Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-05-13 / 10. szám
Felsőbányái Hírlap és nyomorognak. Aliik szenvednek és keseregnek. Ércből és márványból egy későbbi nemzedék állítson emléket a haza és szabadság vértanúinak. A mai kornak csak egy hivatása lehet, hogy segítsen azokon, akik nélkülöznek. Es ha az Isten házában felhangzik a keresztényi intő szózat: „Emeljétek fel sziveteket.“ ne legyen ebben az országban csak egyetlenegy ember is, aki nyugodt lelkiismerettel ne válaszolhatná: „Az Urnái van.“ A Magyarországi Kárpát-Egyesület Keleti Kárpátok Osztályának jelentése a központhoz 1914-ről. Elnök: Gróf Teleki Pál. Ügyvezető alelnök: Barkas Jenő. Másod-elnök: Dr. Rencz János. Titkár: Dr. Moldován Ferenc. Pénztáros: Háder Ferenc. Jegyző: Schultz Ferenc. A múlt év első felében az osztáiy megerősítése végett uj tagokat igyekeztünk szerezni. E végből ügyvezető alelnök három értekezletet tartott Nagybányán április 1-én, junius 19-én és 15-én; ezeknek eredménye is volt, a mennyiben szépszámú uj tag jelentkezett Felsőbányán is, de különösen Nagybányán. Választmányi ülés volt február 12-én, május 10-én és julius 22 én. Közgyűlésünket juiius 18-án tartottuk meg Nagybányán, hol elnökké egyhangúlag gróf Teleki Pál tud. akad. tag földrajztudóst választottuk, ki igen szép és tartalmas beszéddel foglalta el az elnöki széket. Megválasztottuk továbbá az osztály II. alelnö- kévé dr. Rencz János, nagybányai áll. főgimn. igazgatót s a választmány kiegészítésére uj tagokul Neubauer Ferenc, miniszteri tanácsos bányaigazgatót, 1. Bay Lajos orsz. gyük képviselőt, dr. Makray Mihály nagybányai polgármestert, dr. Szilágyi Imre debreceni ügyvédet, Égly Mihály nagybányai főjegyzőt, id. Molcsány Gábor ny. erdőtanácsost és ifj. Molcsány Gábor erdőmérnököt Nagybányáról. A beszkidi csoport elnökévé Dókus Gyula cs. és kir. kamarás Zemplén megye alispánja, I. alelnökévé Kende Péter cs. és kir. kamarás, orsz. gyűl. képviselő, III. alelnökévé Lörinczy Jenő ungmegyei alispán és nagy- és felsőbányái csoport elnökévé dr. Kádár Antal in. kir. főorvos választattak meg. Miután a máramarosi csoport 1913-ban megszűnt, az ügyrend módosításával elhatározta a közgyűlés, hogy ezentúl az osztálynak két csoportja lesz. Egyik a beszkidi, melyhez fognak tartozni Zemplén, Ung, Bereg és Ugocsa vármegyék, másik a nagy és felsőbányái csoport, melyhez tartozni fognak Szalmái- és Máramaros megyék. A közgyűlés napjának délutánjára kirándulás volt tervezve a nagybányai ligetből a fokhagymás (ásványvíz) forráshoz és a Szűzkőre, másnap pedig a felsőbányái Bóditóhoz és a Feketehegyre. A kirándulások azonban elmaradtak, amennyiben az akkor már nyomott hangulatban kevés résztvevő jelentkezett. A felsőbányái tagok julius végéig több kirándulást csináltak a környék szép helyeire. Az osztály kijavította a Bóditóhoz és Feketehegyre, továbbá a Bányahegyre vezető „Dengi János“-utat. Több gimnáziumi kirándulás is volt Nagy- és Felsőbánya vidékére s innen Máramarosba, de több kirándálás már a trónörökös pár meggyilkoltatása miatt elmaradt. A háború kitörése után minden turisztikai mozgalom és tevékenység megszűnt. Zárszámadás 1914. évről: Bevétel 868 korona 28 fillér. Kiadás 427 korona 44 fiilér. Maradvány 433 korona 84 fillér. Költségvetés 1915. évre: Bevétet 1405 K 78 f. Kiadás 1405 K 78 f. Maradvány semmi. F.