Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-10-26 / 22. szám
FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP Falkenhayn tábornok hadparancsa. Nagyszeben 10. Tizennégy napi győzelmes harcok után a vezérletem alatt álló csapatok az 1. és 2. oláh hadsereget, melyeknek mindenike ellenük indított haderőnkkel szemben számbelileg nagy tul- sujban volt, megsemmisítő módon megverték és szétszórták. Fényesen világit minden idők számára e napok dicsősége Nagyszebennél és a Yöröstorony-szorosnál, az Apáca-erdőnél és Brassónál, az Oborocán és a Tulisán. A vakmerő betolakodót, aki már Erdély szivéig csúszott be, elűztük a nekünk szent földről. Csak az uttalan hegyek közt való gyors meneküléssel reméli megszabadulását a mi fegyvereink haragja elől. Ilyen tettek csak a közös nagy ügyért küzdők föltétien együttműködése minden egyes embernek, minden vezérnek és katonának esküvel fogadott kötelességéhez való tántoríthatatlan hűsége mellett voltak lehetségesek. Ezért a hűségért mondok nektek köszönetét, bajtársak, az otthon nevében. Előttetek a romának további ellenállása is széttörik, mint száraz galy a kárpáti medve léptei alatt; a ti erőtök előtt nyomorultul megszégyenül ellenségünk minden támadása. Neki az ellenségnek és verjük szét, ez marad a mi jelszavunk. Falkenhayn, gyalogsági tábornok. Asquith könyei. Hága, okt. 9. A Labour Lender angol lapnak egy Hollandiába becsempészett száma a következő hirt közli: Asquith a képviselőházban tartott legutóbbi nagy beszéde után Carson megállította a folyosón és részvétét fejezte ki fiának hősi halála felett. A miniszterelnök uralkodni igyekezett magán, de végre is kénytelen volt a szeméből fakadó kényeket zsebkendőjével felszáritani. Ezt a jelenetet a L. L. meglehetősen éles hangú kommentárral kiséri. Szerinte Asquithnak szégyelnie kellene ezeket a kényeket, mert az olyan ember, aki kimondottan az ellenfél teljes megsemmisítését óhajtja, aki a semlegesek esetleges közvetítési kísérleteit barátságtalan cselekedetnek minősiti, aki mindennemű közvetítést már előre kikér magának és aki szándékosan küld naponta ezer meg ezer embert a halálba, az olyan embernek nem szabad könyeznie elesett fiáért. Ha azt hiszi, hogy az, amit tesz, hazája javára szolgál, akkor legyen büszke fiára, ki a becsület mezején esett el. Gondolja azonban meg, hogy illő-e könyeznie olyankor, amikor angol anyák tízezrei siratják elesett fiai ? * Bruszilov a Somme-csatáról. Bernből jelentik: Az Egyesült-Államok katonai attaséja ki hosszabb ideig tartózkodott az orosz főhadiszálláson, a Chicago Tribune-ban elmondja Bruszilov orosz hadvezérnek a sommei csatákról tett érdekes nyilatkozatait, amelyek általános feltűnést keltenek. Bruszilov főhadiszállásának térkép szobájában az angol-francia vezérkar térképei is ki vannak terítve, külön asztalon — beszéli a katonai attasé. Egy francia tábornok, aki bruszilov főhadiszállására volt beosztva, előadást tartott a nyugaton folyó nagy csatákról. Fejtegette az angolfrancia offenziva célját és mintegy mentege- tődzött a csekély eredmények miatt. A francia tábornok hosszú előadását eme szavakkal fejezte be: „A mi vezérkarunk Bruszilov tábornok iskolájába járt, nevezetesen: nagy erőfeszítéssel nagy eredményt akart elérni.