Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1910-06-02 / 11. szám

Felsőbányái Hírlap Különben is oly szegény nemzetnek, mint a magyar, az is luxus és fölösleges dolog, hogy négyszáz s egynéhány képviselőt küldjön az ország házába. Ha tekintetbe vesszük, hogy ott azok között alig van 15—20 ember, aki képviselői állását ko­molyan veszi és aki azt a küldöttek és nem saját érdekében érvényesíti. És igy a többség csak töltelék s hátramozditó. Ennélfogva a takarékosság szempontjá­ból is nagyon kívánatos lenne, hogyha a kisebb megyéket összecsapnák úgy, hogy 61-ből legyen csak 50. Azután hogy minden megye küldjön csak 1 képviselőt. S igy egyrészt vagy 350 képviselő fizetését meg lehetne takarítani, ami igen szép összeg, másrészt pedig ugyanannyi embert lehetne átadni a termelő munkának, ami közgazda- sági szempontból nem megvetendő dolog. Ötven-hatvan képviselő sokkal jobban és ami fő, hamarabb elvégezné a dolgot, mint most majd 4 és fél száz. És igy a nemzeti vagyon minden tekintetben csak nyerne. Végre még egyet. A történelem meg­dönthetetlenül beigazolta azt, hogy mióta a világ fenáll, nem volt olyan ember vagy testület, aki vagy amely a hatalmat kezelte, azzal többé-hevésbé vissza nem élt volna. Ami­ből csak az következik, hogy a hatalmat decentrálizábii kell, azaz szétosztani: az állam, a megyék, a községek s a fentebb érintett polgárság közé ; de azzal a decentrálizációval nagyon okosan és óvatosan kell elbánni. A tanítói állás jogviszonya. A tanítói hivatás fontossága s az ahhoz fűződő nagyjelentőségű állami érdekek kívánják azt, hogy a tanítói állást ne lehessen érdemes munkásság után jutalmul az utcára kitenni. Aki nap-nap után olyan nehéz és fárasztó szel­lemi munkát végez, a köznek a kultúra terjesz­tésével tesz nagy szolgálatot, nem érdemli azt az elbánást, melynek még ma a tanítóság egy jelentékeny része az osztályosa. A nagy nemzeti fölbuzdulás alkotta meg a népoktatásunkat szabályozó 1868. évi XXXVIII. t.-cikket, melynek a tanítói állás jogviszonyát megállapító rendelkezése eléggé liberálisnak mond­ható. Mégis mennyi rendeletre volt szükség, mely­ben a törvény betüszerinti értelmét, humánus szellemét kellett egyik-másik iskolafentartónak itt a kaszinóban a társaság; egyik tagja, mint positivumról beszélt arról, hogy nőmnek P. bankárral viszonya van. Pisztolycső elé kény- szeritettem ugyan a fecsegőt, de a nyugalom­nak vége volt. E perctől fogva megfigyeltem feleségem minden lépését. Hetekig tartott a kinos bizony­talanság, mig végre ma délután régi, meghitt komornyikom jelentette, hogy nőm ma este, mig én a kaszinóban leszek, fogadni fogja P. bankárt. .. Innen, a kaszinóból, a szemem lát­tára sietett P. bankár a találkozóra Láttam, vagy csak képzeltem látni azt az öntelt büszkesé­get, azt a szánakozó mosolyt, amelylyel engem, a megcsalt férjet végigmért és bár tudtam, hogy rövid idő múlva nőm karjaiba borul ennek az embernek, szinte siettetni szerettem volna az indulását, mert tudtam, hogy a halálba rohan. Egy óra múlva a kocsiba ültem és haza­hajtattam. M. gróf mélyen felsóhajtott. — A többi már bámulatos gyorsasággal történt. P. bankárt tényleg nőm budoarjában találtam. Amint a bankár megpillantott, nem is tett kísérletet a menekülésre. Valami vér- lázitó nyugalommal vágta a szemem közé azt az elcsépelt mondást: »Uram, rendelkezésére állok!« Én azonban tudomást sem vettem a bankár­ról, hanem a halál^ápadtan, remegve előttem álló asszonyhoz fordultam. — Ugy-e bár tudja, asszonyom, hogy P. bankár ur e percben foltot ejtett az én nevem becsületén és igy a magáén is ? megmagyarázni, a törvénynek érvényt szerezni és igy a tanítói érdeket megvédeni. A későbbi tanítói fizetést megállapító s a korpótlékot életbeléptető 1893. évi XXVI. t.-cikk ismét megerősíti a népoktatási törvénynek a ta­nítói állás jogviszonyát illető rendelkezését. Ugyan­csak e nyomon haladnak az 1907. évi XXVI. és XXVII. t.-cikkek is. Mindezen törvények biztosítják a tanítók köztisztviselői jellegét, biztosítják állásának élet­hossziglan való betöltését, végül korpótlékot ad­nak számára, tehát a tanítóság anyagi helyzetét rendezik. De ezzel azonban még nincs a tanítói állás jogviszonya minden tekintetben véglegesen rendezve. Mig ideiglenesen alkalmazott tanító működik éveken át, mig a korpótlékok kiutalá­sánál az 1893. év előtt eltöltött szolgálati időt nem vesztk mindig figyelembe, addig bizony sok munkába kerül az, hogy a törvények réseit a tanítóság ne a maga kárára engedje kihasználni. A tanítóságnak tehát a maga jól felfogott érdeke: hogy állása jogviszonyát minden irányban rendezze, még pedig úgy, hogy a törvényekben biztosított minden javadalmazás s az ez utáni nyugdíjigénye becsületesen legyen megállapítva. Hány tanító van több évtizedes működés után állás nélkül ? Hány tanító van, ki nem kapja meg a törvény szerint őt megillető korpótlékot? Mily sokan vagyunk, akik egynéhány évet nyug­díjigényünkből veszítünk ! . .. Mindez azért, mert a tanítóság keveset foglalkozott az állását szabá­lyozó törvények tanulmányozásával, keveset tö­rődött anyagi sérelmeinél a jogvédelemmel. Nincs a társadalomnak egyetlen osztálya sem, mely oly közönnyel viseltetik legfontosabb érdekei iránt is, mint a tanítóság. A tanitógyülések immár megszokott prog- rammja a fizetésrendezés, de ritkább s talán nem is hallható a tanítói jogvédelem. Pedig van va­lami okos dolog abban is, ha az eddig elért esekély eredményeket okosan használjuk ki. Van ebből is haszna igen sok tanítónak. A magyar tanítóság erőtlensége szervezet­lenségében rejlik. Az Országos Bizottságból ala­kult Magyarországi Tanítók Országos Szövetsége igen nagy feladatok előtt áll. Ezek között első helyen áll majd a tanítói állás jogviszonyának rendezése. Ezt azonban csak úgy érheti el, ha sikerül a tanítóságot zászlaja alá tömöríteni. Ez a munka lesz nehéz. Reméljük azonban, hogy a Magyarországi Tanítók Országos Szövetsége megalakítja jogvédő bizottságát. Itt keresheti a gyönge tanító jogai védelmét. Szükség van erre. Mig egyfelől sok ki­adástól menti meg a tanítót, a hatóságokat pedig hiábavaló munkától szabadítja meg, addig a ko­moly sérelmek orvoslásánál kellő erővel is lépne fel a szervezett tanítóság. — Igen! — volt az elhaló hangon adott válasz. — Lesz szives tehát ezt a foltot lemosni ? — Ezzel elővettem fiókomból párbajpisz- tolyaimat, amelyek egyikét szabályszerűen meg­töltve, nőm reszkető kezébe kényszeritettem. — Szabad kérnem ? — szólottám ezután P.-hez és ezzel a szemközti falhoz vezettem a bankárt, aki — dicséretére legyen mondva — egy arcrándulás nélkül állt céltáblának. — És most, asszonyom, lőjje le becsülete elrablóját 1 . . . Nőm mozdulatlanul maradt, de én ha­lántékához szorítottam a zsebemből előrántott browning csövét. Az acél fagyos érintésére ha­lálos rémülettel, gépiesen emelte fel kezét. — Kissé feljebb!... — szóltam parancsoló hangon — aztán lőjjön! . . . Nőm keze megmozdult, aztán a lövés eldördült és P. bankár, mellén találva, lero­gyott . . . Siettem távozni. . . Még hallottam, amint nőm ájultan a padlóra esett . . . aztán megtiltva a cselédségnek, hogy a történtekről bárkinek is szóljanak. .. ide jöttem, ahonnan magam értesítettem a rendőrséget. M. gróf fáradtan hallgatott el, aztán elő­zékenyen megkérdezte : — Parancsolja, hogy elkísérjem? — Köszönöm, gróf ur. Némán búcsúztam el a gróftól, akit nem­sokára a bíróság sorompói előtt láttam viszont, ahol az esküdtek — egyhangúlag — felmentették. Horkay Elemér. | Mikszáth Kálmán. | Az ország eiső Írója, az egyetlen magyar iró, aki zsenialitásával, természetességével és zamatos eredetiségével betetőzte a múlt irányzatot és egy­szersmind diszkoszorus kezdője volt a magyar modernizmusnak, kit csak napokkal ezelőtt az egész ország ünnepelt, immár halott. Harmoniás szép életének legszebb eszten­dejében, a jubileumi ünnep legmelegebb napjai után ment el közülünk a mesemondó. Hatvanegy esztendős mullott el csak és talán még hosszu- hosszu ideig mesélte volna az ö gyönyörű törté­neteit, ha az áldatlan politika ki nem viszi egy kerületbe. Beteg volt a szive és nem bírta már ki ezt az utat. Elment és mi igyekszünk csöndesek, nyu­godtak maradni, mert csöndes és nyugodt volt ő, derűs és szelíden mosolygó, mint a magas égbolt, késő öszszel, mikor a nap süt, de nem éget; mikor hervadó lomb, levél, virág illata úszik a puha levegőben. Elment, mikor az egész ország ünnepelte, mikor ő maga mondhatta el magáról, hogy a legboldogabb embere ennek a magyar világnak. Nem fejezhette be hires közjogi regényét, nem mondhatja el az Amerikába került magyar leány történetét nekünk. És a többi históriát, szép mesét sem, ami ott szunyadt hatalmas agyá­ban. Az ő különös nyugalma és bölcsesége, az ö vidám és tragikus figurái mind elvesztek volna, ha nem jő a nógrádi esküdt és meg nem menti őket számunkra. Mikszáth Kálmán nemcsak a magyar iro­dalomnak, hanem a világirodalomnak is halottja. Emlékezetét sem a mi,^ sem a mások szava nem fogja megörökíteni. O maga állított magának ércnél maradandóbb emléket. Az irodalomtörté­netben egyedül áll Mikszáth Kálmán pályája. Nincs benne emelkedés, nincs benne esés. Készen jött ez az iró. Készen hozta embereit s mikor az első kis kötete megjelent, már olyan mestere volt az írásnak, hangnak, meseszövésnek, mint a későbbi vaskos köteteiben. A Tót atyafiak, a Jó palócok, a Lohinai fü, A beszélő köntös, a Szent Péter esernyője, A fekete város stb. munkái egytől-egyig remekek. A halkan elmosolyodó humor és halkan megtörő szivek tragédiájának Írója volt Mikszáth Kálmán. És nincsen sem a magyar irodalomnak, sem a világlitteraturának művésze, akihez hasonlí­tani lehetne. Meglepően eredeti és csodálatosan önálló volt. Soha még iró egyszerűbb eszközök­kel, kevesebb cifrasággal el nem különözte magát minden más írótól. Mikszáth Kálmánnál nem lehet szó a külön­böző értékelméletekről. Egy magyar klasszikus hunyta le szemeit örök álomra. Petőfi, Arany és Jókai után Mikszáth a magyar irodalom leg­nagyobb halottja. Nagy gyászunkban velünk gyászol az egész Nyugat müveit közönsége. És aki Mikszáthon át ismerte meg a magyart, az meg is szeretett bennünket, amint azt a nagy Roosewelt Mikszáth- nak a szemébe is megmondta. Ő volt a mi leg­csillogóbb nemzeti kincsünk. A legnagyobb kin­csünket vesztettük el Mikszáthtal. . . Különfélék. Szerkesztőnk szabdságra menvén, lapunk jelen számát Pap Márton városi számvevő állí­totta össze és ő vállalja érette a felelősséget. Személyi hírek. Dr. llosvay Bálint m. kir. belügymin. osztálytanácsos, aki a nyarat váro­sunkban óhajtja eltölteni, lakásnézés céljából a múlt héten egy napon át itt volt.— Bakó István m. kir. keresk. min. műszaki főtanácsos, Kacsó Károly műszaki tanácsos, dr. Schönpflug Richard várm. tiszti főügyész és Eoléczy Gyula m. kir. államépitészeti főmérnök a nagybánya—már- marosszigeti állami útvonalon tartós esőzés kö­vetkeztében előfordult földcsuszamlás megszem­lélése végett a múlt héten itt jártak. — Lziklay Emil debreczeni in. kir. főerdőfelügyelő és Gá­bor Sándor járási főerdőmérnök hivatalos ki­küldetésben május 29-én a város erdeit meg­szemlélték. — Laposán László nyug. m. kir. csendőrőrnagy Budapestről üdülés céljából egy pár hétre a napokban hazajött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom