény véleményem szerint szabad — amikor e sorsok nem annyira pszichológiai és dinamikai motimuvokban, mint inkább csak térbeli dimenziókban és hatásokban különböznek egymástól: mint amiként — mai természettudományi elgondolás szerint — tudjuk, hogy a végtelenül parányi atom határain belül az elektrónok ugyanazon keringése folyik, mint a világűrben a bolygóké a nap körül; vagy amiként egy csepp vízben benne van az egész tenger: csak a dimenziókban vannak különbségek 1