“ Bruszilov anélkül, hogy az üres bókot hízelgésnek vette volna, igy válaszolt: — Nagyon sajnálom, hogy hasznosabb dolgot nem tanultak tőlem. Az én áldozataimra szükség volt és az én céljaim merőben különböznek az angol-francia hadvezetőség törekvéseitől. Különben is nekem sokkal hatalmasabb emberanyag állott és áll rendelkezésemre, mint Franciaországnak és Angliának. A Sommenál az angolok és franciák utolsó emberanyaga küzd. Utolsó embereimet pedig sohasem áldoznám föl. A Sommenál sok ezren pusztulnak el egy faluért, egy erdőért, vagy egy magaslatért, pedig falvak, magaslatok, erdőrészek nem döntik el a háború sorsát, viszont a roppant emberveszteség a háborúnak' a küzdelem kellős közepén vethet véget. Midőn évekkel ezelőtt egy pétervári szobrászbarátomnak műtermében jártam, ez egy megkapó szoborművet mutatott, amely klasszikusan szép ifjút ábrázolt, aki szivében dárda begyével a babér után nyúlt, melyet a háború géniusza nyújtott feléje. Barátom e művet „A haldokló győztesének nevezte. Erre a haldokló győztesre gondolok, mikor a franciák sommei küzdelmeiről olvasok. Győzni és meghalni - szép mondás, de végtére is nem ez a tulajdon- peni célja küzdelmeinknek. Franciaország ugyan még messze van a meghalástól, de már erősen vérzik és utolsó vérét kímélnie kell. Ugyancsak meg voltunk lepődve, hogy e szavakat épen Bruszilov szájából kellett hallanunk. A francia tábornok annak a reményének adott kifejezést, hogy a németek ellenállását hamarosan sikerülni fog megtörni, mire Bruszilov igy vélekedett: — A németeknek az a kellemetlen tulajdonságuk van, hogy szétfoszlatják reményeinket. Rongyot szednek ország, város és községszerte; nemsokára gyüjtőkocsik járják be az utcákat s mindennemű hasznavehetetlent összeszednek a hadsereg részére, mert ennek nagy szüksége van reá, miután elzárva a külvilágtól a szükséges nyers anyagokat nem tudja beszerezni. Nemsokára aztán három bajtársunk azt kívánta folyton, hogy pihenjünk, mert bizony mi 24 órában 3-4 óránál többet nem pihentünk, gondolva, hogy nagy menetelés előtt állunk. A három barátunk éhségről panaszkodott, de kijelentette, hogy a gombás, havasi eperből készült löcsedéket már nem birja többé bevenni s 3 és V2 napi szenvedés után mindhárman kimúltak. A nagy mohába temettük el őket szegényeket mi öten, őszintén megsiratva, még felírást is hagytunk sírhelyükön. Szomorúan bujdostunk tovább. Egyszer egy igen magas hegyről mentünk lefelé, melynek aljában nagy viz volt. A hegy aljában hangot hallottunk. Nem tudtuk merre járunk, mert térkép és iránytű nélkül indultunk neki a nagy világnak. Emberek beszélgettek a hegyaljában, akik mikor hozzájuk közeledtünk elfutottak s ott hagyták a szánkójukat, mert itt a süppedékes talajon nem lehetett szekérrel járni. Ott maradtunk a szánkó mellett s bevártuk mig visszajönnek. Szóltunk hozzájuk németül, oroszul, magyarul, oláhul, de ők csak annyit mondtak az ő nyelvükön: — Hely ümer ! Nem értettek minket. De mikor elmondtuk német nyelven, hogy mi magyar katonák vagyunk s orosz fogságból szöktünk, akkor tárt karokkal szaladtak hozzánk s összeöleltek. Finnek voltak. Azt mondták, hogy ez a hely Finland. Aztán adtak ennivalót, szivart, cigarettát s útbaigazítottak, hogy merre van a legközelebbi község. így érkeztünk be Kürti nevű községbe. Nem volt semmink. El kezdtünk kéregetni, de olyan emberekre akadtunk, ahol levétették velünk rósz katonai ruhánkat s az ők fajta ruhá- jokból és csizmájokból adtak, azonfelül elláttak térképpel, iránytűvel. így jöttünk Sálya nevű községbe. Itt orosz csendőrség és katonaság is volt. Észrevették bennünket, futásnak eredtünk, egy oldalhelyen bevágtuk magunkat a mohba, beburkolództunk s két és fél napot ott feküdtünk, aztán éjjel mentünk tovább, mig végre átléptük a norvég határt. Augusztus 28-án Zsétajáni községben voltunk az Alten folyó partján. Kantokimo nagyobb községben azon tanakodtunk, hogy melyik házba menjünk be, végre is egy nagy házba mentünk. Az a posta volt. A postamester fegyvert fogott ránk, amin nem csodálkozom, mert úgy le voltunk rongyolódva, hogy valóságos rablóbandának néztünk ki. Elmondtuk kik vagyunk. Letette a fegyvert, bocsánatot kért tőlünk. Be vitt az ebédlőbe, kínált mindenféle jóval, sőt mivel rajtunk sok volt a muszka tetü- ből