Felsőbányai Hírlap, 1908 (13. évfolyam, 1-27. szám)
1908-06-03 / 12. szám
XIII. évfolyam. is _i. Ií 2. szám. 1908. jaanruis 3, MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDÉN MÁSODIK SZERDÁN, 3j Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. 3 Egyes szám ára 20 fillér. 3 Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC Előfizetési pénzek, reklamációk, hirdetések, valamint a szellemi részét illető köz’emények a szerkesztő címére Fe bányára küldendők. — Nyilttér garmond sora 20 fillér Kudarc. (F. E) Ismét becsaptak bennünket Becsaptak csuful, cudarul. A külföldi élelmes zsebrákjai ismét baleket fogtak a magyarban s most markukba kacagnak, miután a külföld előtt alaposan kompromnál - tak bennünket. A londoni magyar kiállításról szól az ének. Arról a kiállításról, melyről a mi naiv sajtónk, nem akarunk erősebb kifejezést használni, dicshimnuszokat zengett s a melyről most utóbb, tekintélyes angol lapok, no meg a szemtanuk előadása alapján kiderül, hogy nem egyéb, mint egy nyári mulatóhely, aféle londoni Os-Budavára exelikus trükkje. Hogy a kiállítást hivatalosan nem a magyar kormány rendezi, ez mitsem segít azokon a siralmas állapotokon, melyek ezt a kiállítást első sorban jellemzik. Az angol nép, meg az a csomó külföldi, ki Londonba ellátogat ugyancsak szép képet nyerhet a magyar ipar, művészet, kereskedelemről, ha e kiállítást tekinti e téren való fejlődésünk mérőfokának. Szinte hihetetlen az a könnyelműség s vétkes nemtörődömség, melylyel a kiállítást rendező magyarok, az Eark Curt mulató, mert itt van a kiállítás, tulajdonos- sainak felültek. De ez még hagyján. Legalább a kiállítás volna olyan színvonalú, mint a minő színvonalon a magyar művészet, ipar, gyáripar s kereskedelem áll. De elszorul az ember szive, ha azt a siralmas képet tekinti, mely a londoni magyar kiállítás szemléleténél elébe tárul. Üres, olcsón megépített pavillonok, pezsgös házak, csárdák és mulatók, ez akar a magyar művelődésről a külföldnek képet nyújtani s ezzel akarja, az idegeneket szegény hazánkba csábítani. Olvassuk csak el a tekintélyes angol lapok kritikáját erről a kiállításról és meg vagyunk győződve, hogy egyetlen magyar ember sem képes arcpirulás nélkül végighallgatni azt a lesajnáló véleményt, mely mindeme cikkeken végig vonul. S ismét csak joggal. Egy kultur állam nem alacso- nyithatja le magát annyira, hogy ilyen kiállítással mutatkozzék be egyik legnagyobb i nemzet székvárosában ; ilyent még magáncég sem engedhet meg magának, ez visz- szaélés az ország nevével, címerével, jó hírnevével, melyet a törvény szigorával kellene üldözni. De ime a londoni kiállítás, mint Magyarország kiállítása szerepel, hogy állam- hatalmi égisz alatt, annak legeklatánsabb bizonyítéka, hogy az összes minisztériumok képviselve vannak a kiállítók között, sőt ők az egyetlenek, kikért nincs is szégyenkezni valónk Az ellenőrzés külföldi dolgokban még mindig igen gyatra. Tavaly ugyanazon a helyen Montenegró kiállítása volt. De ott, úgy látszik, jobban ügyelnek az ország jó hírnevére, mint nálunk, mert a tavalyi Balkán kiállításról az egész angol sajtó egyöntetűen, dicsérettel emlékezett s csak hasznára lehetett a kis államocskának. Mig a magyar kiállítással kapcsolatosan, az angol sajtó azt Írja: tudjuk, hogy Magyarország képzőművészete, ipara, kereskedelme nagyon alacsony színvonalon áll, de hogy ennyire alatta álljon a Balkán államok kultúrájának, arról a most megnyílt magyar kiállítás adhat tanúbizonyságot s igy tovább, mind egyformán szidták, s méltán, mindazt, mi egy nemzet életében a legfontosabb, mintegy annak becsületét alkotják. S meg vagyunk győződve arról is, hogy ez a kiállítás a magyar kormánynak jó csomó pénzbe is került s igy nem díjtalanul jutottunk ahhoz, hogy a külföld amúgy is jó véleményét rólunk még meg is szilárdítsuk. Azt hisszük, hogy miként mindenben, úgy e külföldi reprezentálásban is, ezentúl óvatosabbak leszünk, s nem mindig saját kárunkon tanulunk, mely még a közmondás szerint sem az okosok sajátsága. S a kormány, valamint az illetékes körök, több körültekintéssel járnak majd el oly ügyekben, hol a nemzet becsült jó hirneve s első érdeke forog kockán. Ha semmi más hasznunk a lond kiállításból nem is lesz, az az egy mind< esetre, hogy máskor, ha külállamban 1 szerencsénk a magyar képzőművészet, i s kereskedelemről képet nyújtani, hivebl igazabó fotográfiáját nyújtjuk mindann amivel, — Istennek hála tényleg rend kezünk. A nagykárolyi Kossuth szoboi leleplezése. (R.) Áldozó csütörtökön volt Nagykán ban, a Rákócziak ősi fészkében Kossuth L szobrának leleplezési ünnepe. Bátran s büsz mondhatjuk, hogy ünnepe, mert a lelkesedést a részvételnek oly hatalmas megnyilvánult vidéki városban ritkán látjuk. Tengernyi özönlött Károly utczáin s a város külsőleg ünnepi diszbe volt öltözve. Már az állomás a polgárság óriási tömege fogadta Günther j tál igazságügyminisztert, nagy kíséretét, S már vármegye városainak, községeinek testül inek, valamint az ünnepélyen résztvevő távok vármegyék küldöttségeit, s a megjelent orss gyűlési képviselőket s jól eső örömmel vonul be a zászlódiszt öltött város utcáin ; a hazE lelkesedés magával ragadta Nagy-Károly lat ságának apraját s nagyját s meggyözödhett ez alkalommal is, hogy a nemzet még min érzi tartozását a nagy Magyarral szembei Szatmár vármegye régi kuruc jellegét híven n őrizte. Igen sokan vettek részt a társadalmi politikai élet vezetői közül, de mélyen deprir lólag hatott a szomorú hir, hogy Kossulh Fér betegsége miatt akadályozva van a megjelenési A kormány képviseletében Günther igazs ügyminiszter jelent meg. Impozáns látvány a midőn az ünnepélyen résztvevő előkelösé és küldöttségek délelőtt 11 óra előtt a Kossi kertbe — hol a szobor áll — felvonultak, n den egyes kü'döttség előtt diszbe öltözött 1 duk vitték a szebbnél-szebb koszorúkat. A leleplezési ünnepély programm sze 11 órakor vette kezdetét. A megnyitó beszé Debreczeni István, Nagy-Károly város pol$ mestere tartotta, a ki a hazafias lelkese őszinte szavával üdvözölte a megjelenteket s kérte Papp Bélát, a város orsz. gyűl. képvisi jét, az ünnepi beszéd megtartására, ki általa Az ajtó. — Humoreszk. — Harmincöt éves vagyok és épitési vállalkozó, vagy magánhivatalnok, már magam sem tudom biztosan (jobban mondva ez úgy is mindegy a t. olvasónak). Ugyanilyen okból elhallgatom a nevemet és vallásomat is, valamint születéshelyemet, sőt még lakhelyemet is. Azt azonban megmondom, hogy férfi vagyok, mivel ez már egy kicsit hozzá tartozik a dologhoz (Tudjuk, hogy akár magánhivalalnok, akár épitési vállalkozó, nő is lehetne.) A múltkor Kisújszálláson jártam megláto- galni egy rokonomat, akarom mondani: valakit. Mikor elutaztam onnan, nem is engedtem a háziaknak, hogy becsületes szokás szerint kikisérje- nek a vasúthoz, mivel nálok elég gyakori vendég vagyok. Az úgynevezett »indóházná!« az úgynevezett »beszállás« alkalmával ki akartam lépni az ajtón és pedig az ott lévő tágas gyülekező csarnokból (nevezzük igy, az effélének magyarban eddig még nincs neve) a folyosóra, hol elzárva volt nagy számú részint utazó, részint nem utazó hölgy és ur, meg gyermek, mint valami »letartóztatott« egyének, de ugyanekkor egy urinő is használni akarta az ajtót — természetesen rendeltetésének megfelelőleg, vagyis ő meg a folyosóról szeretett volna b "jönni (ez is mindegy) — a központi gyülekező csarnokba, honnan az »indóház« csaknem minden helyiségébe közvetlenül lehet e’jutni, ide értve ezeken kivül az utcát is. Az úri nő — nem tudom milyen korú lehetett, hiszen nő volt — gyászruhában volts egyik kezében kisebb útitáskát, a másikban könnyű felöltőt tartott. Azt határozottan lehet állítani, hogy a nő öreg nem volt. Mivel pedig mind a ketten — a nő meg én — egy időben akartunk az ajtón keresztül hatolni, ami egyébiránt a legkevésbbé sem lett volna nehéz feladat, minthogy az ajtó tátva- nyitva állott, természetesen — a nő meg én — összetalálkoztunk, sőt igen kevésbe múlt, hogy ezen legelső találkozásunk alkalmával, bár akaratlanul, egyszersmind kisebb ülést is nem adtunk egymásnak. Mikor a gyászruhás nővel szemben találtuk magunkat egymással az ajtóban, én, hogy minden rossznak elejét vegyem, villámgyorsan arra határoztam magam, hogy visszavonulok s pillanatra félreállok, mivel e nővel szemben éppenséggel nem formáltam semmi különleges jogot ahhoz az ajtóhoz. Gondoltam : ezen pillanatok alatt a nő át fog lépni az ajtón. De csalódtam és pedig csak azért, mert a nő — úgy látszik, éppen ilyen mértékben tisztelte viszont az én jogomat ahhoz az ajtóhoz és szakasztott azt a taktikát kivánta alkalmazni, mint amit én választottam, vagyis ő is vEszvonult — pár pillanatra. Természetesen ilyenformán éppen úgy c lódott ő is én bennem, mint én ő benne. És ajtón senki sem ment át, mert mindketten ajtó mellett állottunk meglapulva. Mikor aztán látta ellenfelem, hogy téved bátortalanul és határozatlan léptekkel ismét rr dulatokat tett az ajtó felé, de az volta baj, h a helyzet látása engem sem indított egyébre, n hogy félénken — ha már igy van a do'og — is mozdulatokat tegyek a rés felé. Ennek folytán az történt, hogy ismét ös találkoztunk s mindketten meg is hátráltunk, ajtó pedig használatlanul maradt. Hasonló esete volt már életében bizonny akárhányszor a t. olvasónak is, pl. utcai járt és pedig akárhányszor még abban az eselben ha a nyájas olvasó még nem is igen koros. A gyászruhás úri nő meg én egy-kél pi nalig ismét vártunk, minthogy kémlelve e k ben egymást, hogy ama másik mit fog tei mert különben teljes közömbösséggel voltunk telve a dolog iránt; ha mindjárt ama másik is át előbb az ajtón. De ilyenkor a fennakad nem is erőszakoskodás szokta előidézni. Kis szünet után végre kidugtam a fejei az ajtó mellett, melyen nem birtunk átjutni, h megtudjam, hölgyemnek mi a szándéka. De b zasztó! hölgyem tekintetével kellett találkozni a ki az aránylag hosszas szünet után szin kidugta fejét az ajtó mellett, látván, hogy n már mit szándékozom lenni.