------ő. Am erikai lap Tiszáról. A newyorki The Sun című lapnak hozzánk most érkezett egyik számában F. Gunliffe Owen érdekes cikkhelyt közöl Tisza István gróf miniszterelnökről. Az amerikai publicista fejtegetésével természetesen egyáltalán nem értünk egyet, mert állításai majdnem egytől-egyig nem felelnek meg a valóságnak s az iró oly föltevésekből indul ki, amelyek semmivel sincsenek megokolva s amelyeket csak azért vehetett kiinduló pontjául, mert értesüléseit kizárólagosan az antant forrásából meríti, de cikke mégis annyira érdekes, hogy olvasóink szórakoztatása kedvéért érdemesnek tartjuk közlését. Újra és még alaposabban megtudjuk belőle, hogy az amerikaiak hogyan vélekednek rólunk és hogy rendkívül messze vannak attól, hogy az igazi helyzetet megtudják, amely ránk nézve éppenséggel nem oly veszedelmes, mint ők hiszik. Az amerikai iró didijének amerikai módra két címet is ad. Az egyik Mester államférfiak szom- juhozása, a másik valamivel hosszabb. Miért vannak Tisza és Root egyformán hivatva arra, hogy vezérszerepet játszanak a nemzetközi kongresszuson, amely a háborút likvidálni fogja ? A cik igy szól A nagy nemzetközi összekoccanás, amely közel kilenc hónap óta folyik, arra való volt, ; hogy homloktérbe helyezzen három nagy vezért, | Nikolajevics Miklós nagyherceget és Hindenburg német tábornagyot és azonkívül szaporította Kitchener lordnak babérjait is, aki megvalósította azt a csodát, hogy Angliát úgyszólván majd Windischgrätz herceg, Haynau adott ki, hogy a népet utasítsa. Láttam azt az aggodalmas sürgést-forgást, élénk susogást, mikor egy hűvös októberi délután Jellachich vezérlete alatt, egetverő „zsivió“- kiáltásokkal a horvátok elözönlötték városunkat. És ettől kezdve nem fogytunk ki a katonaságból. Egyik nap a magyarok, másik nap az osztrákok, csehek, majd a muszkák töltötték el városunkat. így folyt ez mindig. És mindeniket el kellett látni a városnak mindenfélével, amit csak kértek, azaz : parancsoltak. Parancsnokuk maga elé rendelte a polgármestert és előszámlálta neki, hogy ennyi száz kenyér, ennyi száz akó bor, ennyi száz mérő zab, ennyi bakancs, köpenyeg, pokróc, ennyi mázsa hús etc. holnap déli tizenkét órára itt, meg itt legyen, különben a várost elpusztítja. Isten segítségével a buzgó elöljáróság kiteremtette mindig a kívánt dolgokat, úgyhogy városunk az elpusztítást kikerülte. De a lakósok sokat szenvedtek. A katonák a szabadban, a nagy hideg miatt, nem tányázhattak. Szétosztották őket a házakban. Ott aztán megettek- ittak mindent, hozzá a vad ellenség elpusztította, amit lehetett, elvitte, amit talált. Nemsokára a város élelmikészlete elfogyott, úgy hogy nemcsak a szegényebb osztály, de a jómódú családok is kenyér nélkül maradtak. A hatóság minden igyekezete mellett sem segíthetett a bajon úgy, amint buzgósága akarta. Vasutunk nem volt, kocsin kellett mindent szállítani. Óriási munkával sikerült mégis az éhséget csillapítani. A hatóság maga süttetett kenyeret és azt kiosztotta ingyen azok között, akik rászorultak. Ott álltunk százan, meg ezren a városház előtt utalványunkkal és vártuk, mig ránk kerül a sor. Eközben furakodtunk, taszigálód- tunk, harcoltunk, nehogy elszalasszuk, mikor nevünket kiáltják és megkapjuk kenyerünket. Nem nevezték azt hadikenyérnek; de valósággal az volt; mert ugyancsak harcoltunk érette. Milyen diadallal vittük azt haza ! És mily nagy áldás volt a családra, mikor a kenyeret megszegte! Ez jutott eszembe, mikor a percentes kenyeret kóstolgattam. De eszembe jutott még más is, egy felejthetetlen jelenet. Jó anyám egyik délután, nagy utánjárásra, egy üveg tejet hozott öt apró, éhes árvájának. Mily ujjongással fogadtuk! Mindjárt szét is osztotta közöttünk, öt pohárba. Én, hogy a rég nélkülözött ritkaságot érdeméhez képest élvezhessem, kiültem vele a nagy diófa alá - a Hefner-féle házban - és mindenek előtt, ayzo- kásos étkezés előtti imádságot elmondtam. Épen kezembe vettem a poharat, mikor egy torzon- borz, vad kinézésű katona, nem tudom, miféle, bejött a kapun, körülnézett az udvaron és egyenesen felém tartott. Én csak néztem, mit akar az a csúnya katona; csak arra eszméltem, mikor j egy éjjelen át nagy katonai hatalommá változtatta át és három millió vagy még több kitünően fölszerelt katonát vetett a harcterekre. Másrészt azonban ez a háború mindeddig alig produkált elsőrendű államférfiakat. Sir