Felsőbányai Hírlap, 1909 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1909-05-06 / 9. szám
XIV. évfolyam. ................... ■ ................................ ........................ i. , nr 9. szám. 1909. méíjvis 6. rr y TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. » ____________________________ = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes sfeám ára 20 fillér. i i n mwmmnwmmmmwmaiimmmwmKMmmtm ni—■ii.nHi Till i » . ni 11 nuniíüiírrjiM.F n ilmtliii Felelős szerkesztő : DK MOLDOVÁN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér. Hit és tudomány. — Irta : ifj. Kárpáti Endre. — Ha valaha, úgy napjainkbau különösen érezhetjük sükséges voltát, hogy megoldjunk egyes problémákat, melyek volta- képen egyátalán nem is problémák, de amelyeket—bármily világosak és átérthetek is — tudatlanságból vagy szándékosan is elferdítenek, hogy ez által a jóhiszemű közönséget félrevezessék, ítéletüket, meggyőződésüket aláássák, lelkűk egyensúlyát feldúlják. Ilyen gyakran hangoztatott tévedés az az állítás is, hogy a hit, más szóval a vallás homlokegyenest ellenkezik a modern tudománnyal, vagyis, hogy egyik szükségképen megöli a másikat; mert a kettő egymást teljesen kizárja, meghazudtolja. Hogy ezen veszedelmes állítás önmagától elesik, már régen bebizonyították az elfogulatlan tudósok és az elfogulatlan theologusok egyaránt. Mert nézzük csak: Milyen viszony van a hit és a tudomány között, ha mind a kettőt lényegileg vizsgáljuk ? A vallás természetéből következik, hogy — mivel igazságainak nagy része magától, a kinyilatkoztató Istentől származik s mint ilyent, véges emberi ész meg nem magyarázhatja, be nem bizonyíthatja — a hit forrása nem más, mint a bizalom; azaz a vallási igazság megismerése tanuságtételen alapszik. Egyik részen a Teremtőjéhez vonzódó ember áll, más felől pedig az Isten, illetőleg helyettese, az egyház tanítóhivatala . .. Ennek ellenében a tudomány tételei — minthogy ezek kizárólagos bizonysággal megállapíthatók — csak kezdetben, hypothesis-korukban támaszkodnak az elhivésre, holott később, ha beigazolódott helyes, vagy helytelen voltuk, a hit helyét, az értelmi megismerés révén elfoglalja a positiv bizonyosság, a megértés. Emellett a hit és tudomány, mint ilyen, célját tekintve, nem kevésbbé különbözik egymástól. Mert a hit rendeltetése csupán az, hogy gyámolitónk, bánatunkban vigasztalónk, küzdelmünkben bátoritónk legyen; — hogy a gyarló emberiség elé szigorú és üdvös erkölcsszabályokat állítson és a tulvilági igazságszolgáltatásra figyelmeztetvén, buzdítson mindenkit a jámbor, istenfélő életre; — tanítson megbecsülni önmagunkat és másokat; — az élet piszkos küzdelmeiben ne merüljön ki a kulturem- ber, hanem legyen igazi Homo sapieus, aki ismer ideált, tud lelkesedni eszmékért. A hit ad tartalmat, magasabb értéket nélküle sivár és teljesen céltalan életünknek; az ember nemesebb részének, a léleknek, jövő életét készíti elő; a társadalom és állam jelen és jövő fönnállását teszi lehetővé. Ámde multjának, őstörténetének földerítését egyenesen a tudományra bízza, működéséhez mindenben szabad kezet enged, egyedül csak a nagy végokot dönti el megingathatatlanul, midőn azt mondja: »Mindent Isten teremtett a semmiből, a maga dicsőségére.« Ennyiben szabja meg a vallás az egyedül helyes útját a tudománynak. Egyébként pedig korlátlanul kutathat és kutat is a tudomány, amely ily módon teljesen megfér együtt a hittel és mindaddig, mig túl nem lép természetes korlátain, mind a kettő csak emelheti, öregbítheti egymás tekintélyét. Tekintsük csak a teremtés-történet kérdését és rögtön belátjuk: mennyire összenőtt és mennyire egy utón halad a hit a tudománnyal. A tudomány gyermekkorában az egyedül helyes magyarázatot a Biblia elbeszélése adta. Később a geológia oly adatokat vetett napfényre, melyek után a teremtés eseményét absurdum úgy hinni, hogy Isten a világot hat, huszonnégyórás nap alatt teremtette. Itt van tehát a pont, mikor a hit a tudománnyal összeütközik és egymást meg akarják semmisíteni .. . De ez csak látszat! Mert jön a tudomány és azt mondja: »Miért fordítsuk a héber »jaum« szót »nap«-nak, mikor az »korszak«-ot is jelent ... Hiszen senki sem kényszerit reá, hogy ne használjuk a héber szónak »korszak«-jelentését! És, ha ezt veszem, egyszerre tisztán áll előttem minden ... És valóban ma az az egyetemes álláspont, hogy a Kant-Laplace-elmélet, amely a lét kezdetét a chaos-ra viszi visz- sza, teljesen elfogadható