Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-11-12 / 23. szám
Felsőbányái Hírlap A hadi kölcsön. Budapest nov. 7. Hivatalos. A pénzügy- miniszter a hadi szükségletek fedezésére szükséges összegek beszerzése céljából legközelebb kölcsönt fog kibocsátani. Hat százalékkal kamatozó adómentes járadékkölcsön kibocsátása van tervbe véve, még pedig nyilvános aláírás utján, kizárólag a magyar szent Korona országai és Bosznia és Hercegovina területén. A pénzügy- miniszter tehát közvetlenül fordul a közönséghez, amint ez a német birodalomban is történt és a kölcsön kibocsátási összege a nyilvános aláírás eredménye alapján fog megállapittatni. Az aláírás előreláthatólag egy hét leforgása után veszi kezdetét és mint aláírás helyek az összes állampénztárak és adóhivatalok, a postatakarékpénztár és közvetítő helyei s az összes számottevő hazai pénzintézetek fognak szerepelni. A terv szerint az aláírási ár minden száz korona névértékért kilencvenhét korona ötven fillér lesz, amely összeg aláírás alkalmával azonnal befizetendő. A kötvények első szelvénye már 1915. évi május elsején kerül beváltásra. A folyó évi november elsejétől az aláírási napig járó folyó kamatokat azonban az aláírónak nem kell megtéríteni, úgy, hogy ha az aláírás például november 23-án történik, ez az aláírásoknak száz koronánként harmincnyolc fillér megtakarítást jelent, vagyis a tényleg kibocsátási árfolyam kilencvenhét korona tizenkettő fillér, ami hat egész, tizennyolc századrész százalékos kamatozásnak felel meg. Az aláirt kötvények árának kifizetésére azonban száz koronát meghaladó jegyzéseknél kedvezményes fizetési módozatok mellett lesz igénybe véve; igy az aláíráskor csak az aláirt névérték tiz százaléka lesz biztositékképen leteendő, még pedig vagy készpénzben, vagy megfelelő értékpapírokban s a jegyzett összeg azt követőleg lesz befizetendő, olyképpen, hogy negyven százalék az aláírási felhívás közzétételétől számitott egy hónapon belül lesz befizetendő; a biztosíték az utolsó részletes befizetési módozat minden száz korona névértéknél ötven fillér kamatmegtakarítást jelentvén, az ily módon befizetett kötvények aláírási ára minden száz kor. névértéknél kilencvennyolc korona lesz. Az aláírási áron kivül, az aláírás terhére, sem folyó kamat, sem jutalék nem számítható fel. Az az aláíró, aki az általa jegyzett kötvényeket zárolja s a zárolást öt éven át fel nem oldatja, a kötvényen alakuló követelését legkésőbb 1919. évi november hó elsején, ettől a naptól számitott egy éven belül névértékben leendő visszafizetésre felmondja. Viszont a pénzügyminiszter fentartja magának a jogot, hogy három havi felmondás mellett a kölcsönét egészben vagy részben névértékben visszafizesse, a felmondás azonban 1920. évi november hó elsejét megelőző időre nem fog eszközöltetni. A kölcsönre teendő befizetésekre a felmondási idő betartásával átutalás utján igénybe vehetők az 1914. évi aug. hó elseje előtt betéti könyvre vagy folyószámlára elhelyezett, egyébként moratorium alá eső betéti könyvre vagy folyószámlára elhelyezett moratorium alá eső betétek is s azok, akik a befizetésre ily betétjeiket kívánják igénybe venni, betétjük teljes erejéig az illető intézet követelésével jegyezhetnek s ezek az intézetek, amennyiben nem hivatalos aláirásos helyek, a betétekből teljesítendő befizetéseket a hivatalos alá- ! írási helyek valamelyikével fogják elszámolni a kibocsátandó kötvényekre és pedig úgy a szabad mint a zárolt darabokra az osztrák magyar bank és a kölcsönpénztár a mindenkori hivatalos vál- j tóleszámitolási kamatláb mellett, amelyik jelenleg öt és fél százalék, fognak kölcsönöket nyuj- | tani, ily kedvezményes kamatlábat legalább egy j esztendőre fognak alkalmazni. Ugyancsak kedvezményes, vagyis a szabályszerűnél fél százalékkal alacsonyabb kamatláb mellett lehet jelenleg az állampapírok legnagyobb része öt és fél, más megfelelő értékpapírokra hat százalék kamat mellett fognak előleget nyújtani ezek az