Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1910-06-02 / 11. szám

ti

XV. évfolyam.

11- szám.

101O- «Jtj-hívis 2.

FELSŐBÁNYA rflIBLAE

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. U

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő :

DR MOLDOVÁN FERENC

; A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő Vipré|e^V^ Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, rekl'áfl ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér.

Nemzetgazdasági és szociológiái tanulmányok.

— Irta: Tomasowszky Imre. —

V.

4-szer. Különös figyelemmel kell arra lenni, hogy minden község előhaladása főképpen attól függ, hogy milyen elemekből van összetéve a képviselőtestülete és a végrehajtó magisztrátusa. A jelen státus szerint majdnem lehetetlen olyan községi képviseletet összeállítani, amely az organikus társadalmi berendezkedés vagyis világosabban: a családi bázisra fektetett társadalom elvének és követelményének megfelelne. Ugyanis a közboldogulásnak, a közhaladásnak a legnagyobb akadálya a virilizmus, meg a sógor- ság, atyafiság elve, mert különösen a viri- lizmusnak az alapja (nagyon kevés kivétellel) a plutokratizmus, vagyis a töke, amelyet elemeire bontva, vagyis eredetének kut- forrásait kutatva, az erkölcstelenség a legnagyobb posványába visz. A mindennapi tapasztalásból tudjuk, hogy mennyi igazságtalanság, mennyi jogtalanság, mennyi köny, mennyi nyomor fűződik legtöbbnyire azokhoz az ezrekhez, amelyek folytán a legtöbb virilista ott ül a tanácsteremben, holott a legtöbbnek igazság szerint a vádlottak padján volna a helye. Sőt van olyan is köztük, aki az ilyetén összeharácsolt vagyonból — nyilván szemfényvesztésből — néhány százat jótékony célra is juttat, (mint az nem régen történt Amerikában) hogy a többit annál nagyobb biztonságban élvezhesse.

Mindezekből világosan látható, hogy a

virilizmusnak oly államrendszerben, amelynek a fundamentuma az erkölcsiség, meg az igazsága semmi jogosultsága sincs. Erre a t. olvasó azt az ellenvetést teheti, hogy hiszen a virilizmus kétféle elemből áll: a vagyon- tökéből és a szellemi tőkéből s igy ha a virilizmust beszüntetjük, akkor a szellemi tőkének is az érvényesülését beszüntetjük, ami a közügyekre talán káros is lenne. Hát ez nem egészen úgy van.

A társadalomnak mindenekelőtt arra kell törekedni a mi felfogásunk szerint, hogy a közügyek intézésében midig a tiszta erkölcs, a becsület, a jellem, az Isten és ember iránti önzetlen szeretet és áldozatkészség jusson érvényre, hogy csak ilyen karakterű elem jusson felszínre.

Természetes, hogy eme kívánalmak nem zárják ki sem szegényt, sem gazdagot, sem tudóst, sem tőkepénzest a közügyek intézésétől, ha egyébként a fentebbi követelményeknek megfelel. Különben a gazdagság, meg a tudomány erkölcs nélkül egy fabatkát sem ér ; mig azzal párosulva, hatványozottan értékessé teszi az embert.

Hogy pedig az ‘ily értékes elemek jöjjenek felszínre és azok intézzék a nemzet sorsát, e célból legalkalmasabbnak mutatkozik azon intézmény, miszerint minden tisztességes s bizonyos kort (pl. 20 évet) elért egyén (férfi és nő) tisztán csak saját községére nézve választási (titkos vagy nyilvános) joggal bírjon, hacsak valamely oknál fogva nincs attól felfüggesztve vagy elzárva. Ugyanis a község eme választó népe adja le szavazatát arra, hogy mely férfiakat, — akik legalább már 30 évet betöltötték legyenek — tart

oly erkölcsi kellékekkel bíróknak, amint azt fentebb leírtuk, vagyis kik azok, akik minden tekintetben megbízhatók arra, hogy a nép képviselői és elöljárói lehessenek. Természetes, hogy emberi számítással a rostában a község lakóinak csak szine-java maradhat. A salak, az erkölcstelenség a romlottság, legyen az rongyban, nyomorban vagy gaz- dagságban, aranyban, selyemben öltöztetve — essék ki, maradjon lent és ne jöjjön a felszínre soha, de soha. Ezt a keresztény család-bázisra fektetett társadalmi berendezkedés hozza magával.

Ott van eleven példa rá Franciaország, ahol rosszul alkalmazott általános és titkos választási rendszerrel felszínre került minden tudatlaanság1 piszok, erkölcstelenség s ez most uralkodik a nemzeten, azon a nemzeten, amely első szerepet vitt az egész világon a császárság idejében. S most a demagógia viszi a borzasztó elvadulás, pusztulás s az enyészet felé.

Ilyentől óvja meg az Isten szeretett hazánkat! Jobb, ha másnak a kárán tanulunk és nem a magunkén. Nemde oktalanság volna a gyermeknek pusztán azért, mert makrancoskodik, sir, adni a kezébe éles borotvát? Épp' oly oktalanság volna a tudatlan, miveletlen és többnyire romlott erkölcsű néptömegnek adni jogot, hogy a nemzet sorsát vezesse. Tisztán csak nemzet- gazdasági szempontból véve a dolgot, mennyi kár esnék a nemzet vagyonán csak egy képviselő-választási szezon alatt; ezrek meg ezrek elvonatnak a napi munkájoktól anélkül, hogy annak akár anyagi, akár szellemi (erkölcsi) haszna lenne.

Különös gyilkosság.

(Egy detektív naplójából.)

Mikor kihivattam a kaszinó társalgójába

M. grófot, hogy tudtára adjam azt a megdöbbentő, véres eseményt, mely talán egy órával előbb lakásán történt, szinte meglepett az a fagyos nyugalom, amelylyel tudomásul vette a történteket.

Előkelő metszésű, simára borotvált arcán egyetlen izom sem rándult meg. Még mosolygott is, olyan sajátságosán fáradt, szürke mo- solylyal, melyben több volt az arisztokrata gőgjéből, mint a derűs ember lelki világának reflexéből.

Pedig hát az eset még nálunk, a bűn világának kaleidoszkópjához szokott embereknél is, elég nagy feltűnést keltett.

Esti tizenegy óra volt, amikor telefonon jelentették, hogy M. gróf házában gyilkosság történt. Egyetlen lövéssel leteritették P. bankárt, a kerület legelőkelőbb pénzarisztokratáját.

A vett értesítés után rohanva siettem a gróf lakására, ahol azonban a grófnővel nem beszélhettem, mert még a kiállott izgalmak folytán ájultan feküdt szobájában, a gróf nem volt otthon, a cselédség pedig csak annyit tudott, hogy a szobában váratlanul lövés dördült el és mire ők a szobába jutottak, P. bankárt vérében fagyva, holtan, a grófnőt egy karosszékben, ájultan látták. Siettem tehát, hogy M. grófot a lakásában történt véres eseményről értesítsem.

Mikor beszámoltam a megdöbbentő históriáról, M. gróf teljes nyugalommal kérdezte:

— Ön tehát azt hiszi, hogy P. bankár gyilkosság áldozata ?

— Megvagyok róla győződve.

A gróf kissé elgondolkodott, aztán sajátságos mosolylyal mondotta :

— Igaza lehet! Bár én nem mernék rá megesküdni, hogy az, ami történt, gyilkosságszámba mehetne,

— Hogyan, hát méltóságod tud a történtekről?

— Természetesen. Különben, hogy ne kelljen sokáig a részletek kinyomozásával és a tettes kézrekeritésével fáradoznia, elmondom önnek a történteket, bár őszintén sajnálom, hogy mint bizonyára buzgó detektívet, meg kell önt fosztanom egy mindenesetre érdekes »bünügy» szálainak a legombolyitásától.

M. gróf elgondolkodott egy kissé, aztán elfoglalta a társalgó egyik kényelmes fotelljét, magával szemben helyet mutatott nekem is, aztán szivarral kinált meg. E pillanatban azt lehetett volna hinni, hogy legfeljebb valami érdekes kis újdonságról van szó, amelyről ily barátságosan csevegünk, mintha semmi közünk sem volna ahhoz a véres szenzációhoz, mely P. bankár életébe került.

— Mindenekelőtt tehát — kezdte a gróf — ki kell jelentenem, hogy mint a rendőrség emberéhez, teljes bizalommal fogok önhöz szólam, ami azonban önt a részletekre vonatkozólag a legmélyebb diszkrécióra kötelezi.

Némán meghajtottam magam.

— Nos tehát, amit ön nekem az imént elmondott, az engem csöppet sem lepett meg, mert közvetlen szemtanúja voltam P. bankár megöletésének.

— Tehát méltóságod ismeri a gyilkost? — kiáltottam fel meglepetve.

— Már ismét ez a szó: »gyilkos!« Már kijelentettem, hogy nem hiszem, hogy a bankárt meggyilkolták. Épen ezért kérnem kell, hallgassa meg nyugodtan, amit el fogok mondani arról az eszméjéről, hogy házamban gyilkosság történt.

— Parancsoljon méltóságod, figyelemmel fogom hallgatni.

— Hogy teljesen tiszta képet nyerjen a történtekről, előre kell bocsátanom, hogy nőm, mielőtt feleségül vettem, az egyik színház művésznője volt és tisztelői közé számíthatta P. bankárt is. Nem fogom most részletezni, hogy mik voltak indító okaim, hogy a művésznőnek nevemet ajándékozzam, elég az hozzá, amint a nászúiról hazaértünk, a lehetőség szerint elzár- kózottan éltünk, ami leginkább megfelel ama intencióimnak, hogy elfeledtessem a társasággal nőm művésznő voltát.

Hónapokig a legzavartalanabbul éltünk, mig meg nem nyitottam szalonjaimat és végre ismét társaságba kezdtünk járni.

Rövid idő alatt arra a tapasztalatra jutottam, hogy nőm nevét már is egy sorban emlegetik azokkal a hölgyekkel, akik úgynevezett »udvart« tartanak maguk körül Aztán egyszer