Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-02-17 / 4. szám
tozó egyének méltányos kívánságainak kielégítésére, bővítse. Folyó évi január hó 26-án 133.186—1510. oszt. szám alatt kelt rendeletében a cs. és kir. hadügyminiszter felhatalmazza a katonai parancsnokságokat, hogy a szóban levő kereseti ágakhoz tartozó oly egyéneknek, akik arcvonalbeli szolgálatra alkalmatlanok s a mögöttes országrészekben teljesítenek szolgálatot, — amennyiben a katonai tekintetek ezt megengedik — esetről-esetre rövid, nyolc napnál rövidebb szabadság engedélyezésével módot adhassanak arra, hogy üzemükben vagy üzletükben utána nézhessék, a legszüksége- j sebb üzleti teendőket (nyersanyag beszerzése, j számadás lezárása, hitelügyek stb.) elvégezhesék. Ahol az üzleti viszonyok ezt megindokolják, helye lehet időszakonkint ismétlodőleg egy-két napi szabadság engedélyezésének. Ez a rendelet egyelőre a cs. és kir. hadsereg, az osztrák cs. és kir. honvédség és népfölkelés kötelékébe tartozókra terjed ki. Egyben felkérte a keres1 kedelmi miniszter a m. kir. honvédelmi minisztert, hogy a fenti kedvezményeket a m. kir. honvédség és népíölkelés állományába tartozókra is terjessze ki. A divat nem respektálja a háborút, olvasom egy könnyiivérü újságban. A divatterem most is, nőink ruházata alakul, igaz a külföldi, még a francia, amerikai divatlapoknak újdonságai szerint is. Hát úgy van. Legyen. De azért igaz marad mostanra is, hogy divatot csak az termelhet, követhet, majmolhat, akinek sok kidobni való pénze van. Most pedig sok-sok pénzük van — egyeseknek. Mások pedig békés nyugalmat élveznek hitelezőiktől. Mert még nem kell fizetni. A divat most sem más, mint úri rongyoskodás, melynek keserves gyümölcseit majd akkor Ízlelik sokan, nagyon sokan savanyu arcczal, mikor a háború után fizetni kell. Megszűnik a moratorium s a váltók korgó, éhes gyomorral fölébrednek háborús álmaikból. Amikor megszűnik a hadsereg-szállítás, elmarad a dupla zsold, nem lesz hadisegély. Felszökik a házbér, megkövéredík az adó . . . amikor pénz dolgában is bekövetkezik — a nincstelenség. Ami különben a divattermelést illeti, sajnáljuk a jó lelkű nőket. Akik kénytelenségből úsznak a divat-árral; követik azt a néhány tucat dámát, kik „vezetnek a divattermelésben.“ Mert hát hogy „mit mond a világ.“ Sajnáljuk, hogy a magyar nő-világnak nem volt már eddig és nincs oly lelki erejük, hatalmuk, mely szerint termeltek volna olyan magyar viseletét, divatot, melynek alapgondolata a magyar női világnak mai fön- séges hivatása, lelke részvéte mindabban, amiben minden magyar nőnek, anyának osztozkodnia kell: a fenséges gyászban, az oltáros áldozatban és kálváriás fájdalomban. Oh még lehet, még nem késő! Csak akaratos elhatározás kell hozzá. naplót nem vezetek, de azért egy-két sort mindennap feljegyzek. Ez teljesen elegendő, a későbbi visszaemlékezéshez. Nem oly könnyű az itteni dolgokat oly hamar elfeledni úgy sem. Január 11. Úgy látszik nagyon rosszul közeledik a posta. Nem kapok levelet. Ha lesz egy kis időm mindenre kimerítően válaszolok, de igy minden percben felugrani szűk kis asztalom mellől és és levelet Írni szinte lehetetlen. Tinta? szép elmúlt dolog, nemrég még azzal Írtam Igaz ki is fogyott zsebtintatartóm és a tartalék üveg jó nehány km-re van tőlünk, biztos helyen. Egy kis Szibéria van itt, a hatalmas sár csonttá fagyott, nagy hó esett és óriási hóviharok vannak. Bizony jó, hogy már nem kell, hogy szabadban legyünk. Betyáros kis napokat éltünk át. De azért oly boldog vagyok, hogy kissé nélkülözhetek és szenvedhetek én is ebben a nagy világháborúban. Bizony jó most a kis szűk deszkabódénk is ilyen időben. Január 13. Ma vettem decz. 31-iki levelüket. Bizony ez (december 31-ike) és a rá következő igen kemény nap volt. Úgy lőtt bennünket az orosz nehéz tüzérség, hogy kénytelenek voltunk egy másik állást elfoglalni. Mégis oly szerencsések voltunk, hogy a gránát-zápor daczára sem történt súlyos sebesülés. Most már az akkoriakhoz képest nagy csend van. FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP A katonalelkészek sorsa a háborúban. A magyar-osztrák hadsereg tábori püspöke, Bjelik Imre ez év elején kiadta egybegyűjtve a háború alatti körleveleit és rendelkezéseit. Ezen könyvben statisztikát közöl a tábori lelkészek sorsáról. Hősi halált halt a harcmezőn: Rozinán Valentin katonalelkész. Meghalt a harctéren szerzett betegségben: tizenegy katonalelkész. Megsebesültek: tizen. Hadifogságba estek: negyvenketten; köztük több magyar is van. Kitüntetésben részesült: több mint 600 ka- tonaieikész. Többen közülök a „Signum laudis“ nevezetű érdemkeresztet nyerték el, amelyet j csak harcoló tiszteknek adnak. Ebből világos, j hogy a katonalelkészek harcolni is segitettek. j óvakodjunk a szédelgőktől. Időről- időre mindig újabb trükökkel jelennek meg a j szédelgők a jóhiszemű békés nép között. Az ! utóbbi időkben különösen a katonák itthon ha- ! gyott családtagjait keresik fel olyan mesékkel, hogy a harctérre, külföldön levő kórházakba, | vagy pláne ellenséges fogolytáborba utaznak és j vállalkoznak, hogy melegruha, érték, vagy pénz- ] küldeményeket elvisznek s kézbesítenek. Gyak- j ran előfordul olyan eset is, hogy átutazó katonákkal elhitetik, hogy éppen az illető katona lakóhelyére utaznak s szintén vállalkoznak kéz- besiteni pénzt, vagy más valamit. Különös előszeretettel keresik fel a falusi hadi özvegyeket s az előzőleg szerzett információkkal tévedésbe ejtik s kifosztják. Aranyár. A m. kir. pénzügyminisztérium j folyó év január hó 28-án kelt 818. P. M. számú j rendeletével megengedte, hogy a hazai bá- ; nyákból származó szinarany után a tör- | vény által megállapított 3280 korona beváltási j áron felül kilogrammonként a múlt évi 2612. számú értesítésben említett 420 korona helyett a szokásos pénzverdéi költségeknek változatlan meghagyása mellett a folyó évi február hó 1-eje utáni beváltmányoknál hétszázhusz (720) korona jutalékot (provisiót) fizethessenek ki a beválta- j lóknak. A facipő. A bőr mérhetetlen drágulása hozza magával, hogy az ember bőrpótló anyagok után néz. Nincs mivel talpalni a cipőt; rongyos cipővel pedig csak nem járhatunk. Jön tehát a fatalpu cipő, a klumpa. Sokat hallottunk már róla, de annál kevesebbet tudunk, mert nagyon eltérők a nézetek. Azért bizonyára nem lesz érdektelen az ismertetése. A facipőt íőkép Franciaországban, Belgiumban és Németország egyes vidékein a falusi nép és a gyári munkások viselik. Készítik nyár-, füz-, nyir-, éger- és bükkfából. Az erre használt anyagtól elsősorban megkívánják, hogy puha és könnyű, amellett rossz hövezető fa legyen. Van olyan facipő, mely egészen fából való és van olyan is, melynek csak alsó része, tehát a talpa és sarka készült fából, a felső része pedig bőr vagy posztó. A facipő készítése virágzó ipart képez Franciaországban és Belgiumban. Francia- ország átlagosan évi 564,000 pár facipőt gyárt. Készítik még Hollandiában és északnyugati Németországban. Hazánkban is, különösen Bács- Bodrog vármegyében Apatin vidékén, hol háziipart képez. Innen még Horvátországba, Szerbiába és Bulgáriába is szállítanak évi 100.000 K értékben. Azonkívül Krassó-Szörény, Vas és Ung vármegyékben is viselik, szórványosan pedig Erdélyben. Most még idegenkedünk tőle, de bizonyára ez uj divat is — mert azt fognak csinálni belőle — megteszi a maga hóditó körútját, különösen ha tapasztaljuk, hogy megfelelő, elég kényelmes, sőt nagyon olcsó. íme, mi mindenre megtanít a háború! Az újságban olvasom : nyolcvan pár kis facipő kopog pár nap óta a bajai iskola padlóján, amelyhez a bajai polgárok áldozatkészségéből jutottak az apró emberkék. Azóta megszűnt az iskolamulasztás Baján, amelynek oka, mint a legtöbb helyen — igy nálunk is — a tanulók cipőhiánya volt. A : nyolcvan pár kis facipő vigan kopog az utcán I és az iskolában, egyhangú zenéjével hirdetve a j háborút, amely minden ember életébe változást ! hozott. A facipők kopogásába pedig belekoppan még valami: az egyik tanító falába. Az uj tanító is kopogva jár az iskola padlóján, az egyik