Fogorvosi szemle, 1923 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1923-01-01 / 1-3. szám
4 Persze : ötös ! Hát mit csinálhattunk volna mi kis nebulók, még ott szepegve a katedra előtt, mivel boszulhattuk volna meg magunkat az iskola zsarnokán? Kissé fogcsikorgatva magunkba befelé dörmögttik : Diligenter frequentáltam Iskoláim egykoron, Secundába ponált még is Sok szamár professorom. (Deákpályám.) De azért az év végéig kijavítottuk az ötöst és — hogy hivatalosan fejezzem ki magamat: fölléptünk. Előbb-utóbb a 4-ik osztályba, a hol poétikát tanultunk, majd az 5-ikbe, a mikor már az önképzőkör tagjai lehettünk. Emlékezzünk csak ! A bájos önképzőköri idők : hiszen ott mi magunk voltunk már kis Petőfiek és verseltünk, mert megihletett Petőfi költészete. Elsősorban szomorú, borongós hangulatú versei — természetesen : hiszen ez a hangulat állott legtávolabb gyermeki lelkűnktől. Az ilyen versek: Sírt nekem, sírt és koporsót, Mélyen fekvőt, föld alatt . . . Vagy: Temetésre szól az ének, Temetőbe kit kísérnek? . . . És csináltunk hasonló verseket — mi szentül meg voltunk győződve, hogy hasonlók —, a melyekben éjféli órán csak úgy táncoltak kísértetek, csontvázak — és mily gyönyörűen volt megrajzolva a milieu : a síri csendben nem hallatszott más: csak távoli harangzúgás, a rím kedvéért kutyacsaholás, stb. stb. Hát még Petőfi szerelmi lírája! Emlékezzünk csak! Micsoda csapnivaló bájossággal mímeltük mi — mi kis taknyosok —, akik azt se tudtuk, mi fán terem : a boldogtalan szerelmet ! Szerelem, szerelem, Keserű szerelem ! Miért bántál olyan Kegyetlenül velem ? A következő percben már kacagtunk Petőfi tiéfás életképein :
