Fogorvosi Szemle, 1914 (7. évfolyam, 1. szám)

1914-03-01 / 1. szám

5 úgy legyen eltávolítható, hogy e közben el ne húzódjék, alak­ját ne változtassa. Mielőtt a kavitás alakításába fognánk, meg kell határoznunk, mily irányban fogjuk a kavitásból a lenyo­­matot eltávolítani. A kavitásunkat pedig mindig úgy kell ala­kítanunk, hogy ezen iránynyal szögben érő falakat ne képez­zünk. Tehát a tömésekhez hangoztatott azon elv, hogy a kavitást lehetőleg úgy alakítjuk, hogy az már alakjánál fogva is a tömést rögzítse (retentiv alak, 1. 1. ábra), a betétekhez nem követhető. Ha alávájásokra a betét rögzítéséhez szükség van (bármily sekélyek legyenek is azok), azokat a lenyomat vétele alatt valamely anyaggal (cementtel) kitöltjük, vagy a lenyomatvétel után vágjuk a falakba. 1. ábra. 2. ábra. A kavitás alapja le­gyen lehetőleg lapos, az oldalfalak merőleges vagy 3. ábra. helyesebben tompaszögben érjék az alapot és ugyanilyen derék- vagy tompaszögben nyíljanak a fog felületén (2. és 3. ábra b). A kavitás széle legyen lehetőleg sima, egyenes vonalú, nezegzúgos. Azománcoszlopok perifériás végét nem gömbölyítjük le, mint pl. aranytöméseinkhez, mert ilyenkor a betét igen vékony széllel illik a kavitásba, ez a vékony szél pedig könnyen letöredezik. Kavitások alakítása szem- és metszőfogak labiális felszínén. A lenyomatot a fog hossztengelyére merőleges irányban távolítjuk el. A kavitás rendszerint gyengén tojásalakú.

Next

/
Oldalképek
Tartalom