Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-10-26 / 22. szám
XXI. évfolyam- 22. sziám. 1916. olttóbor 26. TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ | A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére | Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá | ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Erdélyből futnak a gyáva bitangok 1 . . , — Irta : Révai Károly. — Miként a tolvaj, — ha az éj leszáíl — Úgy álltak ok, hazánk határinál, A magyar vérre szomjas gyilkosok, Hirdetvén, hogy ők „római sasok !“ 0 sas nem jár, csak hiéna csapat Az éj fekete palástja alatt! És farkascsorda, mely a fényt nem állja A tolvajnak az éj az ő világa! De ime, most már kigyuladt a fény Magyar és germán hősök fegyverén. — Húzzátok meg a diadalharangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok! Erdély ! Koronánk drága ékessége, A múltnak fénye, jövőnk reménysége, Szép Édenkertünk, tündérpalotánk! Hej, mennyi kincset ontottál reánk! Hunyadi, Mátyás, Báthori és Bethlen, A ti nevetek fönmarad időtlen . . . Barázdáidban minden porszemet Megszentelt a nagy hazaszeretet. S most jött egy csorda eme kincsekért, Felé nyújtotta piszkos orvkezét. — Húzzátok meg a diadalharangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok! Sirtunk, szemünkből patakzott a köny, Mikor Erdélybe, mint a vízözön, — A martalócok áradata tört be S testvéreinket pusztította, ölte. Sírtunk, mikor faluk és városok Mind áldozatul estek — annyi sok. Kulcsolt kezekkel fordultunk az éghez És azt kérdeztük: ó Uram, miért ez? De most, hogy Isten egyetért velünk, Ekép kiált fel mámoros szivünk: — Húzzátok meg a diadalharangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok! Vérzett szivünk, kezünk szorult ökölbe, Panaszos szavunk súlyos átkot ölte; Megvádolánk az Istent is magát: Mért küldte e gaz népeket reánk? Hogy eltapossák s lábuk alá hintsék Székely mezők aranyos buzakincsét? ... De most, dicsőség a honvéd nevének S a germán hősök vitéz fegyverének ! Erdély fölött már kisütött a nap És bujkálnak a gyilkos dúvadak. — Húzzátok hát meg gyorsan a harangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok! A harangkongás legyen a beszéd, Mely diadalunk viszi szerteszét. Hirdesse büszkén méltó haragunkat Zugó ércnyelve minden harangunknak. Legyen e kongás — egész világ hallja — A rabló népek temetési dalja ; Mámor, öröm a győzelem felett, ítélet arra, aki vétkezett. Értsék meg a harang kongásiból, Hogy le van győzve az egész pokol. Azt hirdessék világgá a harangok: — Erdélyből futnak a gyáva bitangok! Följegyzések a világháborúból. Vilmos német császár a keleti fronton Krasneban járt s ottan fogadta többek között magyar ezredének küldöttségét, melyet igy aposztrofált: „Különös örömömre szolgál, hogy itt köszönhetem magyar ezredem- nek kiküldötteit, azét az ezredet, amely igazi ősi magyar virtussal rohammal bevette Petrikaut és a Lysa Gorát és a nyáron mindenütt, ahol csak megjelent, vitézi bátorsággal harczolt. * Falkenhayn a magyar katonák vitézségéről. Egy előkelő haditudósitó Írja : Már az utcán találkoztam vele. Magas, karcsú tiszt, a negyedik porosz testőr-gyalogezred egyen ruháját viseli, amelynek azelőtt parancsnoka volt. Egyszerű a megjelenése, nincs benne semmi póz és csak nadrágjának széles, vörös sávja s a Pour le Merite kékesen csillámló csillaga beszélnek arról, hogy ki ez a férfiú. És az arca, amely sok hasonlóságot mutat Mackensen arcával, csakhogy enyhébbek a vonásai. Rövidre nyírt fehér haja, éles és mégis jóságos pillantása, fehér bajusza, egészben véve erőt sugárzó tekintete tudásról és akaratról beszél. Este az a megtiszteltetés ért, hogy vendége lehettem asztalánál, közvetlenül a diadal- maz lefolyású brassói csata után. Bemutattak őexcellenciájának.- Osztrák ön ? - kérdezte.- Nem, kegyelmes uram, magyar vagyok !- Nemzetét közvetlen közelből ismerhettem meg és tanultam meg becsülni!- Válaszolta jelentőségteljesen Falkenhayn őexcellenciája. Az asztalnál ismét a magyarokról beszélt:- Elragadtatással láttam itt mindig a magyar harcosokat és igazán valami egészen kiválót kell róluk mondanom : még a gárdával sem tudtam őket pótolni. Látszik rajtuk, hogy ezen a helyen hazájukért küzdenek, de aztán felülmúlhatatlanok is. H „Felsőbányái Hírlap" tárcája Egy katona naplójából. Boros Mihály felsőbányái születésű fiatal katona, ki Maday nagybányai hentesüzletében volt a háború előtt alkalmazva, 1916. junius 21- én Oroszlengyelországban orosz fogságba esett. A derék, szimpatikus fiatalember tizen- ketted magával Archangelszk kikötőből megszökött s 1938 km. gyaloglás után Fin-, Svéd- és Norvégországokon keresztül hazaérkezett s jelentkezett a 12-ik honvéd gyalogezred parancsnokságánál Egerben. A bátor fiú rövid szabadság után ismét visszament Egerbe. Kivonat naplójából: Junius 15-én indultam el E . . . -bői, a 22- ik menetzászlóaljja!. 19-én érkeztünk ki az orosz frontra, amidőn bevittek minket egyenesen a raj vonalba. Másnap a fedezékek javításával foglalkoztunk s 21-én szerdán reggel 4 órakor riadót fújtak és mi előnyomulásra indultunk. Bor volt bőven, elvoltunk látva jól. Vígan vágtunk neki a világnak feledve a hazai dolgokat: otthont, feleséget, menyasszonyt. Csak arra gondoltunk, hogy minél több muszkát ejtsünk és fogjunk el. Ezúttal azonban becsapódtunk, mert előnyomulásunk alkalmával a jobb szárnyon, a csehek megadták magukat s ezért az oroszok kettős rendekbe jöttek és úgy fogtak körül bennünket. Egy ideig harcoltunk, de végre is az árulás áldozatai lettünk. Elfogtak, elvittek az orosz hadosztályhoz, hogy létszámba vegyenek és enni adjanak, de evés helyett korbácsot és puskatust kaptunk, mert nem vallottunk semmit a magyar rajvonalról. Ezután majdnem éhen-szomjan három napig gyalog vittek, majd vonatra tettek s elérkeztünk hosszas és lassú utazgatás után Kiev, Moszkva, Szentpétervár után Archangelszk városába, ahonnan hajón szállítottak a nagy fehér tengeren át Koia félszigetre. Többen, mi magyarok, sehogy sem voltunk belenyugodva abba, hogy muszka foglyok lettünk s azon törtük a fejünket, hogy megszökünk. Nagy aggodalmat okozott az, hogy nincs eleségünk s elhatároztuk, hogy betörünk a katonai élelmi raktárba. Itt mindig világos van, ugyannyira, hogy sötétség egyáltalán nincs. 11 órakor éjjel megy le a nap és fél egy órakor már feljön. Julius 17-én érkeztem ide. Julius 18-án egy keddi éjjelen negyedma- gammal elmentünk szerencsét próbálni. A két muszka őrt ártalmatlanná tettük. Bementünk a raktárba, hoztunk ki tatárkát, köleskását, árpadarát és főzőedénynek egy tiszta porcellánedényt, amely különben alantasabb célokra szolgáit volna. Már 19-én reggel elindultunk, megszöktünk a muszkafogságból és pedig tizenketten. Az nap 80 kilométert tettünk meg folyton arra gondolva, hogy nyomunkban a kozákok. Kifáradtunk, ránk fért már igazán a pihe- henés. Tervünk nem volt, tájékozatlanok voltunk, magunk sem tudtuk, mihez kezdjünk, épp ezért ketten vissza is mentek közülünk.- Isten veletek fiuk, mi visszamegyünk, Isten segítsen és oltalmazzon meg minden bajtól. Mi többiek tanakodtunk, hogy mit tevők legyünk, merre menjünk ? Mindnyájan azt mondtuk, hogy csak nyugatra és mindig nyugatra. Elindultunk tehát egy harmadfél méter szélességű erdő-irtáson, mely folyton nyugatra vezetett. Négy napig tartott errefelé az ut és az elhozott eleség. Most már nem volt mit enni. A magyar ember azonban csak segít magán valahogy ; havasi epret szedtünk, azt a levelével együtt megfőztük s gombát tettünk bele. Én szedtem a gombát, mert a fiuk közül csak én ismertem egyedül. 23 napig éltünk igy, ilyen különös és sovány koszton. A nyolcadik napon történt, hogy menetelés közben, "amint libasorban mentünk, egyszerre csak kettő közülünk besüppedt derékig, próbáltak kikászmálódni, de hirtelen teljesen elsülyed- tek és odavesztek. Meg nem menthettük, de nagyon sajnáltuk szegény társainkat s másfelé kellett szerencsét próbálnunk. Elkerültük a süppedékes helyet.