úgy tudományos, mint theologiai szempontból. Sőt, mivel a Kant-Laplace-elmélet is korszakokra osztja a világegyetem történelem előtti fejlődését, épen a Biblia leírása az, amely Istentől sugalmazott voltánál fogva — viziós-elmé- let — támogatja, sőt beigazolja a tudomány hypothesis-ét. így vagyunk a hit és a tudomány egyéb, úgynevezett »ütközőpontjával« is. Amely pillanatban a tudomány valamely bebizonyiiott uj tétellel áll elő: a hit szépen alkalmazkodik hozzá. Mert a Biblia és egyéb szent könyvek mindig csak azt mondják meg: mi történt; hogy mikép történt, azt döntse el a tudomány . . . Tehát csak egy kis jóakarat mind a két részről és hire sincs az összeütközésnek. Csak ne keressünk nehézséget, csak ne csináljunk erőszakkal nehézséget, ott, ahol sem oka, sem helye a nehézségnek. Hogy pedig azok a gombamódra fölszaporodott féltudósok, akik, a hitet és Istent elvetve, tévedhetetleneknek tolják föl magukat, mennyire távol vannak az igazi tudományos férfiaktól, abból is kiviláglik, hogy akiket a »modern« tudósok a haladás Megjöttek ... Itt vannak! — Irta: Kárpáti Endre. — Sokáig, igen sokáig vártuk az idén a tavaszt. Mintha csak megharagudott volna reánk: késett, egyre késett. Késtek a tavasz hírmondói: a kedves madarak is. Hiába áll a Természetrajzban, hogy a pacsirta március elején már itt van; az az első, aki a tavaszt hirdeti: hire sem volt még akkor. Vándormadarainknak megsúgta ösztönük, hogy ne hagyják ott még téli lakásukat, ne jöjjenek haza, mert itt még zordon idő jár, aztán meg élelmet sem találnak, mert az ő eledelük: a rovarok, még mind a fagyos földben alusszák téli álmukat. Csak április közepén enyhült az idő. És azt is megérezték vándormadaraink és siettek haza, az ő édes hazájukba, mihozzánk. Husvét napján hallottam az első fecskecsicsergést. Megdobbant a szivem: »Hol vagy ?... Megjöttél ?« — és kerestem, honnan jön hangja? A templom tetején üldögélt, nyugtalanul lebegtette szárnyait, örömében ide-oda ugrált, közben folyton csicsergett, hosszan, édesen, mintha mondta volna: »Ne féljetek már! Megjöttünk. Magunkkal hoztuk a kedves tavaszt.« Itt vannak tehát kedves madaraink. Elfoglalták tavaly készített fészküket. Örömükben elfelejtették azt az iszonyú utat, amelyet megjártak, mig hozzánk érkeztek. Mert messze, nagyon messze töltötték a a telet: Afrikában, az Egyenlítő környékén, a fekete emberek országában. Onnan pedig idáig homoksivatagokon, hegyeken, völgyeken, tengeren keresztül kell repülniök. És mennyi veszedelem fenyegeti őket. A sivatagok forró levegője, szárazsága, ahol enni-, innivalót nem találnak. Aztán a tenger! Ha esetleg épen akkor kerekedik vihar, amikor a fölött repülnek; százanként, ezrenkint csapja a szél a gyenge madarakat a hullámokba, ahonnét nincs menekülés. Még szerencsés az a csoport, amely hajóval találkozik. Félelem nélkül telepednek ,a hajóra, sokszor egész födélzetet elborítják. És a hajósnép szívesen látja őket, még meg is vendégeli. És ha szerencsésen partra értek a kis vándorok, ott várja őket legnagyobb ellensége: az ember. Különösen az olaszok fáradhatatlanok i a vándormadarak pusztításában. Tőrt, csapdát, j hálókat raknak ki a fáradt, éhes madarak elé ; és azok, szegények ezrenkint esnek kelepcébe. ; Nagyobb városokban mindennapi a kis, koppasz- I tott madárral való kereskedés és főleg a fecske igen kapós, húsát mint kedves csemegét nagyon keresik . . . De hát most már itt vannak, akik a vándorlás alatt minden szerencsétlenségtől meg- menekedtek. Itt röpködnek a házak körül, szorgalmasan javítgatják fészküket, melyeket a télen a veréb megrongált. Sietnek az építéssel, mert közeledik a költés ideje. A fecske évenkint kétszer költ, májusban és augusztusban. Egy-egy fecskepár 8—10 fiókát nevel és rovarokkal, legyekkel, apró lepkékkel táplálja azokat. Hogy mily óriási mennyiségben fogyasztják ezeket a fecskék, elgondolhatjuk. Egész nap röpköd az anyafecske; reggeltől estig 500-nál is többször fordul meg és mindig visz $ipogó, tátott szájú fiókáinak egy-egy jófalatot. Többféle fecske van. Legismertebb nálunk a füsti-fecske, a mi lakótársunk. Mert lakótársunknak tartjuk. Szinte szerencsétlennek tartja magát az a házigazda, akinél a fecske fészket nem rak. Isten madarának nevezi a magyar. Nem bántja senki. Még a gyermekbe is beleöröklődik a fecskék szeretete. Ha más madarat bántana is, a fecskéhez nem nyúl, örömest hallgatja a háziakkal együtt annak folytonos, édes fecsegését. Itt vannak tehát!
