Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-12-16 / 25. szám
TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN IHiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = | Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. \ Egyes szám ára 20 fillér. f Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Karácsony előtt. Közeledik a Szent Karácsony ünnepe. És ünnepi készülődésben van az egész ország. A kereskedők karácsonyi árukat kínálnak és az országnak a népe, mely küzd a népért a nehéz megélhetési viszonyok közepette, most még jobban küzd, hogy övéinek kellemessé tegye az ünnepet. Maga az ünnep, a Szent Karácsony, a kereszténység legszebb, legmagaszto- sabb ünnepe. A szeretet ünnepének is hivják, mert ezen a napon szeretet költözik be kunyhóba és palotába egyaránt. Gazdag és szegény egyformán ünnepel, egyenlő áhitat költözik szivükbe, csak a külsőség más, amennyiben a gazdag csillogóbb karácsonyfát állit, mint a szegény. És ilyenkor karácsony előtt időszerű felvetni azt a kérdést: vájjon meg- tudja-e ünnepelni kellően minden szegény ember a karácsonyt és ha nem tudja, gondolnak-e azok a szegényekre, a sorsüldözöttekre, akik duskálkodnak a jólétben ? A szegény ember gyermekei is tudják, hogy ezen a napon született meg a kis Jézuska, csak azt nem tudják, hogy miért feledkezett meg róluk, miért nem hoz nekik is ajándékot? Bizony, a gazdag osztály általában nem törődik a szegénynyel. Örül, ha nem hall róluk, ha nem látja őket és becsukja szemét, fülét, ha emberi nyomort kell látnia, vagy hallania. A gazdagok csak ott szeretnek jótékonyságot gyakorolni, ahol ez mulatsággal, a külső pompa csillogtatásával Mikor Rákóczit temették. — Irta: Révai Károly.*) — Az őszi szántás vágja a barázdát, Sötét televényt hasit az eke; A puszta síkon édes dal cikáz át: Kurucvilágnak régi éneke. Ősz szántóvető hajlik az ekére, Valami gond ült zaklatott szivére ; Omló barázdán néha meg-megáll, A televényben csontokat talál. S a kuruchősök porló csontvilága Így szól, a mint a barázdára dűl: »Mi is megjöttünk Rákóczi szavára, A magyar földnek áldott méhibül! Átsajgotl csontunk minden kis porába A Rákóczi név égzengő villáma! Labancot zúzva hullt el egykoron E kétszázéves szentelt csonthalom ! Hegyek sejtelmes rengetegje mélyén Ringatja lombját egy tölgy óriás; Kétszáz esztendő harcait regélvén, — A többit is megejti a varázs. Ez óriás tölgy akkor volt palánta, Azóta lombját kétszázszor lehányfa ; De minden eddig sarjadt levele A Rákóczi nevével volt tele. A Kárpátok ösvényein keresztül Csevegve zökkent akkor a patak ; Most a habok már fát tépnek tövestül, S egy tág mederbe zúgva omlanak. Mióta meghalt Rákóczi igéje, Sok emberöltő könnye hullt beléje. Köny és kurucvér ! . .. És nem is csak ott! Folyóvá nőtt s a parton átcsapott. *)Felolvasta aFelsőbányán tartottRákóczi-estélyen 1909. december 5-én. jár. Jótékony egyesületek csak kis számmal vannak és amelyek vannak is, azok sem gyakorolnak intenziv jótékonyságot. Egy-egy szegényt agyontámogatnak ugyan és tele is kürtölik a világot evvel/de általában a szegénvek ezrein segítve nincsen. Karácsony a szeretet ünnepe. De csak jelképüleg. Igazában nem úgy van. Mert ha igazán a szeretet ünnepe volna, akkor a gazdagok ilyenkor, karácsony előtt felkerekednének, felkeresnék a szegényeket, a hideg szobában fagyoskodó, éhes, rongyos, sápadt gyermekeket és gondoskodnának az ő karácsonyukról is. A kis Jézuska születését a szegény gyermek is tudomásul venné és ő is örülne neki. Ha egyöntetűen igy cselekednének a jólét, a pénz, a boldogság emberei, egyúttal társadalmi kötelességet is teljesítenének. Talán nem volna annyi gonosztevő, mint most. Legalább az a szegény generáció, mely a társadalom szeretetében melegszik, nem volna hálátlan, nem lopna, itsm. gyilkolna. Hogy gonosztevők szép számmal vannak, egyenesen a közönyös társadalomnak köszönhető. Mert miért ne gyilkolna, lopna az a szegény ördög, aki gyermekkora óta csak utálni tanulta a társadalmat, amely őt mindig félrerugta!? . . . Karácsony előtt vagyunk. A szeretet ünnepe előtt. Keressük fel mindannyian, akiknek módunkban áll, a nyomorgókat, a fázókat, az éhezőket és tegyük lehetővé, hogy ők is ünnepeljék a karácsonyt. Ha ezt megtesszük, ami karácsonyunk is szebb és melegebb lesz! Rákóczi! Hajh, be megsajog a lelkünk, Mikor kiejtjük a Te szent neved! Mert trónodra, mit annyiszor emeltünk, Egy titkos kéz mindig üszköt vetett. Te templomunkban csillagfényes oltár, S az anyacsóknak édes méze voltál! Szerelmes ajkon, — soha nem múló Hűséged — volt a drága példaszó! Rákóczi: név ! A magyarnak imádság ! A sötét éjben fényes holdsugár! Csak gyávák félnek, hogy nevét kiáltsák, A kiknek lelke álnok és sivár; Sok a hatalom árnyékába dűl le, Hogy a Rákóczi bűvkörét kerülje. Mert tépi-marja gaz szivét nagyon A bíbor zászlón lengő liliom ! Rákóczi! Szivünk legendás alikja, Kurucvilágnak gyémánt csillaga ! Kit elsöpört a századok viharja: Villám szekéren jösz Te most haza, E földbe a mely börtön volt sokáig, S ha őrt nem állunk, — újra azzá válik! Bitóra húzott hősök földje ez, Omló porodnak itt békéje lesz ! S megreszket e föld színe a gyönyörtől, Mikor koporsód honi rögöt ér; Tárogató búg, harsonaszó kürtöl, Öblös harangok bús zenéje kél. A harangszónak bánatos panasza Azért kondul, hogy halálod’ sirassa; A tárogató s a harsona más : Ez hirdeti, hogy van föltámadás! Van föltámadás! lm a példa benned! Az eltemetett szent ige kikéi; Sötéles odván kialudt szemednek A régi fény, az ősi tűz beszél. Cimkórság. (F.) — Jó napot kegyelmes Uram! — De jó színben vagy méltóságos Uram! — Itthon van a Nagyságos Ur ?! így beszélnek nálunk, ebben a tejjel, mézzel folyó Kanahaában. — Monsieur! — mondják mindenkinek Franciaországban. — Herr! — szólítják egymást Németországban. — Mister! — a cime Amerikában a honpolgárnak. Mindebből azt láthatjuk, hogy a világ legnagyobb urai Magyarországon élnek, vagy talán egyebet lát a sociologus mindezekből?! Talán azt, hogy nálunk az emberek nem arra fektetik a fősulyt, hogy ki mennyit s mit produkál, hanem hogy azt a titulust a mi megilleti, esetleg meg sem illeti megkapja s hogy mindenki annak nézze, a mi éppenséggel nem ő s legalább egy fokkal nagyobb címmel illesse, mint a mi őt megilleti. A cim a fő. A királyi, az udvari tanácsosság, a csász. és kir. kamarásság, a nemesség, a báróság, s az ezekhez hasonló kitüntetések, ezek izgatják a mi közéletünket, s társadalmi életünket egyaránt. Mintha ebben merülne ki a jó hazafi, a hazájának hasznot hajtó polgár tevékenysége, mintha ebben kulminálna minden érdem s ez emelné a haza nagyságát, vinné előbbre kultúráját, szerezné meg gazdasági virágzását. A cimkórság, ez volt a hanyatló nemzetek mindenkori átka. Itt rejtőzködik a méreg, mely az egész társadalmi életet megmételyezi, mely csirájában kiöli a A porló csontba beleszáll az élet S kurucvilágról lelkesen mesélget ; Szód áthalszik a koporsó falán : »Üűvözlégy népem! Itt vagyok Hazám!« És majd tavaszszal, mikor élet pezsdül S kalászban zizeg a buzavetés, S aranyos felhők foszlányán keresztül Az áldó napból kél az ébredés: Fű, fa, virágnak rügye és bimbója Csodás színekben fog beszélni róla, A Nagyról, Szentről, ki már itt pihen, A magyar földnek áldott méhiben! Most millióknak érző szive dobban, Beléjök száll Rákóczi szelleme; Öröm tüzek pazar máglyája lobban S fölcseng a nép rivalgó éneke. A magyar nemzet, mint egy szív, egy lélek, Magasztos vágygyal üdvözöl ma Téged; S ki ezt nem tenné: legyen átkozott! . . . Felséges Ur! . . . Isten hozott! . . . A Guttin. (Felsőbányái emlékek.) (3.) — Irta: Túri József. — Keressük a napfényt, mely pazar színekkel festette meg az imént körülöttünk a fiatal erdő minden zugát, de fényéből, melegéből most nem hat le hozzánk az eget eltakaró lombok közül egy halvány sugár sem. Temetőben vagyunk itt is, az erdő har- czainak lesújtott óriásai között, melyek itt fe- küsznek előttünk egymásra dőlve. Mielőtt átugornánk a korhadó tetemeket, megállunk egy-egy pillanatra mellettük, hogy
