Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
41 2. Hyperostosis maxillarium. Egyesek önálló megbetegedésnek, mások a leontiasis ossea előjelének tartják. 3. Leontiasis ossea. Rendesen a maxilla proc. frontálisának a megnagyobbodásával és gátolt orrlégzéssel kezdődik; később az összes koponyacsontok megnagyobbodnak, gátolt a rágómozgás, megvakulás, elmebaj követheti. Bockenheimer azonosnak tartja az ostisis fibrosával, mely egy általános csontmegbetegedés. 4. Familiaris hyperostosis. Két esetét írták le. 5. Akromegalia. 3 formája van: a) a progenia, b) ha a felső állkapocs is megnagyobbodik, c) ha az állkapcsok nem vesznek részt az általános megbetegedésben. A 12—18. életévekben szokott fellépni, ezért valószínűleg belső secretiós eredetű a 6. részleges óriásnövés, mely az akromegáliától főleg abban különbözik, hogy a sella turcica itt nem mutat eltérést. Ezután részletesen leír néhány esetet. Sipos Stefánia dr. Dr. Emerich Blum: Wie ändert ein Jodanstrich die ärztliche und allgemeine Entzündungsfähigkeit der Haut. Deutsche Zahnärztliche Wochenschrift, No. 22. 1926. Szerző azt vizsgálta, hogy a jóddal beecsetelt bőrfelület újabb gyulladást keltő ingerekkel szemben hogyan reagál. Ezen újabb ingerül Kautharidintapaszt használt, melynek hatására gyulladásos bennékkel telt intraepitheliális hólyag lépett fel. Ezen izgatást Kautharidinnal részint naponta, részint 2—3 napos időközökben végezte, úgyhogy a reagálóképesség megváltozásának, ismétlődő gyulladásos ingerrel szemben — összefüggő, folytonos képét nyerte. Hasonlóképpen járt el a jodecseteléssel szomszédos, egészséges bőrterületen. A jodecsetelés területén keletkezett hólyag exsudativtartalmának fehérjemennyisége az első napokban megfogyott, míg később ismét megközelítette a kiindulási értéket az egyidejűleg az egészséges bőrterületen létrehozott hólyag fehérje tartalmának. A sejtes reactio olymódon változott, hogy az ecsetelés utáni első napon az exsudátumban nagy tömegben jelentek meg eosinophil sejtek és egyidejűleg fokozott számban basophil, nem granulált „Lymphohistiosytaer“ sejtformák. Míg az eosinophil-sejtek percentuális száma néhány nap alatt leszállt a normálisra, az utóbbiaké még emelkedett, esetleg az összes sejtes elemeknek több mint 900/0-áig. A sejtes reactiónak ezen megváltozása a jodecsetelés után több mint két hétig tartott. Az egészséges, nem befolyásolt börterületen is megváltozott a reactio. Az eosinophil-sejtek itt nem szaporodnak, a „Lymphohistiosytaer“ elemek igen erősen. E reactio azonban csak a jodecsetelés után 2—3 nappal — tehát egy bizonyos lappangási idő után — lépett fel s hamarább szűnt meg, mint a jodecsetelés területén. A reactiónak ezen az egészséges területen észlelt megváltozása, mint a jodecsetelésből kiinduló általános hatás fogható fel s előidéző faktorként nem annyira a felszívódott jód vehető számításba, mint inkább a joddermatitis területén keletkező s a vérpályába lépő bomlási termékek. Úgy a helyi, mint az általános reactio megváltozása, egy nem specifikus ellenállásfokozódás kifejezésének tekinthető. Springer dr.
