Fogorvosi Szemle, 1914 (7. évfolyam, 1. szám)

1914-03-01 / 1. szám

6 4. ábra. 5. ábra. 6. ábra. A kavitás széle legyen élesen kifejezett (4. ábra); oldal­falakon, melyek kifejezett derék-, vagy helyesebben tompa­szögben érik a lapos alapot (5. ábra, a), alávájások (tám­­fészkek) ne legyenek. Homorú alap (3. ábra, a) kellő rögzí­tést a betétnek nem ad (5. ábra, b). A kavitás legyen el éggé, de ne túlságos mély (legalább 2 mm.). Ha a kavitás nagyon mély, pl. előzőleg kezelt gyökerű fogakon, úgy az alapját cementtel kellő mértékig emeljük. A fognyakon levő kavitásokat meziálisan és dísztálisan lehetőleg egyforma messzire a középvonaltól terjesztjük ki. E helyen a kavitás alapját sokszor (különösen afogbéltfedő részt) nem alakíthatjuk laposra, hanem hogy túlságosan ne gyöngítsük a fogat, azt domborúan hagyjuk. Elég jó rögzítést biztosítunk ilyen betéteinknek akkor, ha a meziális és disz­­tális falat alakítjuk úgy, mint a 6. ábrán látjuk és a kavitás felső (cervikális) és alsó falát alakítjuk szabályszerűen. Kavitások alakítása metsző- és szemfogak approximális old alain. Egyes kivételes esetekben (mikor pl. a szomszéd fog hiányzik), a midőn a lenyomatot a fog hossztengelyére merő­leges irányban távolíthatjuk el, a kavitás alakítása e fogak labiális felszínein fekvő kavitások alakításától nem tér el (lásd

Next

/
Oldalképek
Tartalom