Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1912-06-27 / 13. szám

évfolyam.

IS. számra..

191S. j-uxiiixs 27.

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

= MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = ‘

Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. 1

a t

Egyes szám ára 20 fillér. |

Felelős szerkesztő :

DR MOLDOVÁN FERENC

|i A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére fj Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- | ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér.

A városok fejlesztése.

Lukács László, a belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar királyi miniszterelnök a képviselőházhoz a múlt héten nyújtotta be a városok fejlesztéséről szóló törvényjavaslatot.

Városaink viszonyait az 1885. évi XXI. és XXII. törvénycikkekkel több, mint huszonöt év előtt szabályozta a törvényhozás. A városi élet igényeit és feltételeit ez a negyedszázad az átlagost messze felülmúló arányokban fejlesztette ki s a magyar városok is olyan lendületet vettek ez alatt, hogy sok tekintetben szűkké és feszélyezővé váltak rájuk nézve a 25 év előtt alkotott törvényes keretek. Ez a tény nem kerülte el sem a szakkörök, sem a kormány figyelmét s teljesen átment a köztudatba egy szerves városi törvény megalkotásának szüksége. Mind amellett, hogy a gyökeres reform fontosságátjés sürgősségét mindenoldalról elismerték, tényleges megalkotása még mindig sok nehézségbe ütközik. Ezúttal csak egy jelentős akadályra mutatunk rá. Az uj városi törvény egyik kiemelkedő feladata a városi autonómia szervezetének s ezzel együtt természetesen a városi választói jognak reformálása lenne. Ma azonban, amikor az országos választójogi reform legerősebb ütköző pontja közéletünknek, időelőtti és elhibázott dolog volna a városi képviseletek szabályozásához nyúlni, mielőtt az országos választói jog mikéntje nincs eldöntve. Ennek belátása elől a városi érdekek legbuzgóbb szószólói, sőt maguk a városok sem zárkóznak el. A teljes reform elhalasztása nemcsak ki nem zárja, hanem inkább sürgősebbé teszi a részletes, a már ma lehető javításokra korlátozott reformot

Ilyen részleges reform kíván lenni a „városok fejlesztésére“ szóló törvényjavaslat.

A törvényjavaslat egyfelől megakarja valósítani azt, ami a városok érdekében már ma megvalósítható, másfelől a fejlődés vágyától áthatott városokat megakarja szabadítani azoktól az egykor szükséges korlátnak szánt rendszabályoktól, a melyek a tapasztalat szerint, ma már csak akadályozzák őket haladásukban.

Annak megvilágítására, hogy egy város-fejlesztési törvénynek ma mi lehet a feladata, rá kell mutatnunk mindenekelőtt arra, hogy a városok adósságterhe már 1910-ben megközelítette a 400 milliót, de a terheket a városok hitelműveleteikkel az állam közreműködése nélkül is képesek elviselni, mert közjogi helyzetük folyománya- képen a hitelképességűk fokozott. Az államnak tehát nem ezzer, hanem a városi jövedelmek fokozásának kérdésével kell foglalkoznia. De itt is a jövő fejlődés biztosítéka csak a helyes városfejlesztési politika lehet, mert az állam nem nyújthat olyan mérvű pénzügyi segítséget, hogy ez biztosíthatná a fejlődést. Ha tekintetbe vesszük nagyobb törvényhatósági városaink 3, 5, és 8 milliós és nagyobb rendezett tanácsú városaink fél-, másfél-, sőt harmadfélmilliós évi háztartási szükségleteit — ide nem számítva az üzemek, intézmények stb. külön előirányzatait és ezekkel a milliós városi

költségvetésekkel szembe állítjuk azt a négy millió koronát, amit az állam ma a városoknak rendelkezésére bocsát s a további négy milliót, amit évenként való fokozatos emelkedéssel a városi (rendőrségi) célokra kilátásba ehetett helyezni, beláthatjuk, hogy ez az összeg helyes megosztása mellett elegendő lehet egyes városok egy-egy pillanatnyi szükségletének fedezésére, de hogyan lehetne elegendő arra, hogy a városok jövedelmeit számottevően fokozza? S milyen irányokban kellene emelni a nyolc millió koronát, hogy — számításba véve 25 törvényhatósági és 112 rendezett tanácsú városunkat — az állam készpénzsegélye e téren számottevő tényező lehessen.

Annak a közbelépésnek, amely tehát a városok pénzügyi helyzetének komoly értékű szolgálatot akar tenni, egészen más alakot kell öltenie. A segítést mélyebbről, a város fejlődési törvényeiből kell meríteni s meg kell tenni mindazt, amit a törvények akadálytalan érvényesülése kíván. A benyújtott törvényjavaslat az ilyen értelemben vett városfejlesztés alapelvén sarkak A fejlesztés főcéljául azt tűzi ki, hogy a városok képessé váljanak arra, hogy saját magukban találják meg az anyagi eszközöket létszükségleteik fedezésére.

A fentiekkel jelzett irányelveknek felel meg a törvényjavaslat tagolása. Az I. fejezet a városok állami támogatására szánt készpénzbeli segélyezésről szól; a II. fejezet a városok rendeltetésszerű működését indokolatlanul korlátozó törvényi rendelkezések revíziójáról s az állami irányításról gondoskodik; a III. fejezet a városi közA búcsú.

