Fogorvosi Szemle, 1914 (7. évfolyam, 1. szám)
1914-03-01 / 1. szám
40 között erélyesen átgyúrjuk és így nyomjuk a kavitásba (sokan a kavitást előbb vazelinnel kenik be). A viaszt gondosan nyomjuk a falakhoz, a szélekhez sima gömbös tömőkkel és a fölös részeket éles, vékony (esetleg meleg) spatulával vágjuk le a viaszról. Igyekszünk a fog hiányzó szövetrészeit a viaszból pontosan kiépíteni; ellenőrizzük a harapást (reáharaptatunk). Különösen arra vigyázunk, hogy a széleken viaszfölösleget ne hagyjunk, hogy a kavitás széle élesen mindenütt látható legyen. Sokan nagy súlyt helyeznek arra, hogy 49. ábra. 50. ábra. a viasz felülete lehetőleg sima legyen, ezért a viaszra meleg levegőt fújtatnak, vagy vazelinolajjal a viaszt letörlik. Még pontosabb talán a viaszmintánk, ha azt előbb csak nagyjából alakítjuk a kavitásban, a széleken túlérő viaszfelesleget a szájon kívül vágjuk le arról, majd gyengén felpuhítva, újra visszatesszük a kavitásba és már most véglegesen alakítjuk. Approximális kavitásokhoz még alkalmas matricokat is használhatunk. A viaszmintát legtöbbször rövid kis csappal, vékony huzallal veszszük ki a kavitásból úgy, hogy a csap, a huzal hegyét kissé felmelegítjük, a betétbe nyomjuk, megvárjuk, míg közvetlen környékén felpuhult viasz újra megkeményedik s már most a csapot, huzalt megfogva, az egészet a már megállapított irányban kiveszszük a kavitásból.