s nem akartunk leülni az asztalhoz, előbb a fürdőbe is bevitt, adott a saját ruhájából. A hasznavehetetlen rongyból készül a lő- ! gyapot, a meleg posztó, vastag takaró, a le- I égett fedelű házakban és fedezékekben elhelye- i zett katonák feje fölé az esőtől, hótól megóvó ] kátránypapir, a sok kínos óra vigaszához nél- I külözhetetlen cigarettapapiros; szóval minden, I amire a hadseregnek szüksége van, de aminek I gyártására a szükséges anyagot most behozni ; nem lehet. Szükség van tehát régi ruhára, fehér- ! neműre, e kettőnek rongyaira, pokróc és szőnyegmaradványokra, halinadarabokra, régi harisnyákra, szőrmenemüekre, bunda és szürma- radékokrá, mindenféle szövött áru maradékaira, kerti tömlőkre, gumilabdákra, régi gramafon- lemezekre, szóval mindenféle rongyra, gyapjú és gummihulladékokra. Ámbátor a főcél az, hogy a hadseregnek szükséglete minél hamarabb és minél bővebb kielégítést nyerjen, még sem téveszthető szem elől, hogy ezen akciói által a háborúban elesett hőseink özvegyei és árvái ügyét is szolgáljuk, mert a hadvezetőség a hulladék rendes árát megfizeti s azt erre a legnemesebb czélra fordítják. Nézzen körül tehát minden asszony a házában, a padláson, a pincében, az éléskamarában, a félszerben, s ami rongyfélét, hulladékot, kaucsukot, gummit talál, rakja össze egy helyre, hogy mire a gyüjtőkocsi oda fog menni, készen legyen. A hazának nagy szolgálatot tesz ezzel s önmagának szintén hasznosat, mert megszabadul a sok lim-lomtól. Különfélék. A folyó hó 23-iki rendkívüli közgyűlésről. A közgyűlés tárgyai voltak: 1. Jelentés a pénztárvizsgálatról, tudomásul vétetett. 2. Jelentés az 1917. évi költségelőirányzatról, a beterjesztésre halasztás adatott. 3. A tűzrendészed szabályrendelet meghirdettetett. 4. A kéményseprési szabályrendelet módosittatottt. 5. Bernáth Dezső és Tsa favételi ajánlata ügyében a további tárgyalással gazd. tanácsnok megbizatott. 6. Lupán At’nanáz kérelme közmunkadij törlése iránt, teljesítetett. 7. A viriliseket összeíró bizottságba elnökül Likker Károly, tagokul Varga János és Jékly Károly megválasztattak. 8. Gébli Vincéné és 9. Bányai Lajos illetősége megállapittatott. Jövő számunkban részletes tudósítást hozunk. Jegyzőkönyv. Fevétetett Felsőbányán, 1916. okt. 21-én a hadsegélyalap bizottság ülésében. Jelen voltak: Farkas Jenő kir. tan. polgármester, mint elnök; Spáczay Gyula közig, tanácsnok; Pap Márton főszámvevő, Bradofka Frigyes, Pály Ede, Nagy Lajos tagok. 1. Elnök üdvözölve a megjelent tagokat, az ülést megnyitja és előterjeszti hogy, a szegénysorsu gyermekeket se- gélyző egyesület elnöke azon kéréssel fordult hozzá, hogy a hadisegély alapból ez évben is Egyszer csak egy Bernt Thomassen nevű nagy ur jött be az ebédlőbe, bankigazgató, iskolaigazgató és kerületi képviselő. Kijelentette komolyan, hogy vasárnap elvisz minket. Nem mondta, hogy hova. Sokat aggódtunk miatta, mi lesz velünk? Vasárnap 9 órakor egy vitorlás csolnakban a direktor ur az alteni kikötőbe vitt minket, ahonnan Hamerfesti kikötő városba utaztunk gőzhajón. Szept. 8-án este 9 órakor mentünk el innen express vonattal Svédország fővárosába Stockholmba. Ott élelmezést, pénzt, arcképes igazolványt kaptunk. S onnan Frankfurton, Brünnön, Bécsen át Budapestre jöttünk édes magyar hazánkba, ami annyi viszontagság után kimondhatatlan örömünkre szolgált. Innen 12. honvédezredemhez vonultam be nagy örömmel Egerbe. Mikor a kievi fogolytáborból egyszer megszöktem, észrevették s fegyverrel és kancsukával iszonyúan megnyakaltak, de láttam 800 csehet is jelentkezni ellenünk harcolni. Szökésem alatt legjobb dolgom volt Svédországban. Nagyon szép ország ez és gyöngy az élet benne, de az én szivem csak hazafelé húzott, meg aztán ki akarok nézni egy kicsit még a román frontra is.
