Fogorvosi szemle, 1920 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1920-12-01 / 1-4. szám

5 alsó sorban 4 metsző, a felső sorban 4 metsző és egy szem­fog ; ez egyén leányának, kinek arcza, orra, füle szintén szőr­rel borított, az alsó sorban is és a felső sorban is csak metsző fogai voltak. A leány két gyermeke közül az idősebbik nor­mális, a fiatalabb azonban arczán és fülein szőrözött, mint­hogy azonban ez a megfigyelés idején csak 14 hónapos volt, fogrendszerére nézve adatokat róla nem nyertünk. Később e család tagjait 1853-ban Kaughton újból megvizsgálta ésőis, továbbá Brown és Sheppard igazolják a hypertrichosist és a fogazat numerikus aberratióját. Magitót szerint Darwin a hí­res spanyol tánczosnő Julia Pastrana esetében is tévedésbe esett, midőn a kiterjedt hypertrichosissal kapcsolatban mind két állcsonton több tagú fogazatot (kettős fogazat) írt le. Magitót Londonban a szájról vett lenyomatokat tanulmányozta és azt találta, hogy az alsó sorban a bal szemfog és a két 111. nagy őrlő hiányzik, míg felül a 4 metsző helyett csak kettő van, a bölcsességfogak itt szintén hiányoznak ; tehát a hypertrichosis mellett, ha nem is kiterjedten, de mégis fo­gak redukciójáról lehet csak szó a fogak rendellenes elhelye­zése mellett, de nem hyperprodukcióról. Magitót megemléke­zik továbbá még két személyről : apáról és fiúról, kik arczuk egész felületén erős szőrzettel bírtak (mint kutyaembereket mutogatták őket) és a kiknek fogozata igen nagyfokú hiányos­ságot mutatott fel : az 55 éves apának alsó fogsorában 4 met­szője, felső fogsorában csupán egyetlen metszője volt; a 3 éves fiúnak szájában csupán az alsó fogsorban volt 4 metszője. Magitót e tényekből azt következteti, hogy ha a Darwin féle említett correlaciós törvény állatokra vonatkozóan fenn is áll, az említett esetek az emberre vonatkozóan azt meggyengitik, ellenben támaszul szolgálnak a Geolhe, Geoffroy Saint- Hilaire-fé\e kompenzációs törvénynek.3 Magitót fejtegetései során önmagával jut ellenkezésbe : egyszer kijelenti, hogy nem látja kétségen kívül beigazolnak, hogy teratologus alapon emberen a fogak teljesen veleszüle­3 Lásd később még e kérdésről : Parreidt : Über die Bezahnung bei Menschen mit abnormer Behaarung. D. M. f. Z, 8fi. pag. 41.

Next

/
Oldalképek
Tartalom