Fogorvosi szemle, 1918 (11. évfolyam, 1-2. szám)
1918-01-01 / 1. szám
17 tén alkohollal higított lakkal adjuk vissza. A behúzódott hegeket is ilyenformán színezzük. Nyitott sebeket karminpirosra festünk, majd a karmin túl élénk pirosságát fehérrel tompítjuk. A seb fényes, nedvedző felülete lakkal való bevonással érhető el. A szürkés vagy sárgás lepedéket, úgyszintén a rátapadó véralvadékot, genny vagy vércseppeket a megfelelő színnek lakkal való keverése által, a folyó nyálat pedig tiszta lakkal természetimen adhatjuk vissza. Szem előtt kell tartani, hogy a tubusból kivett festék nem keverődik a lakkal, csak úgy, ha a festéket előbb terpentinnel hígítjuk. A sebek széleit sötétpiros csíkkal élesen határoljuk, a csíkon kívül az elhaló felhámnak fehérebb színét egy vékony, lehelletnyi fehér csíkkal jelezzük, a seb környezetét elfoglaló gyuladásos pírt karminnal, fehérrel tompítva adjuk vissza. A gyuladásos hely fölötti bőr rendesen feszes és fényes, amit a moulageon alkohollal higított lakkal idézünk elő. Ugyancsak karminpiros alapszínnel, fehérrel tompítva festjük meg az ajkakat és a száj belsejét. Lividkék ajkaknál a karminba, mint alapszínbe egy kevés kék festéket keverünk. Az ajkak szélein egy elmosódott, vékony fehér sávot húzunk és az ajkakat tompa fényű, higított lakkal fedjük, mig a száj belsejét, a fényes nedvedző felület természethű visszaadása végett tiszta lakkal vonjuk be. Az orrlyukak belsejét vörösesbarnára festjük. A szemeknél először a szemgolyót festjük meg kékes tónusu fehér színnel. Ha a fehér szín teljesen megszáradt, kirajzoljuk a megfelelő barna, szürke vagy kékesszürke festékkel az iris köralakú határait. Majd a kör egész területét a megfelelő színnek világosabb árnyalatával befestjük, ezután ugyanazon szín sötétebb árnyalatával az iris belsejét pontozzuk és kontúrjai vékony vonallal megrajzoljuk, végül sötétbarna színnel az iris közepébe a pupillát festjük. A belső szemzúgokban látszó könnyzacskókat halvány rózsaszínnel jelezzük. Ha a festés teljesen megszáradt, akkor az egész szemet tiszta lakkal vonjuk be úgy, hogy a lakkot inkább a szembe cseppentjük, nehogy az ecsettel a felrakott festékeket elkenjük. Ezen részletek megfestése után áttérünk az arc színezésére. Az arc alapszíne tulajdonképpen már maga a viasz színe. 2