Fogorvosi Szemle, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1909-12-01 / 4. szám
180 Az elmondottak eléggé bizonyítják, hogy a nem orvos fogászok részt vehetnek a nemzetközi orvoscongressuson és hogy tényleg részt is vesznek, még pedig nem a — mellékajtón, a mint azt sokan állítják. De az, a mit az új szabályzat kizár, azok az orvos-ellenes nyilatkozatok — melyek legalább is rosszul vannak elhelyezve egy egyetemes orvosi congressuson — ez az összeférhetetlensége azoknak, a kik egyszerre akarnak is, nem is orvosoknak lenni — to be and not to be — és a kik alá szeretnék vetni az orvoscongressusokat az ő orvos-ellenes politikájuknak. A nemzeti bizottság nagy határozottságán múlt, hogy a nemzetközi congressus stomatologiai osztályát a nemzetközi fogász-szövetség egy fiókjává vagy osztályává nem tették, a mely a mint azt már másutt is említettem és kimutattam, az orvosi tudomány esküdt ellensége ..., holott a gyógytudomány a fogászra is kötelező. A nemzetközi bizottság különben jól megértette ezt, a midőn a szóban forgó megdönthetetlen határozatot hozta, meg akarván mutatni, hogy a nemzetközi orvoscongressus ismeri azokat a feladatokat és kötelességeket, melylyel a saját méltóságának tartozik — a melyről valahol Cruet beszél — a ki oly hűséges híve a kartársi solidaritásnak, hogy kész eltűrni akármit mondjanak neki, akármit tegyenek vele, még erőszakkal szemben is megáll. Szükséges-e még hozzátennem, hogy miután a nem orvos-fogásznak meg volt és meg is lesz adva a lehetőség, hogy a congressuson részt vehessen, a fogászvilágnak méltatlankodása egyáltalában nem helyén való és jogosulatlan is, még azt is mondhatnám, hogy tisztán tettetett. A congressus szabályzatának megváltoztatása nem annyira ok, mint kitűnő alkalom volt egy ellenmozgalomra, melyet az autonomisták ügyesen kihasználtak a stomatologusok gyülöltté tételére. Az autonomisták azok — ők és csakis ők egyedül — a kik kihívják az egész fogászvilág tiltakozását. Hálával tartozunk nekik, hogy ők maguk bizonyították be a lissaboni határozat kitűnőségét azzal, hogy csakis ők érzik magukat az által