lába elmaradt valahol egy galíciai falu kórházában. Ez a háború, mondják a közönyösek, akik nem tudnak meghatódni semmitől; de akiből ez a világrengés nem ölt még ki minden részvétet, megilletődve állanak meg a pár soros hírből kiszínesedő kép előtt: nyolcvan pár fürge ki3 facipő s egy fájdalmasan, nehezen koppanó faláb, igy vonul be minden bölcselkedésnél szemlélte- tőbhen a háború tanulsága az iskolába. Dirnand József. Magyarok és szászok egyetértése. Egy nagyszebeni lapban olvassuk, hogy Grasser Károly dr. szászsebesi ügyvéd 1200 koronát küldött a nagyenyedi Bethlen-kollégiumnak, hogy abból alapot létesítsenek. A mikor kamatokból és mások adakozásából az 1200 korona 30.000 koronára nő, abból a kollégiumnak azokat a szász tanulóit jutalmazzák, akik a legjobb eredménnyel tanulják a magyar nyelvet. A világháború az alapitó szerint megmutatta, hogy az erdélyi magyarság és a szászság egymásra vannak utalva s a szászoknak, sváboknak is szeretni kell ezt a hazát. Ezt csak úgy érhetik el, ha a béke idején a magyarokkal vállvetve küzdenek annak föllendkléséért. Eddig minden szász meggyőződése az volt, hogy a szász kiváltságok megszüntetésével — melyet a kor követelt — a magyarság halálos döfést akart adni a szász elemnek. Grasser elmondja, hogyan téritette el e téves hitétől őt a magyarok szerető bánásmódja s belátta, hogy a régi kerítések ledöntése után a magyar nem ölésre, hanem ölelésre emelte karját s magához akarta édesgetni szász testvérét. A magyar - úgymond - urnák, előkelő nemesnek született. A világhatalmasabb impe- rátora, Vilmos császár is ezen a véleményen van, tehát nincs semmi szégyelni valója annak, aki ilyet állit. Minél több szász és német, mennél több németajkú magyar fogja osztani ezt a meggyőződést, annál nagyobb teret fog hódítani az a fölfogás, hogy a haladásnak, fejlődésnek itt az első föltétele a magyar elemmel való belső érintkezés. Aki egész életén a szász káposztás kertben ül, nem ismerheti a magyart, mondja Grasser dr. s ebből magyarázható az a sok téves hit, mely szász körökben általánosan elterjedt. Minden szász, aki nem ismeri közelebbről a magyart, előzékenységét számításnak tartja, melynek célja a szászok megmagyarositása . . . Eddig az érdekes irás. Nekünk az a megjegyzésünk erre, hogy bár minél több hívőt találna ez eszme s akkor igazán nem volna nemzetiségi kérdés Magyarországon! Aranyat - papírpénzért. A háborúval járó oktalan aggodalom egyik szomorú jelensége, hogy a nép, de a városi polgárság egyrésze is összegyűjti és rejtegeti az arany pénzt abban a tévhitbeu, hogy a háború után a papirbankók értéke csökkenni fog. Eltekintve attól, hogy a most már biztosra vehető győzelem eloszlatja ezt a tévhitet, az aranypénzt elrejteni hazafiat- lanság, mert hisz az, hogy az Osztrák-magyar bank által kibocsátott papír bankójegyeknek minél nagyobb aranyfedezete legyen, biztosítja leginkább, hogy a papírpénz értéke megmaradjon. Németországban átérezte és megértette ezt minden polgár, hazafias kötelességtudással beváltotta mindenki aranykészletét papírpénzre és igy érték el, hogy a márka árfolyama nem csökken. Ezt a példát hazánk s a magunk jól felfogott érdekében követnünk kell nekünk is. Az Osztrák-magyar bank mindazoknak, kik a birtokukban levő korona értékű aranyérmeket vagy pedig cs. és kir. vert aranyat a bank fő- intezeínél bankjegyre cseréli be, ezen hazafias ! cselekedetük maradandó emlékéül budapesti főintézete utján díszoklevelet állíttat ki. A díszoklevél, amely késő unokák előtt is bizonyítéka marad annak, hogy a mai nehéz időkben minden magyar ember teljesítette hazafias kötelességét, merített papiroson, kék alapra van nyomtatva és szövege a következő:-Osztrák-Magyar Bank. Tekintetes ........................... urnák Elismerjük, hogy 1916-ban, midőn a világháború dúlt, 20 drb 10 koronás stb ............aranyat hazafias ké szséggel a bank szatmári fiókintézeténél beszolgáltatott. Budapest, 1916. évi............hó. Kiváló tisztelettel Osztrák-magyar bank Budapesti fiókintézet.
