Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-02-03 / 3. szám
Varga János 3 drb, Matyasovszky Sándor 5 drb, Schultz Ferenc 2 drb, Pály Ede 15 darab, Mikola Antal 1 darab id. Kormos Sándorné 1 drb, özv. Darnay Jánosné 4 drb, Nagy Lajos 2 drb, özv. Drávetzky Károlyné 1 drb, Stefánia szövetség 1 drb, Zsófia Gyermekszanatórium 1 drb, Budapest 2 drb, Magyar László 2 darab, Váczi siketnéma intézet 1 drb, Folgens Cornél 1 drb, Dráveszky Károly 1 drb, Bodenlósz József 1 drb, Szombathely 1 drb, Dresda város 1 drb összesen 1086 drb. Miután sok régi pénz több példányban volt a muzeum birtokában, a felesleges darabok (433 drb) hadicélokra adattak; de igy is, ha ezt a régi állományból levonjuk az az 1916. évi gyarapodás 653 darab. Münnich Sándor. A harctérről. i. Strypa-mente, 1916. jan. 17. Nagyságos Polgármester Ur! Karácsony másodnapja óta bolyongunk a íront mögött, hol itt, hol ott, aszerint, hogy hol mutatkozik a muszka offen- zivája. Január első napjain vonatra ülünk azzal, hogy Bukovinába megyünk, el is indultunk, de Kolomeából visszatértünk mivel az orosz a Strypánál támadott. Visszajöttünk, de a muszka nem támadott, (valószínűleg kiszagolta, hogy a hires Csinesele (ötödik) Regiment visszatért). Jöttünk, mentünk, egyszer csak ismét a vonaton voltunk. Erős marsot tettünk az nap. A vonatnál találkoztam Podelenszkyvel, de nem sokat beszéltem vele, mivel az erős mars nagyon megviselte amúgy is egyre vékonyuló lábszáraimat. Este érkeztünk meg Csernovitzba, de onnan a kivaggonirozás után el is vittek. Óriási volt a sár, a szegény baka úgy nézett ki, mint Mózes a moslékba. Egy lakatlan község feldúlt házaiban tanyáztunk vagy 2 nap. A két nap alatt alkalmunk volt látni a Rarencze melletti magaslat állandó ágyúzását. Az orosznak itt nehéz tüzérsége volt, 24 cm.-es. A foglyok azt mondják, hogy japáni ágyuk. A muszka mindenáron át akart itt törni, mert itt van a legközelebbi ut Csernovitz felé. A foglyok mondották, hogy Csernovitzban szabad rablást Ígértek, ha a frontot áttörik. Közeledett az orosz karácsony. Gondoltuk, hogy a muszka legalább az ünnep két napján csendes lesz. Nem volt! A rarenczei magaslaton egy előretett állásunkat sikerült a muszkának elfoglalni. Ez annál inkább kellemetlen volt, mivel csapataink mindig oldalról kapták a tüzet, amelynél rosszabb nincs. Január 6-án egész nap, 7-én már kora reggel óta működött az egész orosz tüzérség. 7-én 9 óra körül parancsot kapott a zászlóaljunk is az indulásra, a muszka támad! Tudtuk, hogy hová megyünk és láttuk az orosz tüzérség romboló hatását . . . Csendesen megyünk. Egyik-másik felsóhajt: „Hej Istenem, visszajövünk-e még?“ A másik azt mondja, hogy nem kell félni, hisz a parolim piros ! Szóba jönnek a vitézségi érmek ... itt az alkalom! A vaskereszt! Egy több gyerekes apa keserűen jegyzi meg: „Talán íakereszt!“ A magaslat alján felfejlődik a zászlóalj és lefekszünk a fekete sárba és várjuk a parancsot . . . Hideg eső szitál, a lábunk fázik. Az orosz tüzérség bár nem lát bennünket, de azért elárasztja a magaslat alját gránát és srapnel tűzzel, 5-6 méteres fekete füst oszlopok jelzik a gránátok explodálását. Az ágyúzás óriási. Remeg a föld . . . Egy-egy gránát darab bőg kísértetiesen a levegőben. Csibukom szárát rágcsálom, (úgy hiszem,) sápadtan, arra gondolok, jobb volna otthon. (Ilyenkor szoktunk volt leszökni az első pohár sörre.) Még mindig fekszünk és fázunk. Egyszer érzem, hogy valami megütötte a nyakam. Egy fáradt golyó akadt meg a köpenyegem dupla gallérén. Eltettem. . . Jön a parancs előre ! Megindulunk, már csak 20 m. a magaslat teteje. Hull a gránát a srapnel, meg-meghökölünk, de csak tovább, arcunk nem sápadt többé . . . vérrózsás mindenkinek az arca . . . Pár futólépés és bent vagyunk a pokoli tűzben . . . Micsoda látvány . . . Sehol egy ép terület, sehol egy fedezék . . . mind rommá van lőve. Az egész terep tömve bakákkal ember-ember hátán, de az óriási ágyutűz oly nagy, hogy az embernek kibírni alig lehet. Egy tüzértiszt őrjöng, balkezében revolver s ordít mint egy sakál, hogy „Fiuk! előre, tüzérségünk a centrumot lövi, a muszkák hátrálnak!“ FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP De a muszkák jöttek. Egy ezredest láttam nyugodtan állani, gukkerrel a kezében, erősen figyelte a csatát. Majd hirtelen hozzánk fordult, s félig kérő s félig parancsoló hangon kiáltotta felénk: „Fiuk! szatmári bakák előre ! Még 10 perc és Bukovina elesett.“ Előttünk 40-50 lépésre volt a muszka. Főhadnagyunk fölugrott és harsány hangon kiáltotta: Sturm, vorvärtz! Felharsant a kürt, a hurráh, majd a 6-os huszárok rajta-rajtája! . . . Kattog a gépfegyver, az ágyutűz irtózatos, — ritkult a rohamoszlop, de elértük az árkot, ahol elkeseredett kézitusa, rémes szuronyharc támadt. De hiába volt minden a roham úgy meglepte a muszkákat, hogy a legnagyobb része megadta magát. 2 honvédhuszárral ugrottam be az árokba; 4 muszka volt ott, kettő megadta magát. A másik kettő szúrásra kész fegyverrel futott felénk, de az egyikre ketten is lőttünk, a másikat az egyik huszár valósággal az árok oldalához szegezte. — A szuronyrohamban csak a századunk vett részt, 250 embert és 1 tisztet fogtunk a többi muszka vad futásban keresett menekülést. — Szakadt az izzadság rólunk. Eldobtam a pokrócomat, hogy könnyebben mozoghassak. A menekülő muszkákat gépfegyvereink tüze elűzte. — Jön ismét a parancs : ötösök elői’e. Kimászunk az árkokból megyünk tovább. II. Január 15. Nagyságos Uram! December 28-óta végre ma már szabadabban lélegzünk s időnk is van egy pár sor Írásra, de a lezajlott események részletezésére már nem, mert a muszka is belépett az uj évbe és egy srapnel s gránát lövedéket időnként üdvözlésünkre küld. | Ma kaptam a fentebb jelzett dátum óta postát I is, melyben Nagyságod kedves 2 levelével és a kedves Fb-hirlappai volt képviselve; — hálás köszönet. A muszka nagy erőkkel támadott az egész vonalon, de erősebbek vagyunk, mert erős várunk az Isten. Pillanatnyi sikerei voltak ugyan, de ellentámadásaink bő gyümölcsöt hoztak és nemcsak az általuk elfoglalt területet, hanem az ő vonalukból egy tekintélyes részt még ma is bírunk. Most már úgy látszik, hogy az áttörni akaró muszka belefáradt. Egyes terepeket tűz alatt tart ugyan, de támadni nem mer. Üdvözlöm a feisőbányiakat. Nagyságodat kedves Családjával szívélyesen üdvözli alázatos szolgája. Oly kimerültek vagyunk, hegy azt papírra tenni nem lehet. Podelonszki. Fáj a fejem, a homlokomon az erek- azt hiszem —szét akar pattanni. A rommá lőtt drótkerítés mellett ismét ágyutüzet kapunk, egy jaj szó nélkül terül el a főidőn Zoltán zászlós (a nagybányai gyümölcskisérleti állomás vezetőjének a fia.) Halált nem ismerő nyugalommal ment a század előtt, mig utói nem érte a hősi halál. Visszatértünk az elfoglalt állásba, ahol iszonyú látvány várt. Amit az ottlétünkkor nem is vettünk észre, — a halottak, sebesültek egy csomóban muszka és magyar. Amott egy árok részben csak négy láb és egy kézcsonk látszik. Emitt egy muszka sebesült siránkozva mondja: „Páne vode“ (Uram vizet!) Nem törődik vele senki, de nem is törődhet, mivel az ágyúzás ujjult erővel tör ki, sőt a mi tüzérségünk is ide lő, mert nem tudja, hogy az állást visszafoglaltuk. Esteledik . . . Az ágyúzás odábbhagy . . . kissé nyugodtabb az ember. A szürkület védelme alatt jobban körül nézek, fegyverek, tourniszterek, halottak mindenütt. A sebesültek siránkoznak. Kezdjük bekötni őket. Holtra fáradtan lőjjük ki a rakétákat, nincs semmi, csak a szokásos figyelő lövések Zászlósom a holtakat temetteti és hordatja kifelé. Éjfél után kapjuk a parancsot, hogy a 30-as honvédek az éj folyamán felváltanak. 2 órakor ez meg is történt. Kivonultunk a tüzvonalból. Századunkat Csernovitz mellett zene várta, dicsérő ezred parancs jött. Csak úgy fürödtünk a dicsőségben. 74 embert veszített a század. Már elfelejtettük e borzalmas napot, amit leírni nem lehet, most a Strypa hullámzó vizénél vagyunk, várjuk a muszka támadást. Jenkő hadapród úrtól kap- I tam már 2 lapot, nem vagyunk messze egy- j mástól. Jó egészséget kívánva, vagyok a nagy- | ságos polgármester urnák kész hive és alázatos I szolgája: Bodenlósz Náci. Az 5-ösök zászlószentelése. Nehéz harcai voltak tavaly a cs. és kir. 5. j ! gyalogezrednek, mely jórészt szatmármegyei fiukból áll. Ebben az ezredben harcolnak a mi hoz- zánktartozóink is. Keletgaliciában, Bukovinában tartóztatták föl a sokszoros túlerőben levő oroszokat. S hogy a vadul támadó, drága emberéltet nem kímélő, orosz ármádia legújabb offen- zivája is szétforgácsolódott, abban nem kis része van a mi hőseinknek. - Sokszor voltak válsá- go* helyzetben, melyből csak vitézségük s ügyességük folytán szabadulhattak meg, de mindig segítette őket az Isten. A pukarzovszkai harcokban az ezred zászlója is veszedelembe került. A zászlótartó - nehogy a zászló, szemük fénye, az egész ezred büszkesége,idegen kézbe kerüljön — elásta azt. Később egy golyó halálra csókolta a zászlótartót s a titkot elvitte magával egy szebb hazába. Nem vehette el tőle senki. Az ezred sem tudta meg hová lett a zászló. Elveszett. Az a selyem darab, melyhez annyi hit s remény tapadt, melyet oly szeretettel öveztek, mint semmit egyebet, a lövészárkokkal fölszántott szomorú mezőkön. Nem lobogott előttük büszkén a diadal napjain, nem bátorította az ingadozókat . . . Nagy lett az öröm, mikor megtudták, hogy Őfelsége uj zászlót, szüzmáriás selyem lobogót adott nekik, vitézségük elismerése és méltányo- lása képen. Ez uj zászlót dec. 12-én szentelték fel, 3 kilométernyire az ellenségtől. Erre az alkalomra gyönyörű íenyősátrat állítottak föl. Az ezred három zászlóalja, (negyedik az olasz fronton van) a vitéz szatmári é3 szabolcsi bakák, parádésan, ünnepi hangulatban csoportosultak a tábori oltár köré. Verőfényes gyönyörű a nap, mintha ő is gyönyörködni akarna e fönséges látványban. Tiz órakor megérkezett a hadseregparancsnok, Pflanzer Baltin s kezdetét vette az ünnepi szertartás. A díszes fenyősátorban, az oltár előtt egy kadét tartotta térdenállva a szüzmáriás selymet. A kibontott zászló köré csoportosult Pflanzer Baltin hadseregparancsnok, Bhemen br. gyal. tábornok, Richard Rostaczil és Leide tábornok s nagyiványi Fekete László ezredes, valamint a tisztek. A misét Szabó Mihály dr. tábori lelkész mondotta, aki mise után megáldotta és megcsókolta a zászló selymét. Az első szöget az Isten szolgája a pap, az utolsót pedig az Isten legszebb katonája, egy csukaszürke baka verte a zászló rudjába. Ezután a tisztikar s a legénység letette az esküt, majd Fekete ezredes lelkes és gyújtó hatású beszédet mondott, mely után az ezred az uj zászló alatt elvonult a hadseregparancsnok előtt. — A muszkák odaát csendesen voltak. Egész nap egyetlen ágyüiövést sem tettek, mintha tudták volna, hogy milyen nagy ünnepük van a vitéz ötös bakáknak. Hogy milyen jó hangulatban voltak a fiuk, arra legjobb dokumentum A. K. kadét levele. íme: „Tegnap zászlószentelés volt, ami érdekesen ment végbe. Nagyon jól mulattunk, különösen mi akiket kadettokká avattak. Persze ez sem ment olyan egyszerűen. Felhúztak és elvertek, persze az ilyenek csak azután jöttek már, mikor a Rizling és Bakator meg a Cham- pagnenak a hatása jelentkezett. Katonazene állandóan szólt. Vacsora volt malacpecsenye, szőllő, (decemberben) gesztenye, torta, pariser sajt.“ Egy aranylap az ötösök történetéből. Dimand József. Kiadó tulajdonos: Nánásy István. Vendéglő megnyitás! Tisztelettel hozom Felsőbánya város és vidéke közönségének szives tudomására, hogy a város tulajdonát képező KORONA-VENDÉGLŐT febrűár hó é=4n, vasárnap megnyitom. Kitűnő italok! Ízletes ételek! ^foonensek elfogadtatlak! A nagyérdemű közönség szives pártfogását kéri tisztelettel Nagy György vendéglős. Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában, Nagybányán.
