Fogorvosi szemle, 1923 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1923-01-01 / 1-3. szám
6 Miként fogom szólítani Rég nem látott anyám ? S a kis szobába toppanék . . . Repült felém anyám . . . S én csüggtem ajkán . . . szótlanul, Mint a gyümölcs a fán. (Füstbe ment terv.) A vakációnak, mint minden jónak ez életben, egy a vége : hamar elfogy ! Megint visszakerültünk Pestre, most már az Egyetemre. Emlékezzünk csak ! Érettségünk tudatában milyen büszkén indultunk el hazulról és mire az Egyetemhez értünk, kissé szepegve és félszegen léptük át kapuját, mint elsőéves gólyák. De azért csakhamar oly otthonosnak éreztük magunkat — a kávéházban ! Hogyne, hát Petőfi, a mikor Pestre került, nem a Pilvaxba ment legelőször? De azért haladtunk a tudományokban is. Haladtunk . . . haladtunk, a mig végre elérkeztünk . . . elérkeztünk ... ej, minek kertelni, hiszen olyan fiatalok voltunk; elérkeztünk a — szerelemhez ! És kinek milyen volt a szerencséje, az egyik vígan dalolta: A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet . . . A másik szomorúan : A szerelem, a szerelem, A szerelem sötét verem, Bele estem, benne vagyok, Nem láthatok, nem hallhatok. Sőt volt olyan szerencsés fickó is, a kivel megesett a Furcsa történet, a furcsa történet, a melyben a kutya szerepét vállaltuk . . . emlékezzünk csak: Fiatal is, szép is a menyecske — Úgy segélyjen, kutya van a kertben . . . És elvégre, ha volt közöttünk olyan szerencsétlen flótás, hogy sehogy sem akadt babája, hát édes istenem : A kinek nincs szeretője, Bort igyék, S hinni fogja, hogy minden lyány Érte ég. (Igyunk.)