Grey Edvárd angol külügyminiszter, Delcassé Teofil francia külügyminiszter. Sza- szonov orosz külügyminiszter, Sonnio Sidney olasz külügyminiszter, Bethmann-Hollweg német birodalmi kancellár és Burján báró osztrák- i magyar külügyminiszter valamennyien ügyes | emberek, de mindannyian azt a benyomást kel- ! tik, hogy engedelmesen követik az események által megjelölt utat és egyikük sem olyan sza- | básu, hogy ezt az utat meg ne tudná jelölni. Egyikükben sincs meg az a tulajdonság, hogy ! domináló be folyást gyakoroljanak, mint példán Bismarck herceg, Metternich herceg, Cavour í gróf, Pitt Billy és Talleyrand herceg, aki annak ; ellenére, hogy azt a Franciaországot képviselte, i amelyek az európai egyesült hatalmak levertek, | mégis imponálni tudott a bécsi kongresszuson, amely azért ült össze, hogy Európát ujjászer- S vezze és térképét visszaállítsa. Ezen a kongresz- ; szuson jelen voltak majdnem az összes uralkodók és az akkori legkiválóbb államférfiak. És \ mégis Talleyrand, visszataszító külsejű és is- meretes botrányos élete és árulásra hajló lelke ellenére jóformán intézni tudta az ügyeket és keresztül tudta vinni, hogy az történjék, amit ő akart. Eddig egyetlen nagy államférfiu sem tűnt föl, ekihez a világ bizalommal tudná szemét fordítani s akiben úgy saját hazája, valamint a külföld meg tudna bizni. Gyors egymásutánban nagy események történtek Ferenc Ferdinand királyi hercegnek meggyilkolása óta. A szörnyű esemény teljesen előkészületlenül találta az államférfiakat. Úgy látszik, hogy egyetlen egy sem volt köztük, akiben elegendő előrelátás lett volna s aki előre tisztában iett volna azzal, hogy ilyen szabású nagy esemény elkövetke- zése esetében mit fog tenni. Kitűnő pilóták valamennyien, de a mostani viharban egyikük sem rendelkezik elegendő ügyességgel. Ahelyett, hogy az állam hajóját az orkán ellen kormányoznák, beérik azzal,-hogy előle megszöknek és ahhoz nincs erejük, hogy a vihart akaratuk alá rendeljék és tetszésük szerint irányítsák. Különösnn ez a helyzet az, amely nagy gondokkal tölti el a népeket. Az atlanti tengeren innen és túl, különösen pedig Európában érzik valamennyien, hogy ki vannak szolgáltatva egy előre nem látott eseménynek, amely hirtelen elkövetkezhetik s hogy semmi sem oltalmazza őket az esemény ellenében. Nincsen senki sem, akire fölpilanthatnának, hogy a mostani fogható kataklizmában vezesse őket. A mostani háborúnak még nincsen vége. Még sok hónapig eltarthat és most még semleges államokat is magával ragadhat. Van tehát még idő arra, hogy a még mindig hiányzó mester-állam- férfiu feltűnjön a szemhatáron. Áz egyetlen kezemből kikapta a poharat, a tejet fölhajtotta és a poharat e szavakkal: „Kossuthmilli“ föld- hözvágta, azután kezemből hirtelen kikapta kenyeremet, beleharapott és majszolva kisietett a kapun. Hogy mit érzett akkor az én apró szivem, leírni sem tudnám. Csak néztem a rabló után. Eközben eszemba jutott, amit az iskolában hit- tanitóm, Nagy Ignác mondott, hogy: „Mindenkit, még ellenségünket is szeretnünk kell.“ De hát ez a katona nem szeret engem; mert, ha szeretne, nem vette volna el azt a kis ételt, amihez oly nehezen jutottam. Vagy nem tanulta az ezt az isteni parancsolatot ? Vagy Nagy Ignác nem mondott igazat? . . . Nehéz lélekkel ballagtam édesanyámhoz. Elpanaszoltam, mi történt. Eközben elfogott a keserves sirás. Anyám mindenképen vigasztalt, kenyeret is adott, de azt is sürü könnyek közt eddegéitem meg. Végtelenül fájt első csalódásom, amely az életben ért és amely után a többi sok . . . sok következett. Ez forgott eszemben, mig most a hadikenyeret kóstolgattam. Meg az, hogy az akkor lefolyt nehéz időket hatvanhét évvel túléltem . . . de, vájjon, megérem-e a most folyó világháború végét? . . . megérem-e? Megérem-e a „jobbat, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán ?“
