Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1910-09-08 / 18. szám
Felsőbányái Hírlap val voltak megbizva. A halottfosztogatásról Dem tudtak volna meg semmit, ha a szatmári csendőrséget névtelen levélben nem figyelmeztették volna. A levélre a csendőrség nyomozni kezdte az ügyet és a tény beigazolódott, sőt már a tettesek is kézrekerültek. A két mester munkája közben észrevette, hogy néhány tégla beesett a templom alatti pinczébe. Utána néztek s akkor látták, hogy ott kripta van. Ekkor fo- gamzott meg agyukban a fosztogatás gondolata. A velük dolgozó inasokat lerészegitelték, hogy semmiről se tudjanak. Majd akkora lyukat vágtak a templom padozatán, hogy kényelmesen leszállhattak és onnan sok értékes arany tárgyat elloptak. A lopott tárgyak számát és értékét megállapítani nem lehet, mivel a kriptába utoljára 1865-ben temették el a család utolsó tagját s igy az olt lévő értéktárgyakról senki se tud felvilágosítást adni. A tettesek a lopás után értékesíteni akarták a drágaságokat, de félelmükben csak elcsaklizták potom pénzen, mert még zálogházba se merték becsapni. A csendőrség befejezte a nyomozást és az iratokat áttette a szatmári ügyészséghez. Elsülyedt hajók kiemelése a vizfenékröl. A hajók elsülyedését megakadályozandó, a hajók kettős fenékkel bírnak és a hajótest kereszt és hosszválaszfalak által egymástól vízmentesen elzárt cellákra van osztva. Az egyes cellák között való összeköttetést légmentesen elzárható ajtók eszközük. Ha az ajtók el vannak zárva, egy, legfeljebb két cella telhet meg vízzel a hajótest sérülése esetén. Az ajtóknak azonban az utasok kényelme szempontjából a közlekedés céljaira nyitva kell lenniök és a veszély pillanatában keletkező pánikban igen gyakran nyitva felejtik az összes ajtókat. Ha azonban a hajó mégis elsülyed, a rakomány és hajótestet mindezideig csak aránylag kis mélységekből lehetett megmenteni. A búvárok munkája ugyanis már 60 méter mélységben rendkívül nehéz a 6 légnyomásnak megfelelő viznyomás következtében. Más módot kellett tehát találni. Nagy acél pontonokat sülyesztettek a fenékre a hajó közelében, ezeket láncokkal összekötözték a hajótesttel. A pontonokat kiszivattyúzták, ezek fölemelkedtek, magukkal vonva a hajót. Ámde ehez igen bonyolult és drága berendezések kellenek (szivattyúk, csővezetékek ! stb.) Motognon francia mérnök az elsülyedt i hajókat saját rendszere szerint úgy emeli ki, I hogy a viz alatt gázokat fejleszt, melyekkel hatalmas kaucsuk-tömlőket tölt meg, melyek elegendő mennyiségben alkalmazva, a hajót kiemelik. A gáz, amelyet e célra használ, az acetylén. Calcium carbiddal töltött lég- és viz- mentesen elzárt vashengerekét bocsát a fenékre. A hengereket csövek kötik össze a hajó mellé sülyesztett és a hajóhoz erősített kaucsuk- tömlőkkel. A calcium carbiddal egyesülve acetylént fejleszt, mely a tömlőket felduzzasztja és a hajótestet felemeli. Montognon hasonló elv alapján mentőkészülékeket is készít, melyek ugyancsak kitünően beváltak. Korán érett. Rózsa Ilona, 12 esztendős nagykárolyi cselédleány egy életerős, egészséges fiúgyermeknek adott életet és ezzel megteremtette az anyaság világrekordját. A legfiatalabb anya és az újszülött jól érzik magukat. A leány szülei a szatmári ügyészsénél feljelentették az apát, aki ellen megindult a bűnvádi eljárás. Kivándorlók letartóztatása Fiúméban. Jekel- falussy magyar kivándorlási biztos nemrég ellenőrzés céljából ismét Fiúméban járt és elrendelte, hogy a fiumei kikötőben mindama kivándorlók ellen alkalmazzák az uj törvény teljes szigorát, kiknek útlevelei nincsenek rendben. Ennek következtében most nap-nap után több kivándorlót letartóztatnak s szabadság- vesztésre és pénzbírságra ítélik őket. A múlt héten nem kevesebb, mint hatvan kivándorlót tartóztattak le, kiket büntetésük letelte után haza fognak toloncolni. Hamis pénz. Vármegyénkben a hamis 5 koronások nagyon elszaporodtak. Szilágysomlyón és Mátészalkán 340 darabot foglalt le a csendőrség. A hamisítványok igen ügyesek, nehezen ismerhetők föl. Osztrák veretüek, 1907 évszámmal ellátva. Hat grammal könnyebbek a valódiaknál. Legyünk tehát óvatosak áz öt koronások elfogadásában. Iparosok adójának törlése. A közigazgatási bíróság legutóbb kimondotta, hogy az iparüzleteknél nem az iparigazolvány, hanem az illető iparral való foglalkozás esik III. osztályú kereseti adó alá. Az adót tehát az üzlet beszüntetésének és nem az iparigazolvány visszaadásának napjától kell törölni. Ez a rendelkezés azért fontos, mert iparát beszüntető kisiparosra eleddig mindaddig kirótták az adót, mig igazolványát a hatóságnál vissza nem mutatta. így pl. hosszas betegségben kimúlt falnsi iparoson sokszor egy évvel is több adót megvettek, mint ameddig űzte iparát. Tűz. Szerdán reggelre virradóra Nagybányán a vészkolomp ijjesztő hangjai verték föl a közönséget nyugalmából. Grünberger Izsák Po- rondos-utczai házának teteje gyuladt ki s daczára. hogy a tűzoltóság Hónai Géza parancsnoksága alatt gyorsan kivonult, a tető egészen leégett. A tűzoltóság nagyon derekas munkát végzett, amennyiben a szerfölött közelben levő épületeket sikerült megmentenie. A tűz minden valószínűség szerint gyújtogatásból eredt. Érdekes megemlíteni, hogy Grünberger Izsák már egyszer leégett és pedig tavaly, midőn Németh M. házában lakott. Talált hulla Nagybányán kedden reggel a csendőrőrjárat a Zrínyi Ilona-téreu Grüufeld Hermanné épülő háza közelében egy férfihullát talált. Az őrjárat rögtön értesítette a rendőrséget, hogy a hulla agnoszkálását eszközölje s a törvényes eljárásról intézkedjék. A holttest kilétét megállapítani nem lehet ez idő szerint, mert valószínűleg vidéki ember lehetett, ki a heti vásárra jött be a városba. A hullát megtalálásakor megvizsgálta dr. Lakatos Mihály városi orvos s methyl-alkohol mérgezés tüneteit vélte rajta felismerni, később azonban gondosabb vizsgálat után azon gyanújának adott kifejezést, hogy a szerencsétlen ember esetleg bűntény áldozata. Külső erőszak nyomai nem látszanak ugyan rajta, de a hivatalos bírósági vizsgálat van hivatva az ügyet megvilágítani. A rendőrség ugyanis nem tudván megállapítani a hulla kilétét, az ügyet áttette a járásbírósághoz, mely el fogja rendelni a bon- czolást. Kiadótulajdonos: Nánásy István. 2828—1910. k. i. szám. Árverési hirdetmény. Felsőbánya sz. kir. rend. tan. város eladóvá teszi a város vizerőre berendezett mümalmát és fürészmalmát a viz- erővel együtt és a régi sorház-épülettel, a hozzátartozó kerttel együtt összesen 52.800 korona értékben. Az árverés 1910. évi szeptember hó 27-én délelőtt 10 órakor fog a városháza tanácstermében megtartatni. Az írásbeli ajánlatok 10% (5280 K) bánatpénzzel ellátva az árverés megkezdéséig adandók be alulírotthoz, esetleg helyetteséhez. A szóbeli árverelők szintén kötelesek az árverés előtt 10% bánatpénzt letenni. Az ajánlatban az is kiteendő, hogy ajánlattevő az árverési feltételeket ismeri s azoknak magát föltétlenül aláveti. Utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. A részletes árverési feltételek megtekinthetők alulírottnál, vagy a jegyzői hivatalban. Ha kívántatik, posta utján is megküldetnek. Felsőbánya, 1910. augusztus hó 19-én. Városi Tanács. Farkas Jenő polgármester. " —1 o A o «H n d Ü ■<3 3 •d <0 >a w Újdonság1! MT Újdonság! A Lecithin Cognac tápláló ereje folytán elsőrendű erősítő gyógrycogrnac. A Lecithin Cognac testileg visszamaradt egyéneknél, úgy gyermekeknél, mint felnőtteknél, de kivált lábadozóban lévő gyengélkedőknél csodálatos hatással bir, mert a hanyatló erő rövid használat után tökéletesen helyreáll, miért is az orvosok nagyon ajánlják. Kizárólagos, egyedüli elárusító hely Felsőbányán: Dácsek Péter fűszer-, csemege-, bor-, rum- és cognac-üzletében w po P 09 o 1 P K rtP►4 RUMPOLD GYULA közönség figyelmébe a nagybányai Központi Szálló Ó S SL felsőbányái Korona Szálló czimü vendéglőit. Kényelemről, jó ételekről, kifogástalan italokról --------- ■■ = állandóan gondoskodik. _ .................■..— . ,= Sg |j3 ÉTTEREM, KÁVÉHÁZ Ä& Kocsival érkező vendégek fomind a két helyen. gatának külön istálló és szin. ScLä Dréher és Részvénysör. Daróczi, sikárlói borok literenként házhoz 36 kr, tállyai 52 kr. 50 literen lelül árkedvezmény. Telefon: Nagybánya 15. — Sürgönyczim: Központi Szálló Nagybánya, — Korona szálló Felsőbánya. Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában Nagybányán.