Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)

1913-05-01 / 8. szám

3^"V"IÍX. évfolyam. 8. szám, 1013. naáijxxi FF F TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. e 1. == MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. % Felelős szerkesztő : $ | D" MOLDOVÁN FERENC ' A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére | Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- | ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A városok anyagi helyzete. — Segítség a városoknak. — Budapestről jelentik : A középponti vá­rosházán csütörtökön délelőtt gyűlt össze Bárczy István dr. polgármester elnöklésével az az értekezlet, amely a vidéki városok legközelebbi kongresszusának munkaprog- rammját állapítja meg. A csütörtöki érte­kezlet, amelyen a vidéki városok állandó választmánya részéről Brolly Tivadar po­zsonyi polgármester, továbbá Harrer Fe­renc dr. fővárosi tanácsos is részt vettek, nagyfontosságu akciók előkészítésére szolgál. A városok ugyanis épp úgy, mint egyes polgáraik roppant mértékben érzik a nyo­masztó pénzválságot, amely alkotókedvüket s városfejlesztő programmjukat egyaránt megbénítja. A magyar városok sorsa az ország sorsa. Azok a városok, amelyek a kongresszuson képviseletet találnak, négy millió polgárt zárnak falaik közé, vagyis az ország lakosságának ötödrészét. Kultúrára, iparkodásra, életrevalóságra nézve ezek a városok Magyarország haladását reprezen­tálják. Senki előtt sem lehet tehát közö­nyös, hogy mit kívánnak, mit terveznek, mily célok elérésére törnek a városok. A kívánságot és a célt, ahogyan az a jelen viszonyai közt adva van, abban le­hetne összefoglalni, hogy a városoknak sür­gős és olcsó hitelre lenne szükségük. Köl­csönökhöz kellene jutniok, hogy megmene- kedjenek a rájuk leselkedő külföldi és bel­földi uzsora karjából, ahová szorongatott helyzetük kényszeríti őket. Pénzt kellene kapniok, hogy szépen indult beruházó prog­rammjukat olcsón megvalósíthassák. A köz­munkák olcsó elvégzésén kivül nagyfontos­ságu szociális és kulturális tennivalók el­végzése is várna a városokra. Rendezni kellene a munkanélküliség fojtogató vesze­delmét azzal, hogy az egyes városok s az állam tennivalóját beillesztenék e téren egy egységes nagy programm keretébe. Reméljük, hogy a városok most köze­lebb fognak jutni céljukhoz, melytől őket a legutóbbi kongresszus politikai akciója saj­nálatosan eltávolította. Tudniillik már a múlt kongresszuson kellett volna a váro­soknak Lukács Ödön nagyváradi pénzügyi tanácsos javaslatai alapján együttes moz­galmat inditaniok az iránt, hogy a hitel­képes és önállóságra hivatott nagyobb ma­gyar városok megkapják a kötvénykibocsá­tás jogát. Ez tenné lehetővé, hogy a na­gyobb magyar vidéki városok, amelyeknek hitelszükséglete a legközelebbi tiz év fo­lyamán Lukács összeállitása szerint három­száz millió korona, beruházó programmju­kat olcsón megvalósíthassák. A kötvény- kibocsátás jogával szemben a kormány és a jegybank azon az alapon foglaltak állást, hogy — mint Popovics Sándor bankkor­mányzó a városok képviselői előtt kifejtetett volt — a városok hitelművelete a kor­mányét befolyásolná és rontaná. Azt is föl­hozták, hogy a külföldi, például német vá­rosoknak van ugyan ilyen joguk, de azok papírjai a helyi szűk és ismerős piacon ta­lálnak elhelyezést, hogy tehát a magyar városok úgy sem tudnának a megadott joggal a fővárosi nagy bankok közbejötté nélkül a külföldi pénzpiachoz eredménynyel fordulni. Ennek az állításnak ellentmond az a tény, hogy igenis, nagyobb városaink előtt közvetlenül külföldi pénzajánlatok fekszenek, öt-tízmilliósak és még nagyobbak, amelyek megadásának föltétele a kötvény-kibocsátás joga. És ezek a külföldi pénzek jelentéke­nyen olcsóbbak az árfolyamok, de főkép­pen a kamat tekintetében a belföldieknél. Másrészt az is bizonyos, hogy a vidéki vá­rosok szerény pénzigénye az állam milliár­dos hitelkeresletét nem befolyásolhatná. A kötvény-kibocsátás jogát a városok egy középponti közös és együttes jótállásu és felelősségű hitelszervezet létesítésével is egybekötnék és ennek vezetését hir szerint a főváros közigazgatási életének egyik ve­zető emberére szeretnék bízni, amennyiben megválik mostani állásától. Megélhetésük módja és lehetősége fogja tehát a magyar városokat nemsokára fog­lalkoztatni. Kár, hogy nem tették ezt előbb, hagyták, hogy a múlt kongresszuson áldat­lan politikai fegyvert kovácsoljanak egyesí­tett erejükből a budapesti vezetők. Ha mozgalmukat meghagyták volna a gazda­sági törekvés sinein, ma sokkal előbbre volnának és nem kellene annyi kétséggel nézni a jövőbe. Bűnbánati zsoltár. — Magyar Bálint. — Volt sok tüzes vágyam, Mely angyali szárnnyal Égig emelt föl. És én ott pihegtem Az isteni lelken Fehér kezekkel. Szántani jövök már, Vesszen el a burján, A gaz, a vétek; Szivemen barázdát Hasítson az önvád, Mig el nem késett! Volt erő szivembe’, — Az Isten szerelme. — Mely vitt, hordozott . . . Már utam a küzdés És szárnyam az önzés Miatt foldozott. Könnyem oda hullik, Hol a szív nyilallik S a lélek vérez; Fejem oda zárom A bűnökbe’ társam, Kezem fejéhez. Akárhova térjek, Láza süt a vérnek Mind sebesebben; Mindenütt seb éget Nincs az Ur szemének Rajtam, mi tessen. Lehullok, sóhajtok . . . »Óh ne lásd Uram, hogy A lelkem tépett!« Lehullok, sóhajtok . . . »Csak azt lásd Uram, hogy Eljöttem elébed!« . . . ' A színpadon. — Irta: Kárpáti Endre. — Mert ott is jártam sokszor . . . igen sok­szor, fiatalkoromban. Pedig abban a sötét időben nem volt a színház, meg a szinészélet az, ami most. A színházak még hiányoztak, Ha egy-egy lelkes szinésztársaság vetődött a városba, jó szerencséje volt, ha a korcsma nagytermét megkaphatta. Rendesen a kocsiállásokban, színekben félszerek­ben játszottak. A szinész csak óriási küzdelmek közt, nagy szenvedések, áldozatok árán érvénye­síthette művészetét. Minden alkalommal előre kellett jelenteni a policájnak, hogy hol, mit, mi­kor, kiknek akar játszani, hogy a kellő felügye­letre, ellenőrzésre a hatóság kiküldhesse a maga közegét. De nemcsak a színészeknek kellett mindezt jelenteniök. Ha bárki egy egyszerű, habár jóté- koaycélu hangversenyt, vagy különösen szinieiő- adást akart rendezni, ezt a kálváriát meg kellett járnia. Sokszor csak hetek múlva kapta meg az engedélyt. Sót még ha egy-egy család névnapi, vagy egyéb összejövetelt rendezett, ott volt a hiva­talos kiküldőt is, akit a forma kedvéért a házigazda meghívott, hogy lássa, egyszerű mulatság az, és nem politikai összeesküvés. És tudja Isten miféle szellem szálta meg az elnyomott népet. Minden alkalmat fölhasznált, hogy jóbarátait, együtt érző társait mennél töbször összegyűjtse. Persze ilyenkor, kelió óvatosság mel­lett el nem mulasztotta volna, hogy lelke fájdal­mát ki ne öntse. A hatvanas években különösen divatba jött a hangverseny, meg a műkedvelői előadás. Mi is elkezdtük. Hangversennyel. Egyik száma igy szólt: »Magándal, zongorakisérettel». Tele volt a nagy­terem. A zsandártisztikar, meg a többi hivatalok tisztjei majd mind ott voltak. Sorra jött a »Ma­gánnal.« Kiáll egy gyönyörű férfiú, korának ta­vaszát élő hatalmas alak, A zongora pár ütem­mel bevezeti a dalt. Erre hirtelen, szinte dörgő hangon megszólal: »Sikolt a harci síp. Riadj magyar, riadj« . . . Általános meglepetés. A tiszti kar megdöbbenve egymásra néz. A zsandárpa- rancsnok körüijártatja szemeit az összes hivatal­nokokon, megy ki . . . utána azok. A Czuczor »Riadó»-ját végigénekelte a szereplő, Óriási taps, Kolozsvári Kristály Gőzmosógyár Csomagolás ős szállítás diitalan! >í fj öc1 ww Elvállal fehérnemüek mosását és vasalását, női és ÖU férfi ruhaneműek vegyileg tisztítását és festését. Öu r ____ ■ ■ ■ b Fe lsőbányán képviselve: BEE! OBOI kereskedő ur által. Csomagolás és szállítás r< diitalan 1 ><

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom