Felsőbányai Hírlap, 1917 (22. évfolyam, 2-24. szám)
1917-04-12 / 8. szám
isr.rscxx. évfolyam8. szám. 1917. ái>x*ilis 2Q. TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. —- MEGJELENIK NAGÍBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = j Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. • Egyes szám ára 20 fillér. j Felelős szerkesztő: Dr. Moldován I-erenc helyett FARKAS JENŐ I A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére | Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá | ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Az északi lavina. Az orosz forradalom jövője bizonytalan, jelene homályos. Nemcsak azt nem tudhatjuk: mire fog vezetni, hanem azt se, mi a dolgok mostani állapota. Mikor egy olyan óriási vihar hullámzása folyik, amilyen most Oroszországban hánykolódik, senki se tudhatja: mit hoz a következő pillanat, mikor és hogyan fog a helyzet végképpen kialakulni. Ez a végleges kialakulás rövid időn belül nem is várható. Amilyen gyorsan ment a régi uralom megbuktatása, olyan hosszú és változatos küzdelmek árán tud csak majd a jövő alakulás kibontakozni. Mert egy dolog: a forradalom múltja már bizonyosan áttekinthető. Hogyan keletkezett, ez már világos. Nem egy forradalom került itt kitörésre, hanem kettő, amelyeket azután egy harmadik igyekezett a kezébe kaparintani és a maga céljaira kihasználni. Az egyik forradalom a duma liberális többségéé volt, amely a cárizmusban a reakció uralmát gyűlölte és mikor ez az uralom a duma szabadelvű követeléseire szétkergetéssel és a liberális vezérek ellen folyamatba tett megtorló intézkedésekkel felelt, nyíltan szembe fordult a cári hatalommal. Ez a csoport, amelynek Miljukov a vezére, lelkes barátja a franciáknak és az angoloknak, akiket a liberalizmus zászlóvivőinek tart és gyűlöli a porosz militarizmust. Ezek tehát hajlandók tovább folytatni a háborút és egyebek között azzal is vádolták a cári kormányzatot, hogy külön békét akar kötni Németországgal és a | központi hatalmakkal. E csoportot előbb titokban, később nyiltan támogatták az ántánt diplomatái, különösön az angol nagykövet, Buchanan, i akinek hatalmaskodását a cári kormány rossz szemmel nézte és sokszor keményen visszautasította. Magában az orosz népben azonban e csoportnak nincs nagy támasztéka elsősorban és főként azért, mert az orosz nép rettenetesen érzi a háború szenvedéseit és békét és kenyeret akar. „A dumában,“ a reakciós orosz választási törvény folytán, a népakarat képviselői nincsenek sokan, de ezek a nehányan Kerenszki és Cseidze képviselőkkel az élükön azokat a milliókat képviselik, akik a reakció megbuktatása után az igazi hatalmat adják és akiknek az akarata a döntést diktálja. Ezek is gyűlölték a cárizmust és ezek is uj rend- j szert kívánnak, de nem azt, amelyet az angol komandó alatt álló Miljukov és társai, hanem egy szabad és békés orosz birodalmat, amely nem hódításokat kíván, hanem belső reformokat. Az egyetértés tehát a két forradalmi irányzat között nem tarthatott tovább, mint ameddig a közös célt: a cári uralom megbuktatását elérrék. De abban a pillanatban, amint ez megtörtént, az ellentéteknek előtérbe kellett lépniök. Miljukov és társai a maradi és nem elég háborús kedvű cár helyébe egy másik, liberális és még háborusabb cárt akartak, de ezt a kísérletüket a másik irány képviselői tüstént meghiúsították, sőt rákény- szeritették a Miljukov-párti dumabizottságot, hogy a hatalmat megossza egy másik bizottsággal, amelyben a népakarat küldöttjei foglalnak helyet. Ez a bizottság pedig se cárizmust nem akar, se háborút — Anglia érdekében, hanem köztársaságot óhajt, békét és polgári szabadságot. Mig a hatalom uj birtokosai igy egymás között vitáznak, a régi rendszer hívei is, titokban, de buzgón igyekeznek a zavar növelésén, abban reménykedve, hogy talán újból fölülkerekedhetnek. A hadsereg viselkedése homályos. A vezérek közül egy páran a forradalom híveinek vallották magukat, a legtöbb nem nyilatkozott, akadtak, akik az uj uralomnak ellene szegültek. A katonaság fegyelme megbomlott. A helyőrségek sok városban a néphez csatlakoztak, de el is dobták a fegyvert, a békét és a köztársaságot éltetik. A fronton is, hírek szerint, több helyen óriási gyűléseket tartanak, amelyeken piros zászlókat lengetnek. Finnország önállóságot követel. Dél-Oroszországban a papság a lemondott cár mellett bujtogat, az összes muníció- gyárakban abbahagyták a munkát és hetek óta frontra való minden utánpótlás szünetel. Anglia bizonyára nem igy tervezte a forradalom fejlődését és aligha tartja elegendőnek azt a sikert, hogy a cárt megbuktatta. Mi nyugodtan és szilárdan várhatjuk az események további fejlődését. Egyelőre a lavina még gördül ... K. N. fi „Felsőbányái Hírlap" tárcája Sóhajtások. — Irta Révai Károly. — Mikor nemül el az ágyuk morajjá? Vad csatazajt mikor vált föl a csend? Lesz-e még ember, ki egymást ne marja S testvérül lásson minden idegent? Van-e, ki ezt a nagy tüzet eloltja, Melynek oly sok a nyomorékja, holtja ? Mindenható ! ki nagy vagy és igaz ! A békét osztó, csakis Te vagy az ! Leéget házak üszke fölött járunk, Égő országok füstje fojtogat, Sehol egy zug, hol enyhülést találjunk, Népek szaladnak s bújnak, mint a vad ! A Nap vérgőzben áldozik le este S még hajnalkor is vértől izzik teste Sohasem nyújt egy merengő sugárt, A tekintete éles, mint a bárd. Vér ömlik folyók, patakok vizébe S a hullámok közt szennyes hab tolul; Mintha örökre eltűnt volna kékje, Csak iszapot hány fölül és alul. Hol szomját oltá az erdők királya, Ott most a nép a hadak útját járja; Hogy életét mentse, menekült vakon S keresztül gázol élőn, holtakon. A föld ménében — vakondok módjára Bujkálnak sűrűn s lesre állanak. Mig végül ágyuk bömbölő szavára Oda temetik őket a falak. Sokáig hallszik az élők sírása, De nincs, ki őket sírjukból kiássa ! Pokol uralja az emberszivet. A hiénába több a becsület ! Ó, Mindenható ! Vess véget e harcznak ! Vedd kezedbe az emberek szivét! A Te képedre megteremtett arcznak Add vissza újra emberi színét. A vad lelkeket simogasd meg lágyan, Hogy a szeretet odáig találjon ; ítélkezzél a káromlók fölött, A békességnek órája ütött! De hogyha nincs már jó szív e világon, Ki meghallgassa parancsod szavát : Küldd a halált, hogy addig meg ne álljon, Mig el nem pusztul az egész világ. Ne maradjon e ronda földön semmi, Hogy embert többé ne tudjon teremni : Legyen az állat egyedül az úr: Akkor e földre békesség borul! . . . A háborúból. A tűzérőrnagy pénze. A kárpáti falvak fölépítésére alakult bizottság irodájában egy fiatalos, jóarcu tüzérőrnagy jelent meg. — Az irárrb érdeklődném — fordult a bizottság egyik ügyvezetőjéhez, - hogy mennyi a kára................zemplénmegyei községnek ? Illetőleg, hogy mennyiből lehetne szebbé és lakályosabbá építeni ennek a községnek föl- dult házait ? — Majd összeállítjuk a költségvetést, — l felelte az ügyvezető — és értesítjük róla őr- I nagy urat. — Köszönöm. Pár nap múlva érdeklődöm. Négy nap múlva meg is jelent az őrnagy. Megmondták neki, hogy mennyi pénz kell a falu I házainak újraépítéséhez. A pénzt átadta és meg- j toldotta ezer forinttal. — Ezt pedig tessék kiosztani igazságosan a kárvallottak közt. — És kinek a nevére könyveljük el e nemes adományt? — Kérem, — felelte zavarodottan az őr- nagy, — ne tessék ezt nyilvánosságra hozni. Nem jótékony adomány ez, hanem penitencia. . . . Tetszik tudni, ott verekedtünk mi a télen. Kemény, elkeseredett küzdelmünk volt. Az oroszok ebbe a faluba, amelyet előbb kiürítettek, fészkelték meg magukat. Nekünk kellett kifüstölni innen őket és bizony, — mi tűrés- tagadás, — rommá lőttük a saját falunkat, hogy kiverjük belőle az ellenséget. Összefacsarodott a szivem, amikor megláttam a saját tüzér-művészetünk füstölgő, romokban heverő, szomorú eredményt. Hát még, amikor haza tért a falu nyomorúságos népe, s nem találta kicsi fészkét a kövek közt ? Ekkor mondtam : — Ne sírjatok, emberek, az a kéz amelyik elpusztította, szebbé és gazdagabbá is fogja