intézetek, amennyiben a felveendő összeg az ! uj kibocsátás jegyzésére szolgál, a takarékköl- csön kötvényeit úgy az Osztrák-Magyar bank : főintézetei és fiókintézetei, mint a szelvények beváltásával megbízott fővárosi pénzintézetek j 1915. év végéig költségmentesen fogják meg- > őrizni, annak elérése végett, hogy ennek a ki- [ zárólag hadi célokra szolgáló kibocsátásnak i jegyzése a kisebb embereknek is lehetővé tétessék legkisebb kötvény névértéke 50 koronában fog megállapittatni. A kölcsön előnyös feltételei a pénzpiac kedvező helyzete s annak magánérdekei mellett a közérdeket is nagymértékben szolgálják, biztosítékai annak, hogy a kizárólag belföldi kölcsün jegyzésének eredményeiben az ország közgazdasági ereje impozánsan fog megnyilvánulni. Budapest november 9. A nemzeti hadi- kölcsön jegyzése értesülésünk szerint a jövő héten kezdődik. A jegyzési időtartam egy hétre fog terjedni. Bizonyára sokan lesznek, akiket a kölcsön kedvező feltételei arra bírnak, hogy a különböző pénzintézeteknél eddig elhelyezett tőkéiket a hadikölcsön jegyzésre fordítsák. A fennálló rendelkezések szerint hadikölcsön jegyzésre igénybe vehetők az augusztus 1 -je előtt elhelyezett s egyébként moratorium alá eső betétek is. Pénzintézeti betétek korlátlanul felhasználhatók lesznek, mégpedig egyszeri átutalás utján a hadikölcsönbe való részvételre, de természetesen csupán a felmondási idő betartásával. Ezért kívánatos, hogy a jegyezni akarók már most gondoskodjanak betétjeik felmondásáról. A jegyzett összeget nem kell okvetlenül az aláírástól befizetni, mert a kölcsön kibocsátási tervezet gondoskodik kedvezményes befizetési módozatról. A jegyzett összeg 10 %-a aláíráskor biztosíték képen leteendő, de a befizetés részletekben is történhetik ; az első részlet, mely a jegyzett összeg két ötödé, befizethető egy hónap múlva is; a fennmaradó rész pedig két részletben 10, 15 napi időközökben fizetendő. Ezzel lehetővé válik, hogy csupán a felmondással kivehető betéteket is akadálytalanul felhasználhassák. Ha a felmondási idő, a részletfizetésekre megállapított időtartamnál hosszabb és a pénzintézet a felmondási idő betartásához ragaszkodik, akkor nagyobb pénzintézeteink a betéti könyvecskére előleget folyósítanak kölcsön jegyzésre. Gyűjtések: i melyek a városi pénztárba folytak be: A hadba vonultak családtagjainak segélyezésére október hóra fizettek: ifj. Kormos Sándor 1 K, Bugesch Károlyné 2 K, Szi- gyártó Józsefné 2 K, Szigyártó Erzsiké 1 K, Husovszky Gyuláné 1 K, Pály Ede 10 K, Tury ; Ferenc 1 K, Haranth Gyuláné 5 K, Láng Ferenc 1 K, özv. Hajdú Lajosné 1 K, Bay Károlyné 2 K, Merza Anna 1 K, Maksay Lajos l K, dr. Szokol Pál 7 K, Resch Lőrinc 1 K, Miskolczy Kamilla 2 K, Illés Sándor 5 K, és Nyisztor Irén 5 K. Összesen 49 K. November hóra: Dravetzky Károly 2 K, ! Münnich Sándor 5 K, Münnich Sándorné 5 K, Fizély Sándor 15 K, özv. Gábor Józsefné 2 K, Bernovits Emi! 10 K, Bernovits Emilné 10 K, és Farkas Jenő 10 K. Összesen 49 K. Tomasovszky Imréné szeptember és október hóban egy behívott családját naponta 1-1 liter tejjel látta el. Október és november hóra fizettek 16 K, ÁdámCsik Gyula 10 K, Jancsó Janka 6 K. Temetői világítás és koszorú megváltásra adakoztak még (lásd a lap 22-ik számát) Bradofka Frigyes 6 K, Bradofka Frigyesné 6 K, Rábay Istvánná 20 K, Kilián Béla 2 K, Bónis Sándor 1 K, Szokoly Dezső 1 K, Krompászky Ignác 1 K, dr. Tóth Gáborné 5 K, Ádámcsik Gyula 5 K, Münnich Sándor 1 K, Münnich Sándorné l K, Szabó Ilona Bpestről 4 K, dr. Csausz Károly 5 K, Mihálcsik Pál 1 K, Csausz Ti- vadarné 4 K, Liha Bertalanná 2 K. A 22. számban közölt gyűjtéssel együtt mindössze 82 korona 20 fillér. Pokrócok stb. beszerzésére adakoztak újabban : Münnich Sándor 5 K, Münnich Sándorné 5 K. Természetben adtak Farkas Jenőné 6 közönséges inget, 2 téli inget, 2 téli alsó nadrágot és 2 pár lábszárvédőt. Münnich Sándor 1 téli inget, 2 pár csukló védőt 1 pár vadász harisnyát, Nagy Lajosné 2 pár meleg kapcát, Puskás Fe- rencné 2 pokrócot, 2 lepedőt 1 párnát és 6 inget. Tomasovszky Imréné 2 pár harisnyát, 2 törülközőt, Fizély Sándor 6 inget, 6 lábravalót, özv. Gábor Józsefné 1 párnát, 2 párna huzatot, 1 pamut térítőt, 2 kis karmantyút és kötöző szereket. A Vöröskereszt egylet javára Haldinszky Józsefné 2 K, Wieder Lázár 5 K, Wieder Samu 2 koronát. Az Auguszta „Aranyat vasért“ alapra Farkas Jenőné újabb gyűjtése: Lévay Klárika í 1 ezüst óra, Pap Kálmán 1 ezüst órafedél, Fiil- deáki Erzsiké 1 arany gyűrű, Füldeáki Mariska 1 fél aranyfüggő, Günther Dalma Nagybányáról 1 aranyozott ezüst karperec, Szalay Margit 1 ezüst karlánc, X. Y. 1 ezüst lánc, Páskuj Verőn Szatmárról 1 arany-nyaklánc, Páskuj Gerő Szat- márról 1 arany gyűrű, Páskuj Angela Szatmárról 1 arany szív, Páskuj Irmuska Szatmárról 2 kis arany gyürii, Páskuj Zoltika Szatmárról ezüst tört karikák, Palkovits Mártonná 1 hosszú j ezüst lánc, Widder Etel ezüst karperec, Ilovits Salamonná 1 arany gyűrű és Gábor Teréz 1 arany köves gyűrű. Gyűrű megváltásra Widder Lázár 5 K. Ifj. Lévay Sándor derék polgártársunk | a lábbadozó katonák részére befőzöttül felajánlott 2 véka birsalmát és az ahoz szükséges i cukrot. A befőzéshez adtak még a Nopcsa nő- ; vérek 3 nagy üveget, Weisz Jenőné 2 nagy üveget, Pap Kálmán 1 nagy üveget s egy gom- balyag spárgát, Labina Juliska 2 nagy üveget, | özv. Schultzné 3 kis üveget, Jancsó Janka 1 nagy s egy kis üveget, Münnich Sándorné 6 iv hólyagpapirt s 2 gombalyag spárgát, Újhelyi Andrásné 2 nagy üveget, Hollóné Labina Etelka 5 üveget, Farkas Jenőné 20 üveget s 3 iv hólyagpapirt és Róth Lázárné 3 nagy üveget. Készült 40 üveg birsalma befőtt és 2 üveg szörp. Elkészítették: Farkas Jenőné, Merza Anna, Horinkár Irma, Labdáczki Gabika, Kor- I mos Vilma és Farkas Giziké. — Ugyan-e célra adakoztak N. N. 20 f, Almásy Cornél 40 f és Bradofka Frigyes 3 K, mely összegek, miután azokat a befőzésekhez igénybe venni nem kellett, a hadsegély alaphoz fognak csatoltatni. Hósapkák stb. Beadtak eddig a városházára Nagy Lajosné 38 drb hósapkát, 16 pár ütérmelegitot és 4 pár térdmelegitőt. Bernovics Emilné 18 hósapkát s 18 pár ütérmelegitot, Farkas Jenőné 18 hósapkát, a gazdasági elemi iskola növendékei (kézimunka vezető Merza Anna) 42 pár ütérmelegitot, Jancsó Janka 8 hósapkát, Háder Ferencné 6 hósapkát s 17 pár térdmelegitőt, az Irgalmas nővérek 24 hósapkát és Tomasovszky Imréné 2 hósapkát. A hósapkák készítésével foglalkoztak a fönebb nevezetteken kivül: Az irgalmas nővérek tanítványai, Bradofka Frigyesné, Münnich Sándorné, Mikola A. Gyuláné, Dimand Károlyné, Bauer Gyuláné, Bauer Károlyné, Merza Anna, Tóth Vilma, Nagy Lenke, Nagy Vica, Kováts Olga, Horinkár Irma, Pap Erzsiké, Pap Ella, Lévay Ilonka, Nyisztor Irén, Miskolczy Kamilla, Csuha Mariska, a Nopcsa nővérek, a Jamnik nővérek, a Matyasovszky nővérek, Kormos Vilma, Berindán Irén, Labdáczki Gabika, a Boczor nővérek és többen. A rémhír terjesztők. Aki közelről figyelheti meg, hogyan keletkezik a pánik, az mindjárt tisztába jöhet a természetrajzával. A megfigyelés szerint a pánikot nem mindig a biztos, de gyakran a bizonytalan veszedelem idézi elő. Azért mozdul meg a közönség, mert nem tudja bizonyosan, hogy áll a dolog s attól fél, hogy a hatóságok csak kötelességből, a helyzetet szépitgetve i nyugtatják. Nem is értjük, miért erőltetik a megnyugtatást a hatóságok. Nők, gyermekek, aggok legfeljebb útjában állnak ilyenkor azoknak, kiknek kötelességeik vannak. A pánikot legjobban terjeszti a kuvik. így nevezzük a vészjósló madár után az álhirek terjesztőit. Hihetetlen szenvedelemmel terjesztik ezek a költött, vagy félig igaz híreket. Házról-házra s onnan piacra járnak s elszórják veszedelmes petéiket. Ha véletlenül igaz, amit mondtak, diadalmas arccal kiáltanak: „Nem megmondtam már két nap előtt ?“ Ha a megjósolt veszedelem nem következik be, rejtelmes mosollyal jegyzik meg : „Na persze, agyon hallgatják. Hisz azért von cenzúra. A jövő igazolni fog engem.“