Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-11-18 / 23. szám
XIV. é-vfol-ya.m._ Q3. szám. ». 1909. november 18, ——-------- — ■ , ........................... ■ rr r TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. == ! Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. | Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Eredménytelen munka. (P. M.) Kezdjük ott: szeretett hazánkban az emberek munkája nem érvényesül olyan mértékben, ahogy kellene, illetőleg végeredményében egyáltalán nem érvényesül. Ma azok élnek jólétben, gond nélkül, akik a szó értelmében vett munkái lenézik és e helyett szerencsejátékkal, szélhámos spekulációkkal tartják fenn magukat és családjukat úri kényelemben. Jelszavuk: »Semmit sem dolgozni és sokat keresni!« És igazuk van. Magyarországon a tisztességes munka nem érvényesül. Az iparos hiába dolgozik jól, hiába elégiti ki rendelőit, nem boldogul. Tele van elviselhetetlen terhekkel, hitelt nem élvez, de az elkészített munkát hitelbe kell kiadni. A kereskedő, ha forgalmat akar csinálni, cseh, osztrák és német áruval kell, hogy felszerelje üzletét, mert magyar gyáripar nincs és az a nehány gyár, amely magyar árut állít elő, olyan drágán hozza azt forgalomba, hogy abból csak a bukás szélén álló kereskedők kérnek — hozómra. Az állami, városi és magánhivatalnokok kínlódnak. Testet, lelket ölő munkájuk abszolúte nem érvényesül. Még csak megélhetésre is kevés a fizetésük. A szövetkezetek és uzsorások jóvoltából tengetik életüket. A földmivelők is mindjobban unják eredménytelen munkájukat. Földet, házat pénzzé tesznek és kivándorolnak Amerikába, gyárakban, bányákban robotolni. Szinte már közmondásossá vált: Magyarországon nem érdemes dolgozni. És ez nem frázis, hanem szomorú tény. Napról- napra ijesztően rosszabbodnak a viszonyok és hogy hova fog ez vezetni — seüki sem tudja. Azok, akik hivatva volnának az ország zilált, beteg helyzetén segíteni, mással töltik idejüket. A politikusok ezek, akik válság nélkül élni nem tudnak, akiket az ország nyomora egyáltalán nem érdekel. Már ott tartunk, hogy a politika komédiává sülyedt. Minden nap uj helyzet és minden nap nagyobb bizonytalanság. Hol kettészakadnak a pártok, hol újabb dörgedelmes és honmentő jelszavakkal egyesülnek és közben tart a nyomor, szegényedik mindjobban az ország és kivándorolnak az emberek. Tisztelet adassák minden politikai pártnak. Jól van, legyen politika, hangozzanak a jelszavak, de az Istenért, törődjenek már egy kicsit ezzel a beteg, elszegényedett, segítségért ordító országgal is! Haladjunk már egyszer mi is a többi kullurállam nyomdokain. Tegyük lehetővé azoknak, akik igazán dolgoznak, hogy érvényesüljön a munkájuk, legalább annyira, hogy megéljenek belőle. Végre is soká már nem tarthat ez a felforditott állapot. Vagy sürgősen segítenek rajta, vagy általánosan megunják az emberek az eredménytelen munkát és senki sem fog dolgozni. Akkor pedig nehéz lesz rendet teremteni! Ötvenéves jubileum. A szatmármegyei gazdasági egyesület ötven éves jubileumi ünnepélyének előkészítési munkálatai erősen folynak. A kiküldött bizottság folyó hó 8-án Szatmáron újból ülést tartott Falussy Árpád főispán elnöklése mellett, ki a kiállítás sikere érdekében időt, fáradságot nem kimélő tevékenységet fejt ki s a jubiláns ünnepély eszméjének megpenditésére a vezetést azonnal kezébe vette s bő ismereteit és minden befolyását oly lelkesedéssel viszi be a nagyjelentőségű mozgalomba, hogy a tervbe vett kiállítás sokkal nagyobb szabásúnak Ígérkezik a szokásos helyi jellegüeknél. A bizottság fenti ülésén véglegesen megállapította az ünnepély határidejét 1911. őszére, amely évben szeptember 10-én lesz ötven éve, hogy az egyesület alapszabályainak jóváhagyása után első ülését tartotta. Az idő szerencsésen van megválasztva, mivel az előkészületi munkálatok, a költség- vetés és tervezet elkészítése, a szükséges fedezet előteremtése hosszabb időt igényelnek, de szükség volt erre a kiállítók érdekében is, hogy kellőleg előkészülten léphessenek a nagyközönség elé. Az ülésen dr. Falussy Árpád főispán kész programmtervezetet terjesztett elő, mely a gazdaság összes ágait felöleli, természetesen, hogy ez még a végleges tervezet és költségvetés összeállításáig — mely iránt az ülés szintén intézkedett — változást is szenvedhet. Az egyesület történetének megírása iránt az intézkedés szintén megtétetett. Az ünnepély díszközgyűléssel veszi kezdetét. Magának a kiállításnak tervezett pro- grammja a következő: I. Mezőgazdasági, szemes és szálas termékek kiállítása. II. Élő állatok és állati termékek kiállítása : a) lókiállitás; Látogatás. Álmodtam, hogy itt voltál egymagad És én betegen átkaroltalak. Mint egykor rég a zöld hegyek megett; Ó, édes-bús emlékezet. Csend volt. A nesz elült, a szél is elpihent, Mintha kihalt vón’ minden idelent, Mikor a lombdús diófa alatt Először megcsókoltalak. Emlékszel? Ó, mint múlnak a nyarak, Hogy szivünk egymástól úgy elszakad, Napunk is lassan alkonyba merül S a lelkünk sir, zokog belül . . . S hiába várunk uj kikeletet, Mely minket ismét egymáshoz vezet, Az nem jő, nem! Talán más csillagon Veled még találkozhatom . . . Nyugodj meg, Édes, végzetünk felett, Hogy egymással meghalnunk sem lehet! A síron túl, ott végtelen a lét, S ott leszel az enyém s én a tiéd ! P. A. A Guttin. (Felsőbányái emlékek.) (1.) — Irta: Tury József. — Ha felkel a nap, első sugarai sziklás ormain szóródnak széjjel, fényének, melegének teremtő parányai itt érintkeznek minden hajnalon először a földdel; a frissen hullott teremtő erőnek nyomában itt ébred, itt kel ki a sivár szikla hátán termő föld nélkül is az élet; a remény színébe öltöztetett folyondár és bozót mind jobban megbokrosodva, innen száll alá a völgybe: s égbe törő sudaru fák lombjaiból fon koszorút, a teremtésben paradicsommá va- rázsolódott tájra. Itt pihen meg a felhő, itt próbálja ki erejét, itt borzolja fel magát a vágtató szél s az alkonyati égen pirosló tűzgolyó, mielőtt utolsót pislantana a földnek: ide küldi vissza egy bucsu- ölelésre kihűlt sugarának utolsó lobbanását, hogy itt, ahol az élet olyan szorosan ölelkezik az enyészettel, a teremtésnek e megdicsőült helyén a következő napra egy bucsucsókban újítsa fel s pecsételje meg a nap és föld évezredes frigyét. A szabad ég alatt bolyongva, önkéntelenül ide száll fel a táj lakójának tekintete; s amint nézed sziklás csúcsait, a természet nagy templomának csodás tornyait: megcsendül lel- kedben hivó szava, megtelik szived áhítattal s minél tovább nézed, minél többször hallod a lelkedben megcsendülő hivó szót: annál jobban vonz magához a környék hegyeinek királya, a Guttin. Elnéztem én is sokszor. Tavaszi lombkoszoru fölött tarkáló fejével, nyári napok káprázatos fényességében ké- kelő homlokával, talpig csillogó zúzmarába burkolt hatalmas tömegével: egyaránt szép volt nekem, egyformán vonzott mindig. Bevésődött vonzása emlékembe, megtanultam tőle, hogy a hegyek beszélni is tudnak, s mikor már megértettem a hegyek beszédét: idegen tájak hegyein járva is meghallottam a Guttin szavát, megláttam felém integető, hivó karját, mikor pedig közelébe jöttem, azt hittem, hogy ezt a hivó kart más is — mindenki látja és csodálkoztam, hogy mégis milyen kevesen keresik föl, milyen kevesen jönnek el hozzá, hogy feleljenek beszédére, hogy meghallgassák közelről is kincseket Ígérő szavát, megláthassák mesés gazdagságát, járhassák csúcsait; s ezeken járva érezzék lelkűkben igazán: nagy voltát a teremtőnek. Későn jöttem el hozzá én is; de, hogy jóvá tegyem mulasztásomat, összegyűjtöttem egy kis csapatot s úgy indultunk el a hegyek királyához. ... Szeptemberi hajnal tiszta, derült egéről lesugárzó tündöklő csillagok szórják utunkra szelíd fényüket. Amint szekerünk lassú ügetésben megindul, arczunkat megérinti, körülsimogatja a keletről támadt hajnali szél; a Guttin üdvözlete! mondjuk magunkban. Még a városban vagyunk, mikor megszólal a nyugati bánya kolompja ; fürge taktusban veri: kip-kop, kip-kop, kip-kop ; aztán egyszerre mintha szentjános bogarak raja lepné el az utczát: bánya-mécsek bágyadt lángocskái járnak lidércztánczot, mindenfelé amerre nézünk. Úgy tetszik, mintha az ide-oda imbolygó fellobbanó lángocskák velünk incselkednének s utunkat akarnák megtéveszteni. Egy-egy hirtelen elrohan mellettünk, magával viszi gondolatainkat is le a föld mélyébe, — az örök éjszakába, ahol minden lángocska
