Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-04-29 / 9. szám
Felsőbányái Hírlap György esperes elnöklete alatt, amikor a gondnoki állás betöltéséről intézkednek. A felsőbányái ref. egyházat Nagy Lajos lelkész, egyházmegyei pénztárnok fogja képviselni. Pap Márton íőgondnok teendői miatt nem vehet részt a gyűlésen. Surányi Gyula nagyváradi csendőrőrmester a felsőbányái ref. egyház részére 2 koronát küldött. Fogadja az egyház köszönetét. Füsttelen nap a rokkantak javára! A hazafias jótékonyság május elsejét füsítelen nappá avatta. Egy napra, erre az egyetlen napra, mindenki lemond a dohányzás szenvedélyéről s az igy megtakarított összeget a háború rokkantai javára adja. Azoknak a szerencsétleneknek, akik a haza védelmében szemük világát, kezüket, lábukat vesztették, vagy más módon munkaképtelenekké lettek. Kicsi az áldozat, amit hozunk. Nagy az eredmény, amit elérünk. Kevés lemondás árán gyönyörű jótéteményt cselekszünk, hazafias kötelességet teljesítünk! Mi az, egy napra lemondani a dohányról? Semmi. Egy kis hurut miatt is megtesszük akárhányszor. És ezreknek és újra ezreknek biztosítjuk vele egy uj élet lehetőségét. Mi jóformán semmit sem adunk a magunkéból és mégis megélhetési módot szerzünk azoknak, akik mindenüket feláldozták a hazáért. Aki jó hazafi, aki igaz magyar, az nem ingadozhat. És milliók kicsi áldozatából megszületik a háború rokkantainak biztos menedéke. Adjon mindenki a szive szerint. Áldozzon mindenki hazaszeretete szerint. Az Auguszta-alap. Lónyay Sándorné ügyvezető- igazgátó. Aláírási ivek s jelvények vannak a városi pénztárban, a városi vendéglőben, a kaszinóban, a polgári körben és a kath. legényegyletben. f Gyászhir. Kuszkó Endre m. kir. honvéd főhadnagy neje szül. Heigel Ilus 23-ik évében Nagyváradon meghalt. Nyugodjék békében! Köszönetek. Főgimnáziumi Vöröskereszt fiókkórház, Eger. 301/1915. Tekintetes Városi Tanács! Á Magyar Vöröskereszt-Egylet egri fiókkórházának vezetősége hálás köszönetét mond a tekintetes Városi Tanácsnak és Felsőbánya város nemesen érző közönségének a kórház részére gyűjtött adományokért, melyeket 1915. március 11-én voltak szívesek címünkre megküldeni. Kórházunkban már eddig is nagy számban ápoltattak a szatmári 12. honvéd gyalogezred beteg és sebesült katonái s igy a város közönsége tulajdonképen saját fiain segít, amikor kórházunkat a gyűjtött fehérneműkkel fölkeresi. Kérjük a jövőre is ezt a jóindulatot s kérjük köszönetünket és a sebesültek háláját tolmácsolni mindazoknak, akiket illet. Eger, 1915. április 9. Hazafias üdvözlettel dr. Kovács Plus s. k., kórházi igazgató. - Megvakult katonák Országos Bizottsága. Nagyságos Polgár- mester Ur! Ä háborúban megvakult katonák szesen: 2.770.000 ember. A mi veszteségünket is aránylag neveli a Przemyslnél elíogottak száma. Németországnak 1915. április l-éig a következő számú foglyai voltak: francia tisztek 3868, legénység 238.496, orosz tisztek 5140, legénység 504.210, belga tisztek : 647 legénység 39.620, angol tisztek 520, legénység 20.207 ösz- szesen: 812.708. A németek ágyu-zsákmánya március l-éig 5510. Ebből francia 1300, belga 3300, orosz 850, angol 60. Ezen ágyúból a Krupp cég és más gyárak már a jórészét használhatóvá tették s mivel megfelelő muníciót is zsákmányoltak, a zsákmányolt ágyuk az ellenség ellen jó szolgálatokat tesznek. A mi foglyainkról pontosabb számokat nem tudok adni, de azt tudjuk, hogy úgy nálunk, mint Ausztriában igen sok szerb és rengeteg orosz fogoly van. Mindezeket számba véve nem kell és nem szabad rettegni a háború kíméletétől annál kevésbé, mert az igazság mellettünk van és az igazság mindig győzött és most is győzni fog. Kedves költőnk, Révai Károly soraival végzem : Ám lesz égzengés akkor e világon, Ha eldördül a végső ágyuszó. Lesz örömünnep a magyar tanyákon, S egy egész erdő lengő lobogó. Azért hát felró a kételkedéssel: A magyar nemzet hazája nem vész el! A diadalra nekünk van jogunk! Nekünk győznünk kell! s győzni is fogunk! Győzni fogunk! . . , ! segély-alapja javára küldött 243 K 60 fillért kitevő nagylelkű adományért fogadja Nagyságod ; az Országos Bizottság nevében hálás köszöne- I tem nyilvánítását. Budapest, 1915. április 21. ; Simontsits s. k., ügyvezető alelnök. Értesítés. Tudatjuk azokkal a kik a fel- I sóbányái hitelszövetkezetnél jegyeztek hadiköl- j csont, hogy az Országos Közp. Hitelszövetkezet | a végleges hadikölcsönkötvények kiosztását már megkezdette s legkésőbb április 30-ig postára adj a azösszes kötvényeket. A szelvénybeváltásra vonatkozólag értesítjük az érdekelteket, hogy azt szövetkezetünk is fogja eszközöltetni. Hitel- szövetkezet igazgatósága. Pénzintézeti központ. A pénzügyminisztériumban e tárgyban tartott ankét - melyen városunkból Stoll Béla igazgató vett részt - széles mederben folyt s az eszméket annyira tisztázta, hogy a szakértekezlet lefolyásáról s a vezető miniszter kinyilatkozásaiból az a benyomás szűrődhetett le az ügy iránt érdeklődők számára, hogy a pénzintézeti reform kérdése az ; események által közreadott aktuális időpont bölcs í felhasználásával oly meggondolt alakban, oly ha- I talmas anyagi eszközök birtokában s az összes illetékes tényezők oly hátsó gondolat nélkül való | egyetértésével és együttérzésével oldódik meg, i hogy ez a megoldás a hitelüzletekben összefutó általános gazdasági érdekek javára s a megoldás átértett munkájában együtt dolgozó pénzintézetek dicsőségére és megelégedésére fog szolgálni. Hadifoglyokat gyámolitó egylet Javára adakoztak: Pály Ede 5 K-t, Rés Lőrinc 2 K-t, Jeremiás Jánosné, Bugesch Matyika 1 - 1 K-t, Hajdú Tériké 80 f-t, Hartsin József 60 f-t, Dimand Károlyné, Jamnik Róza, Jamnik Mária, Vagányi Kálmánná, Dobai Etelka, Dobai Ilonka, Rusolán Mariska, Lévay Betike, Kormos Irénke, 50-50 f-t, Kuncly Ilona, Berindán Irénke, Lab- dácki Mariska 40 — 40 f-t, Jeremiás Ferenc, Rusolán Ferenc 20 — 20 fillért. A német foglalás Fanciaországban. A nemzetközi statisztikai bizottság szerint a németek az Ardernes-megyét teljesen elfoglalták. A többi megyéből elfoglalt területek százalékokban a következő: Nord-megyéből 70 százalék, Alisne- megye 50, Moise-megye 30, Meurthe és Pás de Calais 25, Somne 16, Marne 12, Oise 10, Vosges két százalék. Az elfoglalt országrész 2.1 millió hektárnyi terület. Az 1911-diki népszámlálás szerint 3,255.000 az ottani lakosok száma. A megszállott terület eladási értéke 9.5 milliárd, belső értéke 14.3 milliárd. A járványok elleni védekezés. A háborúval kapcsolatosan fellépő járványok és fertőző kórokkal szemben különös óvatosságra van szükség nemcsak a katonaság, hanem a polgári lakosság körében is, mert számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a harctérről visszajött katonák a tífuszt a polgárság körében is elterjeszthetik. Ennek elkerülése céljából a belügyminiszter felhívja a törvényhatóságokat a ragályos betegségek terjedésének meggátlására irányuló összes rendszabályokra. Újból is különösen hangsúlyozza a bejelentési kötelezettséget a betegség járványos voltának megállapítása esetén. Gondoskodjanak a hatóságok a tifuszbetegeknek a kórházban való teljes elkülönítéséről és hogy a tifuszbetegek kórházának minden egyes fel- szerelési tárgya el legyen különítve a többi betegek által használt tárgyaktól. Ellenőrizzék pontosan a lakosságnak vízzel való ellátását. Vegyék gyakorlati vizsgálat alá a tápszerek előállítási és a tömegfogyasztások helyeit. Megem- lékszik a miniszteri rendelet a tifuszcsira hordozóiról, akiknek testében a tífusz csirája megvan, de betegséget ő bennük nem okoz. Ilyen egyének semmi esetre se vegyenek részt a tápszerek előállításában. Tifuszbetegeket addig nem szabad a kórházból elbocsátani, amig a tifuszcsirától is egészen meg nem tisztulnak. Pontosan és részletesen ki kell oktatni a kórházi ápolókat a tifuszbetegek kezelésére s a tífusz elleni védekezésre. Végül hangsúlyozza a rendelet, hogy mindenki, aki csak teheti, olttassa be magát a tífusz ellen. Tilos a gabonatermés eladása és megvétele. Tudvalevőleg sok kárt szenvednek a mezei gazdák az által, hogy különösen a községekben a spekulánsok és uzsorások már jó- előre összevásárolják, igazabban potomáron összeharácsolják a várható gabonatermést. A minisztérium most rendelettel vágja útját ennek az uzsoráskodásnak, mikor eltiltja a termény eladását és vételét. Az esetlég már megkötött adás-vétel pedig semmis. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet szerint tilos és semmis olyan szerződés, amely a magyar szent korona országaiban az 1915. évben betakarítandó következő mezőgazdasági termények, úgymint búzának, rozsnak, kétszeresnek, árpának, zabnak, tengerinek, hüvelyeseknek, repcének, olajmagvaknak és burgonyának általányban történő, vagy az ily termés reményének meghatározott áron való adás-vételre vonatkozik. Ez a tilalom a fenn- tebb fel nem sorolt mezőgazdasági és kertészeti terményeknek, különösen a bornak és a gyümölcsnek adás-vételére nem terjed ki. További intézkedésig tilos az 1. §. bekezdésében felsorolt, a magyar szent korona országaiban az 1915. évben betakarítandó mezőgazdasági terményeknek az 1. §. alá nem eső módon történő előre adás és vétele is. Az ennek ellenére létre jött ügyletek semmisek. Ezek a rendelkezések kiterjednek a búza, a rozs, a kétszeres, az árpa, a zab és a tengeri összes őrleményeire is. Aki ezen rendelkezéseket megszegi, ily tiltott ügyletet közvetít, vagy megkötésében közreműködik, kihágást követ el és amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, az 1912: L. t.-c. 9. §-a értelmében két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Németországhadifoglyai 1915. jan. 1-én: Francia Orosz Belga Angol Legénység. . 215905 306294 36852 18824 Tiszt .... 3452 3557 609 492 Generális . . 7 18 3 — Összesen . . 219364 309869 37461 19316 Ennek a statisztikának a hivatalos kimutatása óta természetesen a hadifoglyok száma tetemesen megnövekedett. Hiszen csak Hindenburg íjabb nagy mazuri győzelme több mint százezer uj orosz foglyot eredményezett. Az orosz foglyok száma Németországban ma már túl van a félmillión. Az összes hadifoglyok legújabb állománya azonban egyelőre még nincs véglegesen összeszámolva. Interjú Hindenburggal. Renda olasz újságíró interjút csinált Hindenburggal, amelynek során Hindenburg a következőket mondta: — Csalhatatlan jelek mutatják, hogy az oroszok már megpuhultak. Hadianyagukban már nagy hiány mutatkozik. Szemmel látható, hogy hadianyaguk már nem tart soká.- ön meggyőződhetik, mondotta Hindenburg az újságírónak, hogy a német hadsereg nem engedi legyőzetni magát. Ez teljesen ki van zárva. Az elrejtett gabona és lisztkészletek elkobozása. A hivatalos lapban rendelet jelent meg, amellyel a kormány elrendeli a hatósági felhívás dacára eltitkolt gabona és lisztkészleteknek minden kárpótlás nélkül való elkobzását. \ közönséget a hatóságok hirdetmény utján elhívták, hogy negyvennyolc óra alatt mindenki elentse be azt a gabona és lisztkészletét, amely íz idei termés betakarításáig számítva, a ház- artási és gazdasági szükségleten felül birtokáén van. Azt, aki ezt a fölös készletet negyvennyolc óra alatt be nem jelenti, két hónapig erjedhető elzárással és hatszáz korona pénz- jüntetéssel büntetik s tőle a készletet elkobozok. A pénzügyőrség felhatalmazást és utasítást cap a bejelentési negyvennyolc óra eltelte után íz elrejtett készletek kinyomozására. Bárki, aki lyen elrejtett készletről tud és azt a bejelen- ési negyvennyolc óra eltelte után feljelenti, a cészlet értékének egyötöd részét megkapja. Az dkobzott készlet értékének többi része a rok- cant katonák javára szolgál. Az ellen, aki a ■ekviráláskor, vagy a készletek összeírásakor Htftkolt valamely készletet, de most negyven- íyolc óra alatt önként bejelenti, nem indítják neg a kihágási eljárást; de ha negyvennyolc ira alatt be nem jelenti az elrejtett készletet, íemcsak büntetés alá esik, hanem készletét minien kártérítés nélkül elkobozzák.