Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-12-28 / 26. szám
in XVII. évfolyam. Í36. szám. 101í3_ december 29. FELSŐBÁNYÁI ci i wTÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYEST ART ALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = 1 Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. * Egyes szám ára 20 fillér. | Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Előfizetési felhivás. A Felsőbányái Hírlap tizennyolcadik évfolyamára ezennel előfizetést hirdetünk. Tesszük ezt abban a tudatban, hogy lapunkkal városunknak jól felfogott érdekeit szolgáljuk és hogy erre az orgánumra itt, ebben a végvidéki kis városban valóban szükség van. Lapunk iránya a régi marad, munkatársaink is a régiek, a megszokott irányban óhajtunk továbbra is működni. Minden cikknek szívesen nyújtunk tért, mely az igazságot szolgálja, leközöljük az ellentétes nézeteket is, ha azok személyeskedésbe nem csapnak át. Főcélunk a magyarság szolgálata, a magyar kultúra terjesztése s ehez kérjük továbbra is a t. munkatársak és előfizetők szives támogatását. Előfizetési árak: Egész évre .... 4 korona. Félévre ...................2 korona. Eg yes szám ára . . 20 fillér. A Felsőbányái Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala 1913. Még füleinkben csengenek az áhitatos karácsonyi zsolozsmák, az isteni szeretet örömünnepének és az emberi szeretet előtörő megnyilatkozásainak melege még betölti lelkünket, mikora bezárt ajtóhoz érünk, melyre fel van írva: 1913. Egy szám, tele rejtélylyel, úgy hivják, hogy jövő. Egy szorosan meghatározott időszak 365 fordulással. Bele nem láthatunk, az első nap nem ismerjük a másodiknak titkát, csak a Gondviselésbe vetett bizalom és a reménység rajzolgatják előre minden emberben a jövő év történetét a szív és a lélek végya szerint. Gyönyörű prespektivák, nagy akarások, fényes diadalok, boldog álomképek jegecesednek ki a rajzok nyomán és mindez olyan szép, olyan biztató a halandó ember előtt. Még a legnyomorultabb lemondásába és vigasztalanságába is beleszürődik egy kis derengés: hátha ! mert ennek a könyörület felér a nagyok és gazdagok száz sikeres ostromával a sors kegyeiért. De nemcsak az egyes emberek, családok reményeiről kell most beszélnünk, hanem sok milliók közös szivdobbanásáról. Annyi kívánsággal, várakozással, de tépe- lódő aggodalommal is már nagyon régen nem nézett szegény hazánk a jövő elé, mint ezen szerencsétlen esztendő utolsó napjaiban. A sorscsapások egész láncolata tépte, szakgatta az ország népét és tönkre tette egy egész év verejtékes fár ídságát és gazdasági reményeit. Néhány hete pedig Európa népei lesik elfojtott lélekzettel, hogy a következő nap az élet, a munka, a kultúra fejlődésének békéjét, vagy a rettenetes gyilkolások átkát és nyomorát támasztja fel. Az egyéni és a közéletnek külön-külön alakuló, de mind a boldogulásra irányuló vágyai az újév küszöbén öltenek leghatározottabb formát'. Életünknek a természet munkájához simuló tagozottsága folytán a polgári év visszatérő kezdetét ünnepé avatta az ember, a reménységek ünnepévé. Ám, ha az ünnep polgári is, abból nem szabad kihagyni az Istent, akitől minden jót várhatunk, aki a mi reményeink és óhajaink letéMaíéhyese. Az Ö mindenható bölcsesége és jósága válthatja valóra a mi jót a gyönge ember csak várhat. így lesz a hitben élő ünnepe erőteljesebb, bizodalmasabb. A mostani nehéz időben az újév zárt ajtaja előtt fohászunk mélyebb, a kézszori- tásban, vagy máskép kifejezett jókívánság melegebb lesz. A jólét és nyugalom az embereket egymástól függetlenítik és érzésben eltávolítják, a bajok és közös veszély ösz- szehozzák és egyesítik. A hit és remény, az emberszeretet és összetartás érzéseivel kell most az embereknek egymásra tekinteni és boldog újévet kívánni. Dr. M. F. A pénzintézetek és a válság. — Irta: Dr. Bródy Aladár. — Azt a depressziót, amit a mostani válságos idők okoznak, legnagyobb mértékben a pénzintézetek érzik meg. Valamennyi irányadó pénzpiacon a hivatalos rátáig emelkedett a magánkamatláb és a jegybankok igénybevétele is rendkívül erős emelkedést mutat. A pénzviszonyok tehát egyre rosszabbodnak, mely körülmény már egymagában is épen elég gondot okoz a pénzintézeteknek. Nálunk azonban egy más körülmény is közreműködik abban a tekintetben, hogy megnehezítse a pénzintézetek dolgát. Az általános közEgy szürke doboz. — Irta: Szederkényi Anna. — Azuap este, mikor kidobált mindent a szekrényből, Székely Sándor azt remélte, hogy nem fog semmit találni. Olt hevertek a szőnyegen a csipkés holmik, a szegény, ártatlan fehér jószágok. Amikor már a harmadik fiók is üres volt, megpihent egy kicsit. Belekönyökölt a szekrénybe és körülnézett. Mély lélegzetet vett, azt gondolta, milyen furcsa, hogy igy belefáradt ebbe a munkába, pedig elhatározta, hogy nyugodt marad. Mélységesen hideg és közömbös maradt és ezzel a közömbösségéved fogja ösz- szetörni az asszonyt. Jaj az az asszony! . .. Ott hevertek a lábainál a fehérneműi, a puha, drága batisztok, amelyeknek iliatosságát sohasem tudta elválasztani az asszonylól Hogy tudta ő becézni, simogatni ezeket a ruhadarabokat, amelyek hozzátartoztak az asszonyhoz, mint a virág szirmai a termőhöz. A kapu dördülése rázta föl. Főiegyenesedett, mint akit váratlanul erősen hátba vágnak és az ütést egészen a szivéig érzi. — Mi ez? Már jönne? Mit fog szólni, ha meglátja a rendetlenséget. Önkénytelenül, mint a gyermek, akit krajcárkeresés közben lep meg az édes anyja, elkezdett mindent visszadobálni. Néhány zsebkendő leesett. A szekrény alá lökdöste őket. A léptek elhaladlak az ablak alatt. — Nem ő... még nem ő . . . Leült a szőnyegre és a legalsó fiókot is kirántotta. Dobozok, könyvek, papirszeletek, képeslapcsomók, mindenféle más írások pihentek szép sorjában, egymás mellett. Székely Sándor kinyújtotta a kezét, de visszakapta. Megijedt, mintha apró alvó gyereket készült volna fölkelteni. Megint kinyújtotta a kezét és véletlenül ismét a szürke doboz felé nyúlt, amelyre hegyes- levelii, kék liliomok voltak festve. Egyik sarokban lapult ez a doboz. Nem volt rajta semmi jel, mégis úgy vonzotta, kényszeritette valami, hogy éppen azt nyissa ki. Halálosan bizonyos volt benne, hogy egyetlen mozdulat és abból az élettelen, ostoba dobozból fog rászállni minden nyomorúság, átok, kínszenvedés. Becsapta a fiókot, de rögtön kinyitotta ... Csak látni akarta még egyszer ezt a dobozt. Talán nincs is benne semmi. Az ujjai hipnoti- záltan nyúltak érte. Hozzáütődiek és egészen elzsibbadtan emelték ki a fiókból. Olyan hely maradt utána, mint mikor a falból hiányzik egy tégla. Négyszögletes üresség, amely kívánja, akarja, hogy töltsék ki valamivel. A dobozt a térdére tette. Nagyon nehéz volt. Nyomta, mint egy malomkő. Szorította, forróság öntötte el, ahol hozzáért Az asszonynak élő valósága, része volt a doboz. Az asz- szony szivének egy fiókja, amelyet most ki fog nyitni és kiszedi belőle egymásután az izmait, rostjait, megnézi a színüket, a pirosságukat. Látni fogja az asszony szivét, megtudja, valódi-e Fölrántotta a tetejét. Megreccsent, mintha megszakadt volna benne egy ér. Egy pillanatra behunyta a szemét, mint aki nem akarja, hogy megvakiisa a hirtelen rásütő világosság, Azután lassan nézelt bele, mint ájulás után. Körülnézett, mint a hajós, mielőtt a szilárd hajóról a viharzó vizen lebegő csónakba lép és belenyúlt a dobozba. Hideg, sima lapokat tapintott. Meg- didergetí, a homlokához kapott. A világosság felé fordult: »Halálom ulán érintetlenül elégetendő. Becstelen gazember, aki valaha e leveleket elolvassa«. Hirtelen megfordult, mint a tolvaj, akinek ballucináló agyveleje a rendőrt varázsolja háta mögé. Megkönnyebbülten sóhajtott föl. Nem látta senki. Most már nem habozott. Kirángatta egymásután a leveleket, belenézett ebbe is, abba is, eldobta, fölvette újra őket, kiszórla valamennyit maga körül Turkált köztük, mint a pirománikus a lángokban,, amelyek marják, pörkölik a húsát; szívta magába a fekete szavakat, mint a halálraszánt keskenyszáju csapon át a gyilkos gázt. Ezek a levelek mind-mind az asz- szonynak íródtak. A szeretője irta őket. Mindmind bizonyságot tesznek róla, hogy csalt az asszony, csalt. Belekapaszkodott a szekrény aljába, az ajtóba és föltápászkodott, mint a hüdéses bénult. Gépszerü mozdulatokkal visszarakott, elrendezett mindent és átvonszolla magát a másik szobába. Lerogyott az íróasztala mellé. A hideg verejtékcseppek lefolytak a halántékán. A mutatóujját odatartotta egy csöpp alá és az odapergett a körmére. Elkezdte bámulni azt a csöppet és azt gondolta, hogy az agyvelejének könnye az a csöpp, amelyet hasgatódzó halántékán át sirt el. Megint előszedte a leveleket. Sorjában kisimította és újra olvasta őket. Szavanként hal-
