Felsőbányai Hírlap, 1917 (22. évfolyam, 2-24. szám)
1917-04-12 / 8. szám
JL FELSOB ANYAI HÍRLAP Táplálkozásunk és a háború. — Irta; Qáll Qéza dr. — (Folytatás és vége.) Tápanyag Fehérje Zsir Szénhydrát X ** Ö £ 2 'O S S 'o amennyiben a folyton válzó alakúié} ll ett megítélni lehet grammokban H i_r w •a: E O V ~ E 100 gr. középköv. marhahúsban ................. 19-4 71 160 100 fillér 100 gr. kövér sertéshusb. 15 37 — 405 76 100 gr. pontyban . . . 16 4.5 — 108 80 » ICO gr. tejben .... 3-4 3.6 4-8 67 6 » 100 gr. vajban .... 0-5 83.5 05 780 118 100 gr. kövér sajtban (ementáli) .... 29 30 2 405 140 n 100 gr. tojásban (2 drb. tojás)...................... 125 12 0 5 165 72 100 gr. fehér lisztben . 11 1 74 360 10 100 gr. barna lisztben . 12 51 72 360 7 100 gr. rizsben .... 8 1 76 355 160 100 gr. babban .... 26 2 50 330 8 100 gr. burgonyában. . 2 20 21 95 3 100 gr. parajban . . . 2-4 30 3-2 27 10 100 gr. almában . . . 0-5 11-3 48 50 100 gr. szilvaizben . . 25 — 38 165 60 100 gr. cukorban . . .99 3984 14 n Ha e számokat alapul vesszük rájövünk arra, hogy például húsból 2 kg-ot, tojásból 40 darabot, burgonyából 3 5 kg-ot kellene naponta megennünk, ha e három tápanyag közül csak egyből akarnánk élni. Ez lehetetlenség. Részint undorodnánk ily nagy mennyiségű hústól vagy burgonyától, másrészt 2 kg-nál több táplálékot nem is tudnak emésztő szerveink feldolgozni. Annak aki számolni akar, ezek a számok még azt is elárulják, hogy a háború előtt, sőt még a háború első idejében a szigorú jegyrendszer és nagy drágaság előtt mennyit evett meg kalóriákban egy középosztálybeli ember akár otthon étkezett, akár vendéglőben? Elárulják azt, hogy ez a Veit megkövetelte meny- nyiségnél jóval nagyobbat tett ki, mert 3500 — 400 kalória az, amit nálunk egy középosztálybeli ember megevett és 150-200 grammot tett ki naponta az elfogyasztott fehérje mennyisége. A Veit által megállaptott határt lényegesen túlléptük, még pedig nemcsak mi magyarok, akik köztudomás szerint, tuljól táplálkozunk, de túllépték ezt Németországban is. Ez a tultáp- lálkozás annál kevésbbé indokolt, mert újabb vizsgálatok kiderítették, hogy a Veit-féle számok tulmagasak. Chittenden amerikai egyetemi tanár és Hindhehe dán orvos nevéhez fűződnek ama vizsgálatok, amelyek kiderítették, hogy jóval kevesebb napi fehérjemennyiséggel jól meg- élhetüuk. Chittenden vizsgálataihoz az impulzust Fletcher nevű amerikai tanár egy betege adta meg, Fletcher betege gyomra rendbehozására hosszú időn át olyan táplálékkal élt, melynek kalória-tartalma csak 1500-1600 volt, a benne levő fehérje mennyisége pedig 40 — 50 gr. és e táplálkozás mellett igen jól érezte magát. Munkaképes lett és igen sokat dolgozott. Chittenden nagyobb anyagon igen pontos vizsgálatokkal utána járt e meglepő adatoknak és kiderítette, hogy 50 gr. fehérje teljesen elég napi táplálkozásunkhoz. Ez, bár a felét teszi ki annak a mennyiségnek, amennyit Veit megállapított, még sincs egészségünkre semmi káros hatása a fehérje ily nagy megszorításnak. Ellenkezőleg, jó hatása van, amint ezt még látni fogjuk. Fletcher a napi tápanyag mennyisége redukálásán kívül igen szükségesnek tartja még, amit sok ember elfelejt, a táplálékok alapos megrágását. Csak az alapos rágással előkészített táplálékot tudják emésztő szerveink feldolgozni - ezt már régen tudjuk, de ritkán tartjuk be. Fletcher nyomatékosan mutat erre rá, sőt tovább megy, — uj definiczióját adja meg az alapos rágásnak. Szerinte ez nem egyéb, mint a falatnak rágása mindaddig, mig az mintegy magától, minden szándékos nyelésmozgás nélkül csúszik a nyeldeklőn át le a gyomorba. Chittendentől függetlenül Hindhehe is csaknem ezen eredményre jutott. Szerinte is mai táplálkozásunk tultáplálást okoz és különösen a fehérjéknek túl nagy mennyiségbe való élvezése jár káros következményekkel. Ezen vizsgálati adatok igazsága mellett az orvosi gyakorlatnak számos tapasztalata szól. A túlságos sok fehérjetartalmú táplálék a fehérje szervezetben bomlástermékeivel (carbamid, hugysav) terhelik meg kiválasztó szerveinket, különösen a veséket és igy vezet sok megbetegedéshez. Ilyen betegségnek tartják már régóta a köszvényt, a mely csaknem kizárólag jól élő, tehetős emberek betegsége. A hússal való tultáplálkozás a bélcsatornára is károsan hat, kis térfogattal nem izgatja eléggé kélrendszerünket s ennek következménye a belek renyhe mozgása: pangás, az a gyakori betegség, amit szokványos székszorulásnak hívnak. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy ellenkező véglet is káros hatású lehet. Az emberi szervezet nincs berendezve a csak növényi anyagokkal való táplálkozásra sem. A vegetáriánusok indokolatlan túlzásba esnek. A mi éghajlati viszonyaink mellett lehetséges növényi táplálékokban kevés zsir van, már emiatt is kénytelenek volnánk állati tápszerekhez is fordulni. Ettől eltekintve, tápszükségleteink fedezésére nagymennyiségű növényi tápanyagot kellene megennünk és ez megterhelné tápcsatornánkat. A legészszerübben akkor van étrendünk összeállítva, ha abban kétharmadrész növényi és egyharmadrész állati eredetű tápszer van. * emelni. Gyűjtést indítottam tüzéreim közt. Mindegyik szegény magyar katonagyerek szívesen ideadott egy-két garast keserves zsoldjából, a többit a magaméból pótoltam. Nagy megköny- nyebbülés ez nekem, s megörülnek neki a legények is. Hiszen tősgyökeres magyar fiuk az istenadták . . . Könnycsepp lopózott a tüzértiszt szemébe, de könybe lábadt az ügyvezető szeme is . . . * Nomen est omen. A szakaszparancsnok maga köré gyűjti a legénységet és kezében valami gépírásos paranccsal, erélyes akcentusokkal prédikálja : — . . . Szárnyasok rekvirálása szigorúan tiltva van, különösen tyúkok és libák rekvirálása, mivel ezeket a mind veszedelmesebb mérvben fenyegető tojáshiányt mindenkinek mindenütt kímélnie kell. Csak egyféle szárnyasra lehet szabadon vadászni és ez — a postagalamb ! . . . Megértettétek ? — Meg, bólogatnak a katonák. — Nahát. Akkor ehhez tartsátok magatokat! Másnap délelőtt a szakaszparancsnok a falu szélső házai előtt sétálgat. Amint egyik nyitott ajtón bepillant a konyhába, hát látja, hogy egyik vitéze még a leggyakorlottabb szakácsnőt is megszégyenítő ügyességgel valami gömbölyű, testes madarat koppaszt. Gyanús volt a dolog, hát bekiált : — Hékás, miféle szárnyas az, amének a tollát tépegeted ? A katona fölugrik, dadog, köhécsel de csak kivágja keményen : — Jelentem alássan, postalud volt! Mackensen. A kávéházban két ur beszélget. És természetes, hogy az egyik különleges hadititkokat tud. — Hallotta, hogy Mackensen beteg - kérdi. — Beteg ? - kérdi a másik. És mi a baja ? — Üldözési mániában szenved. * Tisza István legénye. Kékbéli magyar asszony állított be a szegedi polgármesterhez. — Nagy kérésem lenne a polgármester úrhoz, ha nem vetné meg az instanciámat. — Mi lenne az, jó asszony ? — Csak azt kérném, hogy lenne szives a polgármester ur megírni Tisza gróf urnák, a főminiszter kegyelmességének, hogy az uram őrmester lett, s ezüst érmet kapott a nagyobbik fiam meg kis ezüstöt, a kisebbik pedig megsebesült a muszkákkal szemközt. — No és miért kell ezt a főminiszternek tudni ? — Tudja azt a kegyelmes ur, régi katona- cimbora ő az én urammal, Kiss Lajossal. Amikor a kegyelmes ur még huszár volt Debre- i cenben, az én uram volt a szolgája, de azután levetették az angyalbőrt és kiki ment a mestersége ; után. Az én uram idekerült a szegedi villanyoshoz, j de mert a főellenőr nehéz természetű volt, ő j meg kemény nyakú ember, hát kitették a szüret. Elfogyott a kis pénzünk, télviz idején tűzifa hijján már majd megvett bennünket az isten hidege. Irt hát az én jó párom a gróf urnák, j hogy emlékezzék meg régi hiv huszárjáról. Meg ! Az elmondottakból megérthetjük tehát, hogy jóval kevesebb táplálálékra van szükségünk, mint amennyit békeidőben naponta megettünk és igy az egészség szempontjából belenyugodhatunk a táplálkozásunkat megszorító intézkedésekbe. Sokan azonban nem akarják ezt elhinni. Ez a körülmény és az élelmiszerek árának folytonos emelkedése egy, a mostani méretekben uj iparághoz : az élelmicikkeket pótló, gyártásához vezetett. Sajnos, a nagy méretekben uj iparághoz: az élelmi cikkeket pótló, gyártáshoz vezetett. Sajnos, a nagy méretek, az óriási reklám dacára is, az eredmény igen kevés. Dr. Dóby Géza kitűnő tanulmányában kimutatta, hogy e pótszerek legnagyobb részének értéke csaknem semmi. Legtöbbet érnek még a leveskockák és a tejkonzervek, de az utóbbiak igen drágák. A tojáspótlók nem érnek semmit. A vajpótlók sem érik meg a bennük levő kis tápanyag-mennyiség miatt az értük kért árakat az étel-olaj-pótlók közül pedig sok egyenesen káros az egészségre. Az egészséges ember mindezek nélkül a mai megszorított táplálék mennyiség mellett is meglehet. Természetes azonban, hogy a betegek, betegségből lábadozók kivételt érdemelnek. Különösen tekintettel kell lennünk a csecsemőkre, apró gyermekekre, akiknek úgyszólván kizárólagos táplálékuk a tej. Felnőtt, egészséges ember jól meglehet tej nélkül is. Ma, mikor a tej megszerzése csecsemőknek, betegeknek is oly nehéz, felnőtt ember ne éljen tejjel. Az állam parancs szava, amely megszorítja táplálkozásunkat, nem ró emberíelétti feladatott ránk. Amikor betartjuk, nem kockáztatjuk egészségünket, életünket mint nap-nap után kockáztatják azok, akik kint küzdenek a fronton. Becsülettel kell az itthon maradottaknak is harcol- niok, hogy ellenségeink kiéheztetési hadjárata is oly eredménytelen legyen, mint vérmes támadásaik a harctereken. Magyar nemzeti állam. Magyarország, mint földrajzilag adott egység szét nem szakítható, részekre nem bontható. Arra van predesztinálva, hogy egységes államnak legyen a hordozója. Politikailag egységes a magyar állam — kisebb megszakításokkal - ezer év óta. Országunk területe, lakosságának száma, természeti kincsei bőségesen elegendők egy erőteljes, elpusztíthatatlan nemzeti élet kialakulásához. S mi mégsem bírtuk mindez ideig megteremteni azt az erőteljes nemzeti életet, amelynek megsemmisítésére még gondolni sem merjen senki. Hiszen váltig mondottuk, mindannyian éreztük, hogy ennek a világháborúnak a kockája úgy fordulhatott volna, hogy eltemet bennünket. Igen, bennünket el lehetett volna temetni, mert is lett a foganatja, a néhai Lázár polgármester ur beszerezte az én emberemet vámőrnek, a gróf ur meg saját kezével irt hozzánk, hogy megbecsüljük magunkat, mert szégyelné, ha érdemtelenre pazarolná a jóságát. Tiz esztendő óta szolgálta az uram a várost becsülettel, de ahogy jött a háború, ő is elment magától a véres harci mezőre. Utánna az idősebb fiam, majd kisvártatva a kisebb. Most, hogy az uramat, meg a nagyobbik gyermekemet az olaszokkal szemközt ez a becsület érte, irt hát az én jó párom, hogy jelentessem a kegyelmes urnák, hadd lássa, hogy megbecsüli magát az ő legénye, az ő öreg huszár-bajtársa, hadd nyugodjon meg a kegyelmes ur odafent Budavárába, hogy nem esett csúfság a kegyelmén, nem valami jöltment embert pártolt. Fel is került a jelentés Budavárába, s bizonyosan jól esett a megnyugtatás a Kiss Lajos öreg huszár hajdani bajtársa magyaros lelkének. * A porosz panasza. Egyik budapesti helyőrségi kórházba uj sebésültszállitmány érkezett. Amikor kórházparancsnok az első szemle alkalmával végigmustrálta a jövevényeket, megakad a szeme egy kétméteres porosz dragonyos- kápláron, akinek egy orosz puskagolyó mindkét arcát keresztülíurta, ám egyébként nem sok kárt csinált. — Na, hogy érzi magát ? kérdi a kórházparancsnok. A dragonyos elmosolyodik: — Máskülönben egész jól volnék, csak a
