Fogorvosi szemle, 1918 (11. évfolyam, 1-2. szám)

1918-01-01 / 1. szám

A bőr vörösesbarna tónusát a karminpiros és sötétbarna szín különböző arányban keverve, adja meg aszerint, hogy vörö­ses vagy barnás tónust akarunk-e kapni. Néha, ha a szük­ség kívánja, egy kevés ockert is keverhetünk közé. A meg­felelő színt csakis kísérletezés után találhatjuk el. Az arcszínt befolyásolhatjuk azzal is, hogy a moulage belsejét barna, vörös vagy sárga színnel befestjük. Pontos útbaigazítást ter­mészetesen itt adni nem lehet. Az arc festését a homlokon kezdjük a már leírt módon, mindig szem előtt tartva, hogy 18 12. ábra. Moulage a radomi fogászati am­bulatorium rendelőjében. csak nagyon kevés festéket vigyünk jól megtörölt ecsettel a moulagera és még azt a kevés festéket is az e célra előké­szített vastagabb ecsettel erőteljesen és egyenletesen töröljük szét. így dolgozzuk végig az egész arcot, a már megfestett részleteket óvatosan kerülve. A halántékok és a pofák söté­­tebb szinét úgy hozzuk ki, hogy az arc alapszínéhez vala­mivel több barna színt véve, azokat újból átfestjük. A szem alatti kékes színt, a homlokon áttünő erezetet egy kevés szürke színnek a megfelelő helyre való óvatos rátupfolásával jelezhetjük. A szürke színt a fehér és fekete színek keverésé­ből kapjuk. A szempillákat sötétbarna, tupfolt vonással jelez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom