Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-06 / 1. szám

_L TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, !ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona, Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldova n Ferenc helyett FARKAS JENŐ * A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére I Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá | ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyiltlér garmond sora 40 fillér. Jelen és jövő. Ezt a háborút Anglia irigysége, Orosz­ország hiúsága, Franciaország bosszúvá­gya, Itália becstelensége, Szerbia nagy­zási tébolya és Belgium feneketlen osto­basága duzzasztotta akkora tűzvészszé, a mekkora még soha el nem borította Eu­rópát. Semmi elháríthatatlan akadálya nem volt annak, hogy a szerajevói gaztett meg­torlása és a gaztett szülő okának a szerb nagyzási tébolynak gyökeres kioperálása a maga menetének zárt medrében legyen lefolytatható. Minket semmiféle fölforgató szándéknak még a gyanúja se érhetett. Európa legbékésebb hatalma voltunk és egyetlen kívánságunk, hogy határaink kö­zött nyugodtan és bátorságban élhessünk. Ha az ántánt diplomáciája becsületes be­látásával annak, hogy ezt minden erkölcs, igazság és okosság parancsolja nem avat­kozik bele Szerbia ezerszeresen megér­demelt észretéritésébe, nemcsak az em­beriség ügye és nemcsak az ántánt min- denik hatalma, de maga a bűnös Szerbia is sokkal jobban járt volna. A bünhődése csekélység lett volna ahhoz a végzethez képest, a mely igy elérte. De az ántánt nem igazságot és nem békét akart, hanem - ürügyet homály­ban érlelt ádáz tervei megvalósítására. Itt az alkalom, gondolta Oroszország, a mo­narchia összezuzására, a Balkán orosz gyarmattá tevésére és Konstantinápoly el­foglalására. Itt a nagyszerű alkalom, gon­dolta Itália, a zavarosban való halászásra, Harcztéri-éj. — Molnár Károly. — A lengyel égen süt a teli hold, Körötte égnek milljom csillagok, A véres tarlón szerteszét pihen Töméntelen sok hangtalan halott. Egy gyönge sóhaj — mint az dlmodás - A táj feleli titokban átoson. Egy vén huszár — orcája, csupa vér — Megmozdul a kemény gyepvánkoson. Elébe rajzolódik boldogan Egy messze táj, egy ismerős falu, Egy ideavégi, nádtetős tanya., Egy sápadt asszony és egy kis fia, A vén huszár kitárja részIcetőn Erőtlenül két elfáradt kezét . . . Az árnyak lopva ellebegnek - és Két ujj lefogja könnytelen szeméi . . . S valahol egy vézna kis fiú Álmában felsír, nyugtalankodik, A sáppadt asszony átkarolva szól: ,,Szegény gyerek, Ián rosszat álmodik“. a szövetségeseim elárulására, hátbatáma­dására és megrablására. Ez volt a nemes lelkek gondolata és ezek a kegyes célok gyűjtötték a finom társaságot díszes koszorúba. Anglia ör­döge, a jámbor Edward Grey éjjel-nappal fáradozott, csalt és hazudott, hogy vala­hogy meg ne lehesse|i menteni a békét és a fáradozásait valóían teljes siker ko­ronázta. Pasics dugta a csóvát a födél alá és Grey fújta egé$z tüdejével, hogy minél nagyobb iángteRger legyen belőle. Meglett. Közel m|siél esztendeje lo­bog a veszedelem, de t— nem mi vagyunk azok, a kik leégtek. Belgium és Szerbia már csak füstölgő omladék, királyaik és kormányaik földönfutó koldusok, Orosz­ország és Franciaorfzág reményei is füstbe mentek már. Az orosz hadak nem jutottak el Konstaníináfeolyba, se a fran­ciák Strassburgba : de német zászlók len­genek Liliében, Varsóban és a mieink Lublinban, Ivangorodban, Belgrádban. Fél­millió katonája vérzett el az olasz király­nak és nem övé se T#re»zt, se Trient Ir­tózatos veréseket kaptak a cselszövők mindenütt, a hol megjelentek, akár egyen­ként, akár közösen. Kikaptak Lengyelor­szágban, Frandriában, kikaptak a Balká­non, kikaptak a Dardanelláknál, sőt ki­kaptak Mezopotámiában is, a hol négy kis nap alatt száznegyven kilométert sza­ladt a megvert angol sereg a diadalmas törökök előtt. - Ellenben egy semleges lap kiszámítása szerint a középeurópai hatalmak: Németország, Ausztria-Magyar- ország és Bulgária által meghódított íe­Nehéz napok. — Irta: Kárpáti Endre. — Sötétedik. Közeleg az est. Itt ülök meg­szokott, velem megvénült koros székemben. Gyönyörködöm a füstfelhőkben, amelyek évek óta hozzám hűséges pályámból gomolyognak. Csönd van körülöttem. Nem zavarja gondolato­mat semmi. Messze-messze, a régmnit időkben kalandoznak azok. Mikor még mint kis gyermek oly nyugtalanul, oly óhajtva vártam ezeket az ünnepeket. Egymás után megújulnak előttem az akkori események. Mintha ott térdelnék testvé­reimmel együtt a karácsonyfa előtt, meg az ó-év utolsó estéjén a feszület előtt és a linániát el­imádkoznám. Szinte hallom, amint az öt árva zengi: Irgahnazz nekünk . . . Könyörögj éret- tünk ... És e szent esteket megismételtem később is . . . még akkor is, amikor a Gond­viselés kegyelméből családot alapítottam. De már évek óta csak ketten maradtunk. Csak néha hozzák meg az örömöt, boldogságot kis unokáim. Hanem élénken emlékezem arra a kará­csony- és ó-évi estére is, amikor hiányzott a karácsonyfa, nem végezhettük a megszokott ó-évesti ájtatosságunkat se. Hatvanhét esztendeje ennek. Mikor a sza­badságharc fölforgatta az egész országot. A különféle változó szerencsével vivott ütközetek után, december közepén, Görgei had­serege Győrött táborozott. Az osztrákok pedig rület 370,000 négyzetkilométer, 35 millió lakossal. Tehát jelentékenyen nagyobb, mint egész Magyarország, a lakossága pe­dig másfélszerannyi. Es a mióta ez a sta­tisztika megjelent, a Balkánon szakadat­lanul előnyomuló hős seregeink ott a hó­dítást még lényegesen szaporították. Hogy mikor lesz vége e rém séges háborúnak, még bizonytalan, de hogy mi­lyen lesz a vége, az már kétségtelen. Má­jus óta a mi győzelmeinknek nincsen meg­állása, ellenségeink számára a sikernek egy halavány mosolya se jutott, de szinte minden nap uj meg uj diadalok koszorú­ját fonja zászlaink köré. Minekünk más célunk nem volt, mint nyugodt és bátor- ságos életünknek, tisztességes és jogos érdekeinknek biztosítása. Elmondhatjuk: ezt a célunkat elértük. Ellenségeinknek immár minden törekvése teljesen remény­telen és se okosabbat, se hasznosabbat a maguk részéről nem tehetnek, mintha ezt belátják és őszintén be is vallják. Ab­ban a pillanatban, a mint magukat erre a lépésre rászánják, már meg van adva a szörnyű tusa befejezésének és a bol­dog béke visszatérésének lehetősége. De mennél későbben szánják rá erre a val­lomásra magukat, annál drágább és ke­servesebb árát kell majd fizetniük ma­kacsságuknak. A helyzet teljes kialakulásához lé­nyegesen hozzájárulhatnak azok az álla­mok is, a melyeket sorsuk megkímélt a véres tusában való részvételtől. Görög­ország bölcs királya nemcsak a maga or­szágának, de az emberiesség általános ér­mindegyre közeledtek Győrhöz. Kétségbeesetten vártuk, mi lesz velünk. Mert már tudtuk, hal­lottuk, hogy ahová az ellenség beteszi a lábát, ott pusztit; sőt az ember élete sem biztos tőle. Hallottuk, hogy az ellenség városunkban akarja megünnepelni a szent ünnepeket. Nem volt tehát ünneplés a családoknál; csupán a templomok tel­tek meg a könyörgő hívekkel. Elmúltak a karácsonyi ünnepek. Az ágyuszó mindinkább közelebb hallatszott, inig deceipber 27-én este Windis-Grätz herceg hadseregével Győrt elfoglalta. Rettegés között, imádkozással töltöttük a napokat. Épen akkor is az asztal körül imád­kozva ültünk amint gyenge „Éljen“ kiáltásokat hallottunk. Első pillanatban megörültünk; mert hiszen éljen-t csak a magyaroknak kiáltanak. De nem úgy volt. Akkor is akadtak „gutge- sinut“ polgárok, akik éljeneztek; de mások meg ijedtökben éljeneztek, mert rájukparan­csoltak. Még föl sem ocsúdtunk zavarunkból, mikor megnyílt az ajtó, belépett rajta egy császári strázsamester és a házigazdát kereste. — Nincs, édes fiam. Egy éve, hogy meg­halt. Csak mi maradtunk: meg ez az öt kis árva - beszélt ijjedten nagyanyám és anyám. — Hát adni enni-inni. — Nincs, fiam. Magunknak sincs már he­tek óta. A sok katona kipusztitott bennünket mindenből. — Kamara . . . pince . . . padlás látni! — Hát majd megmutatom, jöjjön fiam — TÁRCA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom