Fogorvosi Szemle, 1913 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1913-03-01 / 1. szám
14 kaucsukprothesisét és azt az epigastrium táján érezte. A kórházban puha kutatókkal nem találták meg, hashajtókra el nem távozott. (Röntgen-féle vizsgálatot a közlemény nem említ.) A kilenczedik napon érzéstelenítő szer adagolása után csontvégű kutatóval megtalálták a műdarabot, mely az oesophagusban a cardia közelében akadt meg. Hasmetszés és a gyomor felnyitása útján próbálták eltávolítani, de ez úton sem kézzel, sem műszerrel elérhető nem volt; tehát a sebeket ismét bevarrták és oesophagotomiát végeztek, mely sikerrel járt és a patiens kétheti, csövön át való táplálás után hibátlanul birt folyadékot, majd szilárd táplálékot is nyelni. Sebe reactio nélkül gyógyult. B. Die Behandlung der Mundkrankheiten, insbesondere der Alveolarpyorrhoe, mit Radium. (Oest.-ung. Vierteljahrsschrift, Heft 1.) Prof. dr. Fr. Trauner (Graz). Ismertetésében futólag foglalkozik az alveolarpyorrhoea aetiologiájával s érinti pár sorban a közismertebb therapeutikus eljárásokat. Természetesnek tartja, hogy a radiumkezelés mellett is figyelembe kell vennünk az eddigi beavatkozási eljárásokat, pl. fogkőeltávolitást stb. Minden bajt megelőzendő, kezdetben olyan concentratiójú radiumemanatiót használt, mint a minők ivókúráknál vannak használatba véve. Egy pár „Trinkstein“-t és egy radioaktiv fenéklemezzel ellátott üvegedényt szerzett be a német „Hannover" radium-társaságtól. Az öblögetéshez szükséges vizes emanatiós oldatot következőképpen készíti az ember: Egy cylindrikus, 1 liter ürtartalmú üveg vízbe drótra vagy spárgára erősítve 2 darab „Trinkstein“-t lógatunk be, a tetejét jól záró fedővel zárjuk el s legalább 12 órán át hagyjuk lehetőleg meleg helyen állani. A köveket az első használat előtt forró vízzel öblítjük le s vigyázunk arra, hogy a vízben ne érintkezzenek. 12 órai állás után kész az oldat, a mely körülbelül 275 egység emanatiót tartalmaz. Ha radioaktiv fenekű üvegben készül az oldat, akkor 100 egységgel erősebb. Ebből az emanatióból kap a patiens kétszer napjában egy-egy pohárral szájöblögetés czéljából. Minden korty olda-