Fogorvosi szemle, 1923 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1923-01-01 / 1-3. szám

7

De mit nem bír el a fiatal szív? A szerelmi bánaton túl még a gyomorkorgást is. Mert bizony megtörtént, emlékezzünk csak : — kivel nem történt meg —, hogy hamarébb fogyott el a havipénz, mint kellett volna, hát akkor kis szobánkba meghúzódva, az asztalra könyökölve haza felé ábrándoztunk, haza : a hol mindig volt friss kenyér, pogácsa :

Hát hogymint vagytok otthonn, Pistikám ?

Gondoltok-e úgy néha-néha rám ?

Mondjátok-e, ha estebéd után Beszélgetésiek meghitt s vidám,

Mondjátok-e az est óráinál :

Hát a mi Sándorunk most mit csinál?

(István öcsémhez.)

Ám Barátaim, az egyetemi évek igazi fűszere, mondhatnám mámora, nem a tanulás, sem a kávéházás, legkevésbbé persze a koplalás, de még a szerelem sem. Hanem a — politika !

Emlékezzünk csak március idusának mámorára, a mikor nemzetiszín zászlóval, nemzetiszín kokárdákkal ékesen, kivonultunk a szoborhoz, a muzeum lépcsőjéhez, a honnan egykor magának Petőfinek hangja dörögte:

Talpra magyar, hi a haza !

Itt az idő, most vagy soha !

És aztán a napi politika tüzes forgataga; emlékezzünk csak a híres véderőjavaslatok forró napjaira, a mikor mi voltunk a Márciusi ifjak és bizony odadörögtük a mamelukhonatyáknak :

Szolgaságunk idején Mindenki csak beszélt.

Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a hpnért !

Igen tettünk: dühösen abcugoltuk Tisza Kálmánt, — és a mi nem történt meg az öreg úrral sem azelőtt, sem azután : bevertük kocsijának ablakait ! De mihaszna ? Bent a teremben bizony a mamelukok megszavazták a véderőjavaslatokat — és mi, noha nem úgy volt, a mint régen volt, a mikor úgy volt, hogy :

Muzsika szól, verbuválnak,

Csapj fel öcsém katonának . .