Irta: Lánielné Lengyel Laura.

Tibor Dénes elhatározta, hogy még egyszer, utoljára elmegy ez asszonyhoz. Aztán . . . aztán jó szerencséjére bízta magát.. Tibor bízott a jö- szerencséjébeD, ez még mindig segített rajta.

De ma, mégis izgatottabb volt, mint máskor. Istenem, Veront mégis csak szerette s az asszony oly nobilisán, oly lovagiasan viselkedett vele szemben. Veronra igazán nem lehetett panasza. De hát a világ, haj, a gonosz világ erősen érdeklődni kezdett, mikor jegyzi már ei a szép özvegyet, kinek házában naponta megfordult.

Tibor derült, mosolygó tréfával utasította el az érdeklődést. De a háló mintha egyre szü- kebbre szorult volna körülötte. Nem, az asszony nem volt hibás ebben. Verőn maradta?,aki volt, változatlanul nobilis, gavalléros gondoikodásu uriasszony. De Tibor érezte, hogy a világ szeme rajta pihen, hogy mohón várják, kérik, követelik tőle azt, amit . . .

Tibor ennél a gondolatnál megállt és íöp- renkedni kezdett. Tulajdonképen miért is nem veszi Veront feleségűi? Az asszony szép, jó, kellemes, vidám teremtés. Jó feleség, hűséges barát lenne belőle . . .

Aztán egy válívonitás és Tibor nem foglalkozott többé a dologgal. Csak nem fogok azért házasodni, mert az emberek igy akarják? S mikor a nagy érdeklődést, a kegyes unszolást látta, még jobbau elment a kedve a dologtól. S az

utóbbi időben már úgy érezte, hogy Veront sem szerette igazán, csak aféle futó érdeklődés volt az egész. Most már jobban lesz, ha vége is szakad örökre.

Egy bucsulátegaíással azonban tartozik az asszonynak, ki mindig oly szives, kedves és jó volt hozzá. Elérzékenyedett, de nyombán bosszankodni is kezdett Veronra. Ej, ha nem lett, volna mindig ilyen szives, kedves, jó és barátságos... Ha egyszer megkinozza szenvedélyével, haragjával, akkor talán most nem is bucsulátogatásra menne.

— Színtelen, egyéniség nélkül való teremtés — mondta Tibor, nyakkendőjét kötözve. De azért igazságos ember volt, elpirult és nyomban össze- szidfa magát.

— Gazember va|yok, mint minden férfi. Egy gonosz, kaczér állat; aki jói megkinoz, jobban érdekel, mint egy hűséges, őszinte, igaz teremtés. Különben nekem már úgyis mindegy. Megérdem- lem a sorsomat és tudom, hogy rám istaiái majd, addig pedig csak előre.

Mikor a Verőn lakásáhos ért, igyekezett szomorú, elfogódott arcot vágni. Egy bolti kirakat tükrében megaéste magát és úgy látta, hogy igyekezete nem nagyon sikerült. Ezen aztán nagyon felbosszaekcdoit. A szomorú arcra, a bánatos nézésre határozottan szüksége lett volna most, az utolsó látogatásánál. De hiába, nem bírta a szükséges kellékeket előteremteni Sőt határozottan valami nagy, oktalan vidámság kerítette hatalmába. Szeretett volna nagyot, kurjantani, nagyot nyújtózkodni, mert arra gondolt, hogy a jövő

héten elhagyja a kis vidéki várost s egy-két évig ugyan még látogatóba sem jön vissza.

Mikor belépett a szalonba, az asszony mosolyogva sietett felé. Tibor az arcába nézett és meglepődött. Még soha sem látta az asszony arcát ilyen sugárzónak, ilyen vidámnak, ilyen derültnek.

— Szegény — gondolta magában — ha sejtené, hogy milyen csapás vár reá.

És oktalan férfigőggel már neheztelt is egy kicsit Veronra. Hogy tud örülni, hogy tud mosolyogni, mikor ő búcsúzni jött el hozzá.

— Üljön le, barátom — mondta Verőn és nyájas, barátságos mosolyán keresztül látszott, hogy szórakozott kissé, hogy tekintete elrévedezik és gondolatai másfelé járnak.

Tibor ehhez nem szokott hozzá. Amint belépett, az asszony lelkén ő volt szuverén, az abszolút ur. Mivel foglalkozhatik most a Verőn lelke, mikor ő jelen van.

Önkéntelenül is kutafólag nézett körül a szobában és szeme megakadt egy gyönyörű aza- leafán Őrt állt a sarokban egy pompás japáni vázában. A férfi a virágot nézte, majd az asz- szonyra tévedt a pillantása. Látta, hogy Verőn is a virágot nézi gyöngéden, szeretettel. A férfi komor, fürkésző pillantására azonban félreforditotta fejét és gyorsan beszélni kezdett.

— Igazán örülök, hogy feljött, már tegnap is, mikor itt volt, beszélni akartam a dologról, de közbe jött valami.

— Tegnap nem voltam magánál, — veret trí