Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)

1908-11-04 / 23. szám

Felsőbányái Hírlap

iránt, készségesen örömmel jelentjük ki, hogy szerény viszonyainkhoz mérten a jövőben is állandóan törekszünk majd úgy a városi múzeumot gyarapítani, mint minden téren a város érdekeinek fejlesztését előmozdítani. —Magunkat a Tekintetes Városi Tanács becses jóindulatába ajánlva, fogadja Nagyságos Polgármester Ur! kiváló tiszteletünk és nagyrabecsülésünk nyilvánítását. — Budapest 1908. szeptember 7-én Szmik Antal igazgató mérnök és neje szül. Lederer Alice«.

Az ajándék-tárgyak között történeti becsű Kossuth Lajos sótartója, II József császár fésűje és I. Ferenc József király tajték pipája. Ezeknek leírását Szmik Antal tollából az alábbiakban közöljük :

Kossuth Lajos sótartója. Midőn Kossuth Lajos 1847-ben az akkor török uralom alatt álló Szerbiába, politikai összeköttetést keresendő —• elutazott, az útját Pancsováu át vette, és ott a »Fehér Farkas« vendéglőben szállt meg. Ezüst étkező szereit magával vivén, ezt a sótartót Pan- csován a szállóban felejtette. A vendéglős leánya takarítás közben azt megtalálta s eltette. Midőn Kossuth Belgrádból visszatért, a vendéglős leánya vissza akarta neki adni e sótartót, de Kossuth babonás előítéletből azt mondta neki, hogy csak tartsa meg emlékül, legyen az övé, mert nem jó az elveszett sótartót visszavenni, az szerencsétlenséget hoz. Így került a sótartó a vendéglős leányának a tulajdonába, ki azt kegyelettel megőrizte. Később férjhez ment Mayer Károlyhoz, akinek igen jóhirü s előkelő üveg és porcellán üzlete volt Pancsován. 1893-ban Mayer Károlyné e sótartót nekem ajándékozta és én teljes bizonyosságot óhajtván szerezni, még abban az évben felkerestem Kossuth Ferencet s felkértem, hogy nyilatkozzék, hogy felismeri-e azt atyja tulajdonául? Kossuth Ferenc nem emlékezett, de a nagynénjéhez, özv. Ruttkayné Kossuth Lujzához utasított, aki összahasonlitván e sótartót egy ugyanazon ezüst utikészlethez tartozó s még megmaradt, ezüst kézi tükörrel: a teljesen megegyező díszítési minta s alak alapján kétségtelen biztossággal konstatálta, hogy e sótartó tényleg Kossuth Lajosé volt s ennek hitelesítéséül tanú előtt kiadta nekem a következő bizonyító levelet:

Szmik Antal igazgató mérnök felkérésére kijelentem, miszerint az általa felmutatott ezüst sótartó Kossuth Lajos tulajdonához tartozott. — Budapest, 1897. november hó 23-án. Ajánlom szives elfogadásokba, Ruttkay Kossuth Luiza s. k., özv. Vecsey Julia s. k. mint tanuk,

II. József császár fésűje. E fésűvel a komornyikja II. József császárt 22 éven át naponkint fésülte. A császár halála után egy bécsi gabonakereskedőnek adta el s attól egy pécsi kanonok szerezte meg. A kanonok halála után egyik húga örökölte, aki azt nekem 1901-ben ajándékozta.

A tajték pipa Ferencz József királyunk

dók, mindenre annyit mondasz, hogy : igen, igen. Talán azt sem tudod, hogy mit beszélek. Mi foglal úgy el ?

— Vezércikket irok a Szigelvásárhelyi Ellenőrnek.

Feleségem e közlésre rám meresztette szemeit, letette kezéből a könyvet s igy mondotta:

— Micsoda? Vezércikket irsz? Nagyon kérlek, ne irj újságcikket.

— De kérlek, mikor eszméim vannak, gondolataim jöttekI

— Igazán kérlek, ne irj újságcikket 1

— De hiszen megígértem éppen az előbb i szerkesztőnek, hát csak meg kell Írnom ezt a vezércikket. Meglátod, milyen szép, milyen lendü- etes lesz ez a cikk. Ünnepi cikk lesz. A magyar igyvédség százötven éves jubileumára irom.’ A szerkesztő azt mondotta — igen helyesen: azt szeretné, hogy ezt a cikket valaki olyan írja, a ki kívül áll az ügyvédi testületen, azért engem kért meg. Hát csak ne háborgass. Még azt is megmondta az előrelátó szerkesztő, hogy most dvételesen Írjam ki a cikk alá az egész nevemet, mert a kamarai elnök neve is azokkal a jelükkel kezdődik, mint az enyém s ha szokásom szerint a kezdő betűket irom ki, még azt gondolhatná valaki, hogy az öreg maga-magát licsérte meg. Hát csak ne háborgass 1

Ekkor feleségem hozzám sietett, kezeit ké- őleg összekulcsolta előttem s esdőleg nézve rám, gy szólt :

— Arakszyn, édes Arakszynom I mindenre cérlek, ne irj újságcikket.

Meglepetve néztem reá.

— Miféle különös kívánság az tőled fiacskám, hogy ne írjak újságcikket ?

Ö ismételte a kérést.

— Mindenre kérlek : ne irj !

Én még jobban meglepetve ugyan, de azért íyugodtan folytattam a tárgyalást.

— Már azt szeretném tudni, miért ne ir- íatnék én cikkeket az újságba. Hát most akarok in először cikket írni lapnak? Hát az elmúlt ívben egy esztendő alatt nem tizennégy vezértulajdona volt, aki arra sajátkezüleg karcolta be a neve kezdőbetűit és a koronát. 1848-ban mint kir. herceg ajándékozta kedvelt szárnysegédének, Salm gróf dragonyos kapitánynak; Salm gróf a szabadságharcban Jellaschich táborában ellenünk harcolt s midőn ennek hadseregét szétverték, a szerb és horvát felkelőkhöz csatlakozott. A szenttamási csata után mint menekült, mások szerint mint kém, délnek vette útját, de Kuma városában, mely akkor közvetlen Magyarországhoz tartozott, felismerték. Ekkor ő Kumán a Kohut család házába menekült, kik őt pár napon át maguknál elrejtették. Salm gróf hálából ezen pipát a Kohut családnak ajándékozta s a család egyik férfi tagja — ki személyesen, közvetlenül tudja a tényt — Kohut Henrik zombori kir. mérnök barátsága jeléül nekem felajánlotta ezen pipát.

A küldött ajándékok különféle igen érdekes és becses tárgyak; és pedig: keramikai és üveg tárgyak 32 drb. kéznemüek 2 drb. Természetiek 12 drb. Könyvek és térképek 94 kötet. Különféle 93 drb. Szövészet, hímzés, csipke 51 drb. ösz- szesen 284 drb.

Különfélék.

Személyi bir. A polgármesterek országos egyesülete Budapesten október 26-án az alakuló közgyűlésen Farkas Jenő polgármestert a tanácsba tagul beválasztotta.

Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Frieber Elek kapnikbányai bányasegédmérnö- köt bányamérnökké nevezte ki.

Gyászhirek. Csausz Vilmos gyógyszerész, dr Csausz Károly v. főorvos fivére, Debreczen- ben hirtelen elhunyt — Gerber Ödön szinérvár- aljai gyógyszerész folyó hó 1-én váratlanul meghalt.

A Széchenyi Társulat nagy gyűlése Fényes ünnepségek között folyt le október 25-én Szatmáron a Széchenyi Társulat nagy gyűlése. Országos ünneppé avatta azt a fényes közönség, mely a fővárosból, a vármegyéből összegyűlt, hogy a nemes kulturintézet 25 éves fennállását megünnepelje. Az ünnepély fényét emelték Széli Kálmán az országos közművelődési társulat elnöke, a gróf Károlyi család több tagja, dr Boromisszu Tibor megyés püspök, Fa- lussy Árpád főispán, Ilosvay Aladár alispán, Földes Béla orsz. képviselőnk és számos más előkelőségek. Az ünnepély részleteit olvasóközönségünk afővárosi hírlapokból ismeriks azért azt nem is közöljük. Városunkból a diszgyülésen és disz- ebéden részt vettek Farkas Jenő polgármester, Baumerth Károly bányatanácsos, Műnnich Sándor városi tanácsos, Hagy Lajos ref. lelkész, Kilián Béla gyógyszerész, dr. Tóth Gábor bányaműorvos, Pap Márton v. számvevő és dr

cikk jelent meg tőlem a Szigelvásárhelyi Ellenőrben és kilenc tárca, meg egy-két más egyéb cikk, nem is említve egész télen át a drámai és vigjáték-előadásokról színházi kritikáimat a Szigetvásárhelyi Naplóban ?

_ Aztán ugy-e jól esett a múltkor — folytattam én tűzzel az érvelést — mikor megajándékoztalak avval az ötven koronával, a mit a Vasárnapi Újság küldött a keleti népek irodalmáról készített tanulmányomért? Meg ugyebár milyen büszke voltál, mikor tavaly a Budapesti Szemlében az uracskád nevét olvastad egy művelődéstörténeti essay alatt ? Hát most miért vagy annyira ellene, hogy Írjak ?

_ Barátom, válaszolta ő, a Budapesti Szemlében, meg a Vasárnapi Újságban nincsenek sajtóhibák’. Oda írhatsz.

Mi

kor ez a szó, hogy: sajtóhiba, megütötte a fülemet, fájdalmasan szisszentem fel s arcvonásaimra egyszerre felhő vonult. Figyelmesen fordultam feleségem felé s hallgattam az okos asszony szavait. Ö pedig folytatta.

— Miért vagyok ellene, hogy irj ? Csodálom, hogy olyan rövid lelt az emlékező tehetséged.’ Nem látom talán elégszer, mit szenvedsz, mikor cikkeidben a sajtóhibákat látod ? Hiszen jusson eszedbe, hogy valósággal beteg vagy két- három napig a bosszúságtól, valahányszor egy- egy cikked megjelenik a helybeli lapokban. Mikor látod, hogy cikkedből egy-egy rész a sajtóhibák miatt a legnevetségesebb sületlenséggé, valóságos bárgvusággá vált és arra gondolsz, hogy aki cikkedet olvassa, kénytelen a legkedvezőtlenebb Ítéletet formálni a te intelligenciád felől. Hogy esik ez neked? Hisz sokszor nincs is értelme a dolognak. Legutóbb is, mikor vezércikkedet megláttad az újságban és láttad sorjában a sajtóhibákat, azt kiáltoztad, hogy nem lehet írni ebbe az újságba ! Nem azt mondtad-e, hogy ez volt az utolsó cikk, melyet a Szombatvásárhelyi Ellenőrnek írtál ? De persze, ha az irásmüvészet démona megjelenik és hatalmába kerít, akkor nem emlékszel boszuságaidra, gyötrelmeidre, semmire. De emlékezzél arra is, hogy azt mondtad már

Moldován Ferenc tanácsjegyző. Nagybányáról az ünnepélyen jelen voltak : Torday Imre h. polgármester, Kovács Sándor főszolgabíró, Virágh Lajos anyakönyvvezető, Fülöp Imre, Gurne- sevics Lajos főgimnáziumi tanárok és Doroghy Ignác ny. népiskolai igazgató.

Halottak napja. A kegyeletnek ismét ünnepe volt. A sírokon kigyult a fény s az utolsó virágszálak bizonyságot tettek, hogy nincs feledés. Az élők szive sosem szakad el teljesen a holtakétól, az idők rohanása nem tudja elenyésztem a vér, a szeretet kapcsát. A drága halottak sírjánál a köny minden évben megújul, a fájdalom elfogja a szivet; fohász fakad a lélekből, hogy a Mindenható örök nyugalmat adjon a megholtaknak !

Toborzó. Mai tárcarovatunkban e címmel Alba Nevis-nNek, az országosan ismert kitűnő költőnőnek tollából gyönyörű költeményt talál az olvasó; lendületes, bátor, szinte harcias riadót, mely a mai magyar asszonyokat szólítja sorompóba. A modern társadalmi átalakulás keretében a nők érvényesülésének útját tudvalevőleg nő- iróink legkiválőbhjai egyengetik s a kultúra ez előharcosainak egyik vezéreként csendíti meg most a Toborzó-1 a fényes tollú nőpoéta. A remek költeménynek különös aktualitást ad az az érdekes körülmény, hogy a magyar nőirók most tömörülnek egységes táborba, eszméik propagálására s külön orgánumot is szerveznek maguknak »Női élet« címen, mely mint díszes, illusztrált folyóirat legközelebb jelenik meg Álba Nevis szerkesztése alatt. A maga nemében páratlan újságból olvasóink kívánatra mutatvány- számot kaphatnak, ha ez iránt a kiadóhivatalhoz (Budapest, IX kerület, Angyal-utca 29.) fordulnak, addig is ezt a gyönyörű költeményt adjuk mutatóba, mint legjellemzőbb termékét az ébredő korszellemnek.

A helybeli kath. legényegyletről. A legényegyletnek, mely az utóbbi években működését csaknem beszüntette s tagjainak száma is igen megfogyott, kinevezte elnökévé a megyés püspök Ettinger Jáuos segédlelkészt s ezzel az egylet hozzálátott teljes erűvel a maga újjászervezéséhez is. Egyik utóbbi küzgyülésén italmérési engedély megszerzését, folyó hó 22-ére pedig saját pénztára javára zártkörű táncmulatság tartását határozta el.

A reformáczió emlékünnepét nov. 1-én vasárnap ülte. meg a helybeli ref. egyház. Nagy Lajos lelkész lelkész lelkes bezzédben magyarázta az ünnepély jelentőségét.

A gazdasági ismétlő-iskola ügyében Felsőbánya város ajánlatát a vármegyei alispán pár- tolólag terjesztette fel a minisztériumhoz.

Jegyzők gyűlése A »Szatmárvármegyei községi és körjegyzők egyesülete« október hó 31-én tartotta közgyűlését Nagykárolyban.

nem egyszer, hogy valahányszor egy-egy cikked megjelenik, minden újságcikked elveszen egy évet az életedből. És te megint újságcikket irsz mégis!

Én ledobtam kezemből a tollat, fölállottam az íróasztal mellől s szeretetteljes hangon szóltam feleségemhez.

— Igazad van édesem. Köszönöm, hogy figyelmeztettél.

Rágyújtottam egy cigarettára s lehevered- tem egy pamlagra. De gondolataim nem akartak elszállani, melyeket kifejezésre akartam juttatni a megkezdett cikkben. Újra íróasztalhoz ültem s folytattam az Írást.

Egyszer csak feleségem, szemeire szorítva zsebkendőjét s csaknem zokogva szólalt meg.

— Te engem nem szeretsz! Nem gondolsz feleségeddel és egyetlen gyermekeddel!

Megütődve fordultam hátra az Íróasztal mellől s csaknem szigorú hangon szóltam,

— Micsoda beszéd az ?

— Ha szeretnél, akkor nem írnál cikket, mondta szegény feleségem sírástól fuldokolva.

— Hát jól van, válaszoltam nyugtatólag, legyen hát ez az utolsó!

— Mindenegyes cikked utolsó! mondotta ő nevetve.

— Megbocsáss kedves Éva, legyen bár ez a cikk utolsó, de ezt csakugyan meg kell Írnom, hiszen megígértem és számítanak reá.

És a cikket meg is Írtam.

Négy nap múlva, szintén az 5 órai tea idején feleségem megint ott ült a hintaszékben, de most nem Wilde Oszkárt olvasta — hisz azt azóta már elolvasta ! — hanem az én cikkemet olvasta a Szombatvásárhelyi Ellenőrből.

Olvasás közben egyszerre megszólalt.

— No hát ez nem járja! A te apád is ügyvéd volt, én is ügyvédnek vagyok a leánya s le ilyen gorombaságot tudsz írni az ügyvédekről.

— Miféle gorombaságot? kérdeztem kíváncsian.

— Felolvasom. »Valóban csekély jelentőségűek azok a gazdasági és erkölcsi eredmények, melyek ennek a nem díszes múlttal biró testű-