Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-10-31 / 22. szám
FeLSŐBÁNY Ö2BI RL A P .rrxis^Iolvé .11'VT2C vezze. Az általános népmüveltség fokozása céljából a katonai tanító az analfabéták tanítása mellett az irni-olvasni tudó legénység továbbképző tanfolyamát is vezetné, amelynek tárgyai a közismereti tárgyak lennének. Ha a honvédelmi kormány tervünk végrehajtásában hathatósan támogatna, a legénységet tanfolyamainkra bevezényelné, avagy a katonai állásokat minél előbb szervezné, olyan megfelelő eredményt lehetne elérni, amely egy hatalmas lendülettel Magyarországot nagy népmüveltségénél fogva azon nemzetek mellé sorakoztatná, ahol ezredrészekben is alig fejezhető ki az irni- olvasni nem tudók száma. A »néphadsereg« vezetői pedig teljes joggal állíthatnák, hogy a katonaság szervezete, a népnek valóban megbecsülhetetlen iskolája. Eiuhö Gyula. Harminc éves találkozás. Széles körben, nagy közvetlenséggel és j melegséggel ünnepelték meg a felsőbányái bányaiskolát 30 évvel ezelőtt végzett tanulók találkozásukat. A hálás visszaemlékezés, az iskolatársak nem gyöngülő barátsága össze- | hozta azokat, kik 30 évvel ezelőtt itt hagyták az iskola padjait és szétszéledtek az életre. A 30 éves, reményekben gazdag ifjak most mint meglett férfiak jöttek össze az élet nagyobb részével hátuk mögött, de tetterővel, fiatalos lelkesedéssel a je’enben és a jövőre. A barátság és érzelmi motívumok jegyében folyt le a találkozó attól a perctől kezdve, mikor f. hó 19-én este a vendéglőben összejött a hét barát az »ismerkedésre*; mert valóban némelyik társát 30 év óta nem látta és ki kellett találni egy-egynek kilétét; ekkor aztán egymást átölelve kiesett életükből a 30 év és ők visszarepültek abba az időbe, mikor ezt a találkozást ünnepélyesen Írásban is megfogad ták egymásnak. Az egykori növendékek közül megjelentek Florea József nejével és leányával Gyalárról, Krizsán György Nagybányáról, Sch neider Rezső Diósgyőrből, Szigyártó Sándor családjával Gyalárról, Treitl József Kapnikbá- nváról, Arkosy József és Bugesch Károly Felsőbányáról. Október hó 20 án folytak le a találkozás ünnepélyes részletei. Reggel fél 9 órakor az iskolában gyülekeztek és onnan a róm. kath. templomba vonultak a tanulótársak Itt mise közben megható régi templomi bányászdalokat énekeltek. Istentisztelet után tisztelegtek Bradofka Frigyes főbányatanácsosnál és Farkas Jenő polgármesternél. Mindkét helyen igen szives fogadtatásban részesültek. Fél tizenegy órakor ismét a bányaiskolának egyik tantermébe gyülekeztek, hol az említett hivatalfőnökök, több városi és kincstári tistviselő, a helybeli és környékbeli kincstári altisztek a bánya- iskolai hallgatók és más érdeklődők jelentek meg Ekkor bejött a terembe dr. Szokol Pál bányatanácsos és a kathedrán helyét elfoglalta. Az ünnepély a szózat eléneklésével kezdődött, melynek elhangzása után dr. Szokol Pál eszmékben és érzésben gazdag beszédet mondott régi tanítványaihoz, kik azt meghatottan hal- gatták. Utána Krizsán György, majd Szigyártó Sándor meghatóan közvetlen és ékes szavakkal fejezték ki hálájukat és ragaszkodásukat dr. Szokol Pál régi tanárjuknak, kinek köszönhetik, hogy pályájukon sikeresen haladhattak. A szózat eléneklésével végződött az ünnepély, melynek emléke soká fog a megjelentek emlékében élni, a hálának, vonzalomnak és becsülésnek manapság oly ritka jelei meghatottak mindenkit. A közönség szétoszlása után a régi pályatársak az iskola folyosóján lefényképeztették magukat. Azután elmentek másik tanárjukhoz Tomasovszky Imréhez, ki gyengélkedése miatt az ünnepélyen nem vehetett részt. A hála és szeretet egyik oldaláról, a rokonszenv és becsülés a másik oldaláról a legkeresetlenebb módon itt is sokféleképen nyilatkozott meg. Végül Jó Antal volt tanárjukat keresték fel, kinél megismétlődtek ugyanazon jelenetek. Délben társasebédre gyűltek össze mintegy 20-an a Korona vendéglőben. Az ismerkedési est hangulata itt folytatódott, a régi barátok kiöntötték szivüket egymásnak, kicserélték életük történetét és felidézték ifjúkori emlékeiket Este volt a Magyar bányász és kohász altisztek Országos egyesületének felsőbányái osztálya által rendezett tánczmulatság, mely úgy erkölcsileg mint anyagilag igen szépen sikerült. Vidéki vendégek, a helybeli altisztek és tekintélyes polgárok családjai kedélyes társasággá olvadva össze fesztelenül mulattak, a fiatalság pedig nagy élvezettel és kitartással tánczolt. Az estélyen- a helybeli intelligentia számos férfi tagja jelent meg és kedélyesen együtt szórakozott az ünneplőkkel. Vacsora alatt az elengedhetlen pohárköszöntőkben sem volt hiány, melyek nagy bőséggel a találkozó társakra, a főbányatanácsosra, polgármesterre, lapunk szerkesztőjére stb. hangzottak. A bálnak reggel 6 órakor lett vége, a jó kedvnek még akkor sem Vasárnap az idegenből jöttek legtöbbje elutazott bizonyára kedves emlékekkel. A találkozó egész lefolyása igen szép, lelkes volt. Jól esett látni a derék férfiak örömét, kiket a tisztes munka mind nyugodt megélhetésbe, némelyiket igen előnyös helyzetbe segitett. Becsülés és tisztelet vette őket körül, itt létük alatt. Az ünnepnek erkölcsi értéke és tanulságai a mostani fiatal nemzedéknek lelkében is visszhangra kell találjanak. Különfélék. Bradofka Frigyest föbányatanácsossá történt kinevezése alkalmából a város, a kincstári tisztek és a bányaaltisztek testületileg keresték föl, hogy jókivánataikat kifejezzék. Bányakincstári kinevezések. A pénzügymi- nister Fizély Sándor főmérnököt bányatanácsossá, Peth& Lajos segédmérnököt mérnökké nevezte ki. Az előlépéshez őszintén gratulálunk. Különösen Fizély Sándor kinevezése keltett általános örömet, kinek Felsőbányához való ragaszkodásánál már csak közkedveltsége nagyobb. Ismerőseink közül György Gusztáv, Hullán János, Árkosy Béla főmérnökök bánya- tanácsosokká, Jamnik Viktor főpénztári ellenőr, Török Ferenc, Alföldi Zoltán, Altnéder Ferenc mérnökök főmérnökökké, Schelle Gyula, Kahle Frigyes segédmérnökök mérnökökké és Tomasovszky Lajos rendkívüli tanári címmel fölruházott főiskolai adjunktus a Selmecbányái bányászati és erdészeti főiskola bányavegytani tanszékéhez a Vili. fizetési osztályba, rendkívüli tanárrá neveztetett ki. Kinevezés. O felsége Münnich Sándort, nyug. gazdasági tanácsosunk fiát, vezérkari őrnagynak nevezte ki. Díszes esküvő. Nagybányán f. hó 27-én Cziliinger János kir. földmivelésügyi min. titkár házasságra lépett Martiny Ilonkával, Martiny István kir. főbányatanácsos leányával. Az ifjú pár a déli vonattal Budapestre utazott. A vegyvizsgáló állomás. A földmivelésügyi miniszter a Szatmárnémeti város által létesített és állami vegyész által vezetett törvényhatósági vegyvizsgáló állomást az 1895. évi XLVI. t.-cz. szerint érvényes szakvélemények adására felhatalmazta. Ügyvédi vizsga. Dr. Horváth József nagybányai kir. járásbiró Budapesten az ügyvédi vizsgát sikeresen letette. A nagybányai kerületi bányaegylet nagybányán f. hó 29 én választmányi ülést tartott. A költségvetés és számadások megvizsgálásával Moldován Lászlót és Husovszky Józsefet bízták meg. A jövő évi rendes közgyűlést 1913. évi február hó 9-re tűzték ki Nagybányára. Az egyesület Révai Károly »Selmeczbányai Bursch- dalok« cimü könyvét a tagok között való terjesztés végett 150 példányban megrendelte. A választmányi ülésen Farkas Jenő polgármester elnökölt s városunkból még Pap Márton vett részt. — egészen közel látok egy kutat: az édes, minden láncot széttörő jótékony halált I . . . — Hallgass! — mondtam idegesen. Ez Ka- salotov drámája »Az élve eltemetettek« második felvonása, Paolovna Olga és Bazarovszki közti jelenet. Ugy e? Te adtad az Olga szerepét és Rataclov volt Bazarovszki . . . igaz? — Sértegetni akarsz ? Jói van ! Kínozhatsz, megalázhatsz, de csak azt könyörgöm tőled, ha azt követem majd, aki őszintén hiv magával, akkor tavaszvirágos emlékemet őrizzed meg ! — Nem — javítottam ki közönyösen, miközben levetettem cipőmet és kigomboltam a mellényemet — nem úgy volt, nem tavaszvirágos, de »ragyogó« emlékemet! Már elfelejtetted az »Égi madarak« negyedik felvonásának hetedik jelenetét ? Némán, nagy szemekkel meredt reám, fájdalmasan suttogott valamit, hitvelenül feljajdult, az ágyra vetette magát és betakarta az arcát egy párnával. A párna alul egy szép a tükörre meredő szempár csillogott és a keze ösztönszerüen igazította a takarót. Amikor egyszer valami civakodás után kiittam a teámat és a felóltőmhöz kaptam, hogy eltávozzam, könnyes szemeit rámemelte és csak halk szavakat mondott: — Te távozol ? A szivem össze szorult, meg akartam fordulni, hogy lábai elé vessem magam — mert nagyon szerettem — de rögtön feledékeny hülyének neveztem el magamat. — Hallod, kérlek — mondtam neki szemrehányó pillantással — sohse lesz vége ennek a förtelemnek ? . . . Csak két apró szót mondottál most és ezek sem a te szavaid és nem te beszélted őket 1 . . . — Hát ki beszélte őket ? — suttogta rémülten és ösztönszerüen hátrafordult. E szavakat Dobrovszkája grófné mondja abban a főúri komédiában, ugyanaz a Dobrovszkája, akit az a gazember, az a Obdorszky herceg elhagy és ki csak e kétségbeesett szót mondja neki: — Te eltávozol ? — Valóban ? — suttogta meghökkenve Irina. Természetesen, hiszen te játszottad a grófné szerepét 1 Ne haragudj kérlek . . . beszéljünk őszintén egymással . . . hiszen ez minden igen szép lehet a színpadon, de a háztartásunkban nem ér semmit . . . Drágám 1 Hiszen nagyon sseretlek! De én az Irinát szeretem, nem az Abzsokia siránkozó Verotskáját vagy pedig Limmor ur grófnéját . . . Komolyan kérlek, maradjunk meg azoknak, akik vagyunk! A szemeiből könnyek peregtek. A nyakamba ugrott és sirva kiabált: — SzeretlekI Visszajöttél hozzám I Minthogy e váratlan rohamában karjaim alatt átfogott (ami törvényileg meghatározva nincsen) többfélét megbocsátottam neki, még e gyanús szavakat is: »Visszajöttél hozzám« Kibékülésünk után megkönnyebbülten jártam a dolgaim után és délben jöttem haza. De Irinát nem ismertem meg. Megváltozott. Amikor a lépteimet meghallotta, megrázó sikolylyal rohant ki az előszobába. — Vobodka van itt! — Térdre vetette magát előttem és amikor nevetve lehajoltam hozzá, megcsókolta a tarkómat és megcibálta a fülemet. (E becézgetéseket eddig még nem láttam a színpadon.) Amikor ebéd közben megkérdeztem, nem haragszik-e rám, mert megdorgáltam, rámdobta a szalvétáját, szép kezeivel hosszú orrot mutatott nekem és hunyorítva mondotta: — Hallgass, kövér, kis öreg bolondom ! Noha sem kövér, sem öreg nem voltam, mégis jobban tetszett ez, mintha igy szólított: »életem fénye« vagy. Oh, te utamat bevilágító napom! Este a színházba ment és én egy uj novella megírásába fogtam. De nem tudtam dolgozni. Vágyódtam e nagy affektált, de jószivü gyermek után. Felöltözködtem és a színházhoz hajtattam. Uj darabot adtak, amelyet még nem láttam. A cime ez volt: »A kis veréb.« Amikor elfoglaltam a helyemet, megkezdődött a második felvonás. Irina a színpadon ült és varrt. A színfalak mögött csörgettek, azután egy csinos, szőke kövér ur jelent meg a színpadon, ekkor Irina felugrott, kacagott, pajkosan térdre borult előtte, azután tarkón csókolta, megcibálta a fülét és igy köszönt neki: — Jó napot, öreg, kövér kis bolondom I A közönség kacagott. Mindenki nevetett, csak én nem: És ime, most egyszerre boldog ember vagyok